꧁A Vámpírok Hajnala꧂ [TVD]

2. A Rejtélyes Megmentő.

2 Évvel ezelőtt, Boston és Texas között. 19:20 óra.

-Christopher!- Kiabáltam a mellettem ülő bátyámnak hisztisen, aki lenyúlta a szalmakrumplim.

-Gyerekek! Viselkedjetek!- Szólt ránk Apám, szégyenkezve miattunk.

-De elvette a..- Félbeszakította panaszkodásomat Chris, egy gúnyos megjegyzés erejéig.

-Neked az úgy sem kell, mert meghízik a feneked!- Idegesítő vigyorát, képembe fúrta. -Utána hogy fog kinézni, a pompon lányok vezetője?- Gúnyolódott továbbra is.

-Apa!- Elnyújtva nevét, néztem rá kérlelően.

-Gyerekek! Mindenki minket bámul! Fejezzétek be! Ha tovább csináljátok ezt, akkor többet nem állunk meg enni!- Jelentette ki határozottan, én pedig sértődötten belesüppedtem, a boxunknak a bőrülésébe.

-Ne veszekedjetek Drágáim!- Adta szavait kedvesen édesanyánk, majd gyönyörű mosolyával, egy picit megnyugtatott. -Szerintem a nagyszüleitek sem örülnének annak, ha majd ott is veszekednétek! Inkább fogjatok össze, és beszéljétek meg ha valami problémátok van!- Tette hozzá, közben ránézett a fiára. -Chris?-

-Jó! Oké!- Forgatta meg szemeit, és a képembe dugott pár szem krumplit. Lelkesebben kiegyenesedtem, és folytattam az evést.

-Kösz!- Motyogtam teli szájjal.

Pár órával később, Úton Texas-ba.

-Szerintetek Nagyi, az idén karácsonyra is pulcsit fog kötni?- Kérdeztem, az autó hátsó ülésén ülve, gyengén kuncogva. Majd mire észbe kaptam, a képembe hajolt a bátyám.

-Vagy egy rénszarvasos sálat!- Suttogta nevetve.

-Mindennek örülni kell gyerekek! Ezt ne felejtsétek el. Ha azt fog kreatívkodni, akkor annak!- Adta tudtunkra Apa, érzéketlen hangnemben.

-Jó nem azért kérdeztem!- Feleltem, kicsit bűntudatban burkoltan. -De azért azt valljuk be, hogy a tavalyi karácsonykor, te is viccesen néztél ki benne Apu!- Elnevettem magam, de nem voltam ezzel egyedül.

-Valóban! De csak a jó szándék vezérelte, amikor a pulóvereket készítette!- Reagált anyu, egy apró hátrapillantás kiséretében.

-Mi ez a köd?- Nézett ki az ablakon bátyám, aminek én is követtem példáját.

-Július közepén?- Értetlenkedve pislogtam, fürkészve a fák közt feltünt jelenséget.

-Szívem! Valaki ott áll az út közepén!- Mutatott előre anyu apánknak, én pedig próbáltam kinézni, a két ülés között a szélvédőn.
Amint oda értünk hozzá, Apa megállította az autót.

-Szerintem kerüljük ki, és menjünk tovább!- Vetette fel óvraintő ötletét Chris.

-Szerintem is!- Helyeseltem, azonban a fickó felénk vette az irányt. A sötétben nem láttuk az arcát, pedig igyekeztem rá fokuszálni.

-Jó estét!- Köszönt be dörmögő mély hangján az ablakon. -Lenne esetleg egy plusz helyük, egy eltévedt ember számára?- Tette fel kérdését, közben anyu pedig hátra nézett ránk.

-Sajnálom Uram, de tele vagyunk!- Felelte helyette apu, és már tekerte volna fel az ablakot, de ezt a fickó keze megakadályozta, amivel elég nagy nyomást gyakorolt az üvegre.

-Rossz válasz!- Vágta rá haragosan, és kitépte az autó ajtaját, aminek láttán elakadt mindannyiunk szava.

-Apa!- Ordítottuk bátyámmal rémülten, üveges tekintettel, azonban a férfi kitépte őt az ülésből, és beleharapott a nyakába.