Bármit (befejezett)

4. Emma eltűnt

Másnap reggel szomorúan nyitottam ki a szemem. Aludni nem nagyon tudtam, és valószínű hogy jóval az ébresztőm előtt keltem, hiszen még nem csörgött.
Felültem, és a telefonomhoz nyúltam. Fél hat. Letettem magam mellé a mindennap használatos eszközt, és megpróbáltam visszaaludni. Nem ment, így 10 perccel később kimentem egy kis kakaóért.
Remélem ma kibékülünk, gondoltam kevergetés közben.

Szép lassan, komótosan elkészültem, és ráérősen elindultam a gimibe.
Amikor odaértem, megálltam a bejáratánál. Rengeteg diák ment el mellettem, amíg én Emmára és Liára várakoztam.

-Jó reggelt Bea!- köszönt egyszercsak bal felől Lia.
-Jobbat- mormogtam. -Nem láttad útközben Emmát?
-Miért, kellett volna?- kérdezte csodálkozva.
Erre én elmondtam a tegnap történteket: Emma rettenetes kitalácóját, kritikám kissé bántón való elmondását, azt, hogy barátnőm erre mennyire kiakadt, ahogy elfutott előlem, sorsszerű esésemet.
-Az az esés, mintha meg lett volna írva!- mondtam elgondolkozva- Ezen eszmélek azóta.
-Érdekes, nem láttam még soha Emmát ilyennek- helyeselt Lia.

Álltunk ott ketten a gimi előtt, köszönve az osztálytársaknak, ismerősöknek, várva Emmát. De Emma nem jött.
-Lehet hogy előtted már bement.- szólalt meg a melletem lévő osztálytársam.
-Áhh, azt nem hinném, de remélem igazad lesz.
Mivel pár perc múlva már csengettek be, mi is beléptünk az ajtón, a megfelelő terem felé véve az irányt.
Amikor beléptünk alaposan szétnéztünk, de Emmát sehol se láttuk.
-Valaki látta Emmát ma?-kérdeztem az osztályt
-Én láttam...-kezdett bele Peti
-Tényleg?-csillant fel egyszerre a szemünk Liával
-Pénteken- tette hozzá
-Kösz- morogta Lia
Csalódottan kullogtunk a helyünkre.
- Emma miatt vagy szomorú?- kérdezte Matyi tőlem, amikor elmentem mellette.
Bólintottam.
-Lehet csak beteg- mondta oda nekem, amire csak vállat vontam.
Nem hittem hogy ,,csak beteg" lenne.
Lehet hogy ellógja a mai napot. Lehet hogy így van, hát akkor iskola után rögtön a házukhoz megyek.

Az órák szörnyen lassan teltek, de aztán végre kicsengettek. Sietősen léptem ki a kapun, Liával beszélgetve.
-Most elmegyek hozzájuk- magyaráztam neki.
-Én is szívesen mennék, de családi program van... De azért remélem sikerrel jársz.
-Én is nagyon remélem
Ezután megöleltük egymást, majd futni kezdtem Emmáék háza felé. (Megjegyezném hogy iskolatáskával nem volt a legkényelmesebb, de ez most nem érdekelt.)

Megálltam a barna ajtó előtt. Határozottan kopogtam. Emma anyukája nyitott ajtót.
-Áhh, Bea! Örülök hogy látlak!
-Jó napot-köszöntem illedelmesen- Emma itthon vagy?
A kérdésemre azonnal lefagyott az anyuka arca.
-Emma nincs itthon- mondta végtelen szomorúsággal - Azt gondoltam hogy suliban van veletek. Hogy őszinte legyek, tegnap este láttam utoljára. Hazajött, nem szólt semmit, evett egy kis krumplipürét, lefürdött és bezárkózott a szobájába. Aztán reggel mikor már gyanúsan nem jött le a konyhába, felmentem felébreszteni, de hűlt helyét találtam.
Rengeteg érzés kavargott bennem. Egyrészt aggódtam barátnőmért, másrészt féltem, hiszen ez részben miattam is történt, harmadrészt nagyon dühös voltam rá.
Az anyukája szemébe néztem.
-Tegnap azt történt, hogy kritikusan mondtam véleményt a storyjáról, és szépen fogalmazva... Emma... Emma kiakadt. Ezután elszaladt, én pedig hiába iramodtam utána, sikerült elesnem, és addigra ő már eltűnt.
Néztem vegyes érzelemmel Emma szülőjére, hol a cipőmre.
Láttam a felnőtt arcán, hogy hirtelen nem tudja mit mondjon.

Bejelentettük a rendőrségen Emma eltűnését, és nemsokára az ő arcával volt teli minden oszlop a városban. Ma este se aludtam semmit.