꧁A Vámpírok Hajnala꧂ [TVD]

17. Mit Rejthet Mr. Damon Salvatore Múltja?

-Ez amolyan vendégszoba ma már, bár anno szállodaként funkciónált a ház.- Tudtomra adása után, be nyitva a helyiségbe, maga elé engedett Stefan.

Lassan beljebb lépkedve, szemeim elé tárult a szintén bordó színben tündöklő, gyönyörű lakosztály.
Az ajtóval szemben egy óriási ablak fogadott, ami előtt feltehetően kézzel faragott, derék magasságú fehérnemű szekrény foglalt helyet. Balra eltekintve, egy hatalmas gardrób díszelgett, amit szebbé tett egy egész alakos tükör, majd közvetlen mellette egy mosdó tette kényelmesebbé, a vendégek itt eltöltött idejét. Jobb oldalra fordítva fejünket, egy gyönyörű francia ágy foglalt helyet, melyen a fehér párnák, paplanok, egy fagylalt kehelyre emlékeztettek. Az alvás alkalmatosság két oldalát, éjjeliszekrények egészítették ki.
Körbe tekintésemet, Stefan felé fordulásom zárta le.

-Ez gyönyörű!- Teljesen elkápráztatott a berendezés, olyan érzésem volt, mintha az ezerkilencszázas évekbe léptem volna be.

-Örülök hogy tetszik!- Barátságos mosolyát, íriszeiben feltűnő kimondatlan szavai zavarták meg. -Tényleg szeretnék elnézést kérni, a bátyám faragatlan modora miatt!- Sóhajtva lassan beljebb sétált a szobába. -Százharmincöt éves létére, olyan tanulatlan tud lenni néha!- Kijelentése hatalmas meglepetésben részesitett.

-Lassan már nem tudok rajta kiigazodni!- Feleletemet egy sóhajjal zártam le. -Megkérdezhetem, hogy te mennyi idős vagy Stefan?-
Teljesen magukkal ragadtak ezek az évszámok.

-Jómagam százharminchárom éves vagyok!- Elmosolyodott kérdésem hallatán.

-Mesélnél nekem egy keveset arról, hogy hogyan is lettél vámpír?- A rávetülő pillantásaimnak érdekes módon, nem tudott nemmel felelni.

-Apánk annyira nem tudta feldolgozni a vámpírok létezését, és édesanyánk halálát, hogy szépen lassan beleőrült. Így hát a végén már nem tudta eldönteni, hogy ki is volt szörnyeteg, és ki nem. Életem az előtérben szakadt meg, apám pisztolya által. Azonban miután ő maga is öngyilkos lett, később betért hozzánk a bátyám, aki lesokkolva rohant hozzám. Megitatott a vérével, így a halálos lőtt sebem után feléledtem. Ugyan apánkon segíteni már nem tudott, ezért is gyötri miatta a bűntudat.- Története egyszerre volt megindító, és elkápráztató. Hiába próbálja Damon Salvatore elrejteni érzéseit, igen is szerette a testvérét. De ha engem kérdezne valaki, szerintem még a mai napig is szereti őt! -Damon hosszú évekre elhagyta a várost Sarah halála után, így éveken át nem beszéltünk. Igaz én sem voltam mindig itt. Vámpír létem fénykorában, tettem rossz dolgokat engedve a sóvárgásnak. Nem vagyok rá büszke, de sajnos nem tudom már visszafordítani a történteket!- Arcára egyszerre ült a bűntudat és a fájdalom. -Én hazatértem pár éve, mert miután vissza nyertem emberségemet, úgy éreztem hogy csak itt lelhetek nyugalomra és megváltásra.- Lelkes mesélése közben leültem az ágyra, aminek példáját később ő is követte.

-És Mr. Salvatore? Vagyis hát Damon?-
Soknak érzem a róla feltett kérdéseimet, de számomra puszta rejtély az a férfi.

-Őt száz éven keresztül nem láttam, és nem is tudtam róla semmit. Elnézést, ez most valahol hazugságnak minősült! Néha felbukkant az életemben, de csak amikor segítségre volt szüksége. Azzal teljesen nem vagyok tisztában, hogy ő miféle ocsmány dolgokat tett, az eddigi örök életében. Azonban egyetlen jó tettéről tudok, de annak az elmesélést meghagyom inkább neki.- Elmosolyodott mondata befejezése után.

-Még egy utolsó kérdésem lenne, ha nem tartod soknak.- Kíváncsian fürkésztem sötét barna íriszeit, a válaszára várva.

-Csak nyugodtan, hisz számodra itt minden új, ahogy a vámpír lét is!- Felelete utolsó pár szava, kérdéseket hagyott maga után bennem.

-Honnan tudod, hogy nekem még új ez a vámpír lét?- Kérdésem hallatán, igyekezett volna magabiztosnak tűnni, azonban felcsillat szemeiben a tudat, hogy valamiről majdnem elszólta magát.

-Szerintem ezeknek a kérdéseknek a megválaszolását, meghagyom a bátyámnak.- Trükkösen kibújva kérdésem alól, felállt az ágyról.

-Rendben!- Mosolyra húzva számat, próbáltam nem több kérdést gyártani, de még mindig fejemben volt Sarah. -Tényleg csak egy utolsót, és hagylak pihenni Stefan!- Válaszokra éhesen sóhajtottam. Arcán megjelent a várakozás, mellyel arra sarkallt, hogy hozzá intézzem azt a bizonyos kérdésemet. -Ki az a Sarah?- Szemeiben olvasva, feltűnni látszott a szomorúság, így egy darabig váratott a válaszadással.

-Számomra ő egy nagyszerű barát volt!- Elmerengett egy pillanatra, a bordó lambériára tekintve. -Jó éjszakát Emily!- Mosolyra húzva száját, lassan elhagyni készült az ideiglenes szobámat. -Mielőtt elfelejteném!- Az ajtóban állva visszapillantott rám. -A gardróbban találsz ruhákat. Kicsit régiek, de alvásra megfelelőek. Holnap majd elmegyünk pár cuccotokért suli előtt. Szóval szerintem feküdj most le te is, mert nagyon fáradtak leszünk!- A jövőbeli tervünket tudtomra adva, egy bólintással helyeseltem. Végül elhagyta a helyiséget.
A részleges válaszai ugyanúgy hagytak maguk után kérdéseket, de hát mire való az öröklét, ha nem arra, hogy mindenre fényt derítsek?

Gondolataimból visszarázódva, odaléptem az említett ruhákat rejtő alkalmatossághoz. Amint kinyitottam azt, szemeim elé tárult megannyi gyönyörű darab. Magamhoz vettem egy fehér hálóinget, majd betértem vele a fürdőszobába.

[...]

A Kellemesnek mondható tisztálkodás után, magamra öltöttem a választott selyem tapintású, térdig érő pántos ruhadarabot. Fésülködésem befejeztével, vissza tértem a szobába, majd szemügyre vettem magam, a gardróbszekrényt ékesítő tükrében.
Erre nem lehet mást mondani, csak azt hogy csodálatos! El sem tudom hinni, hogy ezt csak alvásra használták!

Hirtelen támadt egy olyan érzésem, mintha valaki nézett volna. Ennek köszönhetően, lassan a lakosztály ajtaja felé vetve pillantásomat, észrevettem az ajtófélfának dőlt, karba tett kezekkel álló Damon-t. Sokáig nem nyíltak szóra ajkai, pusztán csak némán fürkészett. Elkerülve a kínos perceket, sóhajtása után belekezdett mondanivalójába.

-Szeretnék elnézést kérni, a nappaliban történtek miatt!- Elpillantott íriszeimből, ami azt sugallta, hogy elszégyellte magát.

-Mr. Salvatore. Illetve Damon!- Kijavítva magamat, lassan felé fordultam, fürkészve mindent megbánó arcát.

-Ha jólesik, maradhatunk a magánzódásnál is!- Mosolyra húzva ajkait, elmerengett a rajtam lévő ruhában. -Talán azzal megadhatom a tiszteletet, amit megérdemel!- Mondandója befejeztével, kiegyenesedett. -Jó éjszakát Miss. Emily!- Lassan elvéve rólam pillantását, becsukta szobám ajtaját.
Nem tudom néha eldönteni, hogy utáljam-e őt, vagy inkább kedveljem. De mindenesetre valamiért azt érzem, hogy felnézek rá!