꧁A Vámpírok Hajnala꧂ [TVD]

15. Ha Harc, Hát Legyen Harc.

-Akkor jó csevegést!- Haragomat nyilvánosságra hozva, folytattam utamat a szobámba. A helyiségbe érve, becsapva az ajtót magam után, ledobtam vállamról a táskámat a földre. Csalódottan haraggal a szívemben, ágyamra dőlve igyekeztem lenyugodni. Azonban íriszeim elé ugráltak, a tegnap történtek emlékei.
Az elhangzottak, szempillantások, mosolyok. Minden hazugság volt! Soha többé nem akarom látni őt, de pechjemre pont a tanárom! De ez nem jogosítja fel arra, hogy beszélnem is kötelező legyen vele, az órák után!

*Damon szemszöge.*

Már indult volna a húga után, de én szavaimmal marasztaltam.

-Hagyd csak Christopher! Tudom hogy rám dühös. Szóval beszélek vele!- Adtam tudtára a szándékomat, ami ellen nem volt ellenvetése. Felcaplatva az emeletre, már tudtam melyik is az ő szobája. Haragos dünnyögése, talán még hazáig is kísért volna. Kopogtattam ajtaján, azonban válasz nem érkezett. Igyekeztem ingerültségemet elnyomni magamban, de képtelen voltam bármi reakcióra várni, így hát benyitottam. Ekkor szemeim elé tárult az ágyon fekvő lány, kinek kikerekedtek szemei, amint rám pillantott.

Nem volt szava hozzám a döbbenete miatt, amit nem is bántam abban a percben. Becsuktam magam mögött az ajtó, tekintetemet pedig az íróasztalán pihenő laptopjára szegeztem. Lépteimet afelé tettem kicsit sietősebben, végül bekapcsolva a készüléket, elindítottam rajta egy zenét. Nem akartam hogy Christopher bármit is meghaljon, Emily-vel folytatott beszélgetésekből. Az igaz hogy a lány mindezt némán nézte végig, egészen addig, amíg leültem ágya szélére az arcát fürkészve.

-Ezt mégis hogy merészeli?- Szikrát szóró íriszei, szinte ölni tudtak volna. Haragtól tombolva felült az ágyán, amit én végig kísértem tekintetemmel. -Mondjon már valamit!-

-Inkább maga mondja el, hogy miért ilyen dühös Miss. Emily!- Arcomon határozottságot vehetett észre, aminek köszönhetően haragosabb hangnemre váltott.

-Maga és Stefan mind végig hazudtak nekem! Miért nem volt képes őszinte lenni? Molly érzéseivel pedig miért kell játszadozni? Elmondta nekem órára menet, hogy lefeküdt magával!- Hadarva adta tudtomra gyűlölködő pillantásai okát. A Molly-is részen felvontam szemöldökeimet, majd ekkor eszembe jutott, hogy elfelejtettem mindent törölni az emlékezetéből.

-A Molly-val folytatott viszonyomat lezártam! De ahhoz amúgy sincs köze, Miss. Emily! A testvér dolog eltitkolása, az Stefan-al közös ötletünk volt! Jobbnak gondoltuk, ha nem mindenki tudja azt, hogy ő az öcsém. Gondoljon bele, hogy hogyan néztek volna ránk, ha ezt megtudták volna. Ha ezért haragudni akar, hát tessék! Világgá akarja kürtölni? Csak nyugodtan!- Felállva ágyáról, befejeztem a magyarázatomat. -Már úgy is unok ebben a városban lenni!- Egy utolsó pillantás erejéig lenéztem, az engem vizslató lányra. -Sajnálom Miss. Emily!- Sóhajtásomat követően el akartam hagyni a szobáját, azonban ő nevemen szólított.

-Mr. Salvatore!- Hangja nyugodtabbnak hallatszott, így vállam felett rá pillantottam. -Hagyjuk! Nem érdekes!- Vissza dőlve ágyára, éreztette hogy nem kívánt személy vagyok a helyiségben. Így elhagyva azt, becsuktam ajtaját.

*Christopher szemszöge.*

Elgondolkodva meredtem a lépcsőre, azonban Salvatore ingerült feltűnése, nem volt éppen a legmegnyugtatóbb.

-Na?- Kérdő pillantásokat vetettem, a kanapé felé igyekvő férfira, aki kabátjáért nyúlva rám nézett.

-Beszélj vele!- Mondta, és sietősen távozott.
Mi van ezzel a lánnyal mostanában? Tegnap óta rá sem ismerek!

Felérve az emeletre, kopogtattam hugom ajtaján, azonban válasz nem érkezett.

-Mi a baj Emily?- Hiába érdeklődtem, hangját sem hallottam. Benyitottam a helyiségbe, de ő nem volt sehol. Döbbenetem azonnal felülkerekedett rajtam. Benéztem a szobája mosdójába is, de ott sem volt! Ekkor az ablakára vetült figyelmem.

*Damon szemszöge.*

Idegességemből még a vezetés sem hozott vissza, egészen addig amíg elém nem termett valaki. Azonnal rá nyomtam a fékpedálra, és ekkor felismertem az utamban állót. Habozás nélkül kiszállva, haragomat nem titkolva, egyenesen Dallin szemeinek címeztem.

-Mit akarsz?- Sziszegtem bosszúra éhesen.

-Csak feltűnt, hogy már egy ideje nem üldözől barátom! Gondoltam megnézem mi lehet az oka.- Kaján vigyorral kísérte, a felém való lépteit. -Kíváncsi voltam, hogy milyen okból tértél haza Damon!- Elővette zsebéből telefonját, és nyomogatni kezdte azt. Nem sokkal később felém fordítva a képernyőjét, egy képet tárt elém Emily-ről, ahogy éppen a szobájában feküdt.

-Mit csináltál vele?- Ismét kétségbeestem, de igyekeztem nem a tudtára adni ezt.

-Salvatore!- Mellém termett Christopher, és meredten bámult a férfira, aki mindeközben köddé vált mire vissza fordultam felé. -Emily eltűnt!- Adta tudtomra idegesen. A hírnek köszönhetően azonnal eluralt a mérhetetlen haragom Dallin iránt.

-Be hívtad azt a férfit a házba, aki az imént tűnt el?- Igyekeztem elnyomni indulataimat, de arca láttán nem sikerült.

-Vezeték szerelőnek adta ki magát, akit azért küldtek, hogy ellenőrizze őket. Így hát igen!- Válasza azon nyomban arra sarkallt, hogy utána eredjek. -De már látom kár volt! Észre sem vettem hogy vámpír!- Fürkészte arcomat.

-Pedig az!- Suttogtam gyilkos néma tekintettel, az est sötétjébe nézve.
Ha megtalálom Dallin-t, megölöm! De ezúttal végleg!