꧁A Vámpírok Hajnala꧂ [TVD]

3/98. A Rejtélyek.

*Elise szemszöge*

Egy elég rossz előérzettel, és a kezemben lévő telefonommal világítva, indultam megkeresni, a főkapcsóló szobáját, abban reménykedve, hogy esetleg ott találom, a gondnokot
Nagyon furcsállom, hogy csak úgy lekapcsolta a fényeket. Pedig tisztában volt azzal, hogy nem hagyta el még, minden diák az épületet. Nekem itt valami bűzlik!

-Mr. Frank!- Csak úgy visszhangzott a neve, amint elhagyta számat. Párszor megismételgettem, míg odaértem a főkapcsolóhoz, ami az első szinten volt található, egy apró kis szobában. Lenyelve félelmem, benyitva a helyiségbe, körbe világítottam. -Mr. Frank?- Hiába szólítottam, válasz nem érkezett.
Nem mehetett el! Ott álltam az aulában, szóval még itt kell lennie a suliban, valahol!
Lépteimmel megközelítettem a kapcsolót, azonban amikor már majdnem visszakapcsoltam, a jobb szemem sarkából észrevettem egy gyenge kis mozgást, azonnal oda világítva, két lábat láttam kilógni, az asztal takarásából. Nyomban fel ugrott a pulzusszámom, de gondolkodás nélkül odarohantam. -Mr...- A sarokban ülő elé érve, hangos sikítás hagyta el, számat. A látottaktól felszabadult az erőm, aminek köszönhetően, szikrázott a főkapcsoló is. A gondnokunk feje, félig le volt már szakadva, a nyakáról.

*Emily szemszöge*

Ez a hang, és az ingének illata, olyan ismerős valahonnan.
Megfeszültek izmaim, amikor hallottam őt halkan lélegezni, miközben valami miatt, erősen fülelt. Mellkasom előtt elhúzódó karja, csak jobban magához vonta hátamat. Féltem, de mégsem mertem megszólalni. Üveges tekintettel meredtem, a semmibe.

-Jól van.- Suttogását követően, enyhített szorításomon. -Talán elment!- Teljesen eleresztve, óvatosan felé fordultam.
Hiába volt sötét, az égszínkék íriszei még így is kitüntek, a gyenge látás viszonyok között.

-Mit akar maga tőlem?- Alig hallhatóan tettem fel kérdésem, de válaszra sem méltatva, pusztán csak kikerülve, résnyire kinyitva a takarító szertár ajtaját, elővigyázatosan kilesett rajta.
Vajon ki elől menekülhetett? Na és engem miért, rántott magával? Talán rosszkor voltam, rossz helyen?
-Válaszolj!- Kicsit határozottabban lépve hozzá, karjától fogva, magam felé akartam fordítani, de nem nagyon jártam sikerrel. Ő lenézett rám egy pillanatra, de arca nem árult el semmit. -Ki elől menekülsz? És miért vagy mindig ott, ahol én? Egyáltalán mit keversz az iskolában?- Tudatában voltam annak, hogy valószínűleg idegesítették őt a kérdéseim, de akkor is elszántan, válaszokat akartam. Türelmetlenkedve vártam, de ő csak némán fürkészte arcom. -Még ma válaszolsz is? Vagy egész este bámulni fogsz?-
Gőzöm sincs, hogy honnan lett ekkora bátorságom, hogy így megeredjen a nyelvem, egy idegennel szemben.

-Menj haza a barátnőiddel, és ne mászkálj ilyen későn, már sehol!- Utasítását szánva válasznak, elhagyta a helyiséget.

-Várj!- Utána szólva, megragadtam fekete ingét, a derekánál. Ennek hatására megállt, de nem nézett vissza. -Mi ez az egész? Te követtél a folyosón?- Annyira feleslegesnek bizonyultak kérdéseim, ugyanis semmire nem adott választ.

-Majd megtudod, ha eljön az ideje!- Rejtélyes szavai csak úgy csengtek füleimben. Ezt követően mit sem törődve azzal, hogy szorongattam ruhájának egy darabját, ő tovább ment. Értetlenkedve néztem utána, ahogy egyre távolabb, és távolabb került tőlem.
Már megint, mi ez a ,,deja vu" érzés? Miért érzem azt, mintha valahol ismerném őt?

-Hogy hívnak?- Utána kiabáltam, bár nem állt meg. Válla felett választ adott kérdésemre, végezetül eltűnt a sötétségben.

-Damon.- A neve csak úgy visszhangzott, az üres folyosón.
Damon. Miért vagy nekem, olyan ismerős?