Bármit (befejezett)

16. Az igazi gonosz

Te már a régi Emma vagy! Hatalmad nincs többé! - léptem a földön kuporgó barátnőmhöz.
És valóban.
-Hol vagyok, mi történt? - kérdezte a régi Emma, akinek mindnyájan nyakába borultunk.
-Majd elmagyarázzuk- kezdte Lia - De most...
-Jajj ne már emlékszem! - szakította félbe Emma - A veszély még nem teljesen múlt el!
-Ezt meg mégis hogy érted? - kérdezte Matyi
Mindannyian értetlen tekintettel bámultunk Emmára.
-Már nem irányít, de itt van -mondta üres tekintettel
-Ki van itt?- kérdeztük egyszerre
-Ő -válaszolta rettegve
Körülnéztünk, de sehol senkit nem láttunk.

-Biztos vagy benne? - kérdeztem
-Ki az az ő? -méltatlankodott Matyi
-Itt senki nincs - erősítette meg Lia
-Lehet még sokkban van - mutattam rá - Majd jobban lesz. Hagyjunk neki egy kis időt!
- Na gyere - mondta Matyi majd elindultunk valahová vissza
- Neee, ígyis-úgyis előjön- nyöszörögte Emma - Álljatok meg!

Ekkor mindhárman megálltunk. Nem saját akaratunkból, hanem valami kényszerített rá.
- Ezt hogy csináltad? - néztem Emmára - Hisz elvettük az erődet!
- Nem az erőmet vetted el - kaptam meg  a választ
-Hanem? - szóltam közben meglepetten
-Hanem a gonoszt űzted ki belőlem. - suttogta Emma sejtelmesen-  Itt mindenkinek megadatik a képzelet ereje.

Nem úgy tűnt, mintha Emma kezdené összeszedni magát.
- Ne aggódj, nem lesz már semmi baj!- próbálta nyugtatni Lia - Nincs itt semmilyen gonosz.
-Shhhh!- pisszegte le rettegő barátnőnk- Csak halkan!
-Lazulj! -vetette oda Matyi
- Na gyere - nyújtottam kedvesen felé a kezem- Minél előbb elmegyünk, annál jobb!

Végül hárman kezdtük vonszolni, de ő erősen ellenállt. Ott viaskodtunk vele. Már épp szólásra nyitottam a szám, amikor lába földbe gyökerezett, szemei kikerekedtek, testén remegés futott végig.
-Itt van, eljött- suttogta maga elé meredve

Körülnéztünk, de nem láttunk semmi különöset. Egy pillanatra csend telepedett ránk, és mintha apró szél érkezett volna.
-Gyer...
Hirtelen két piros láb ért földet a semmiből, kék port kavarva fel.
Valami ördög-ember-viziló szerűség nézett velünk farkasszemet.
-Itt a vég!- sípította a kuporgó Emma könnyes szemekkel.
-Jól mondja- szólalt meg az ördögviziló mély hangon- Végetek!
Ja és kérlek, szólíts Rajmundnak!

Ez sima lesz. Elintézem ugyanúgy mint Emmát. Vagy egyszerűen tehetem azt is, hogy legyőzzük és kész. Egyszerű, de nagyszerű! Gondoltam magamban.
És már nekiláttam a terv végrehajtásának, de az ördögviziló, azazhogy, bocsánat, Rajmund megelőzött.
-Azt hiszed ilyen könnyű lesz legyőzni? Ennyire együgyűnek nézel?
-Te olvasol a gondolatainkban? - szaladt ki Matyiból az, ami ekkor bennem is felmerült.
-Ó nem, ezt egy kacsa súgja nekem -forgatta a szemeit - Én mindenféle hatalommal élek.

Gondolkozni kezdtünk, hogy mitévők legyünk. Matyiék megpróbálták felállítani hadseregüket, de Rajmund szétporlasztotta. Lemondóan néztek össze. Bármivel próbáltuk meglepni, mindig ő lepett meg minket. Minden akaratom ellenére a gondolatomba férkőzött, éreztem jeges tudatát, ahogy olvasott bennük.
Kezdtünk kétségbe esni. Egyszerre zúdítottunk rá mindent, ami eszünkbe jutott. Még egy bioszfüzetet is hozzávágtunk. De szinte már nevetséges, hogy egy óriási viráglocsolóval próbáltuk lepermetezni. A szünet pedig az volt, hogy kókuszillatos kézkrémmel kentük be kezünket.
Emma sem volt a segítségünkre. Továbbra is a kék világ földjén kuporgott. A remény kezdett elveszni.

Mégálltunk egy-egy levegővételre. Abbahagytuk a próbálkozást, de eldöntöttük, hogy még keményebben fogunk harcolni. Győzni fogunk!
-Áááh- hasított át a kékségen az összekuporgó Lia hangja- Mindenem fáj!
- Ez nagyon rossz- helyeselt a szintén összegörnyedő Matyi összeszorított szájjal
Szívesen segítettem volna nekik, de mire belekezdtem volna, belém is éles fájdalom hasított, ami földre kényszerített.
Gyógyulás, gyógyulás, gyógyulás! Gondoltam, és egy pillanatra mindhárman megkönnyebbülhettünk.
-Á-á, azt már nem!- szólalt meg gúnyos mosollyal Rajmund, és ismét földre rogytunk.
-Nézd csak, a barátaidnak kampec!- mutatott Lia és Matyi felé, akik lassan fekete porrá váltak
-Neee - kiáltottam, bár nagy erőfeszítésembe tellett -  Miért csinálod ezt velünk?
-Erre ügye nem kell válaszolnom?- nézett le rám Rajmund - Mert és kész.
Most te jössz!
-Várj- szakítottam félbe - És Emma?
-Emma? - elgondolkozást színlelt, majd belevigyorgott a képembe -Semmi nincs vele. Ő túl gyenge!
Mindenem sajgott, az utolsó kép amit láttam, az Rajmund diadalmas arca, és az, ahogy a lábamtól kezdve én is elszállok fekete porként,  végül én is teljesen porrá váltam.