Bármit (befejezett)

Rajmund átka kiteljesedik

Meredten bámultam magam elé, gondolkoznom kell. Egyszerűen semmi nem jut az eszembe. Azt hiszem ebbe a helyzetbe kell beletörődnöm.
- ... és a csótányt meg megölöm -tette le az ágyra a papírfecnit Lia.
-Megint te jössz Álmodozó!- bökött oldalba Matyi, mire megráztam a fejem.
-Máris?- kérdeztem zavarodottan
-Hát persze, egész pörgős most a játék- helyeselt Bea - Te talán most majd valami nehezebbet fogsz kifogni.
Nagyot sóhajtva húztam három nevet.
-Nem mineig lehet az, amit te akarsz, még íróként sem!-sandított rám Rajmund - Remélem kezdesz beletörődni.
-Kezdek beletörődni -szóltam hevesen.
-Mármint mibe?-kérdezte rám nézve Bea
-Ő izé... Abba, hogy a suli legpocakosabb tanárát kell megcsókolnom.- rögtönöztem gyorsan
-Abba én nem törődnék bele- mondta Lia nagy komoly képpel, majd a társaságból kitört a nevetés. Még belőlem is.

Nesze neked Rajmund. Lehet hogy szánalmasnak gondol, és azért kezdett el hozzám beszélni, (ahogy ránézek ez bebizonyosodik) de ideje megfogadni a tanácsát.
Mindenből a maximumot kell kihozni, mert nem mehet minden úgy, ahogy mi akarjuk.

Így hát élvezem a pillanatot.

Az idő hamar elment, mindenki hazafelé vette az irányt. Ahogy az utcán sétáltam, rájöttem, hogy rég nevettem már ilyen jót. Elhaladtam egy parkoló fekete kocsi mellett, befordultam a sarkon, majd benyitottam a házunkba.
Lefürödtem és hamar elaludtam.

Másnap igen kipihentem ébredtem.
Áthívtam magamhoz Beát, ugyanis csak holnap kell suliba menni.
Megettem reggeli bundáskenyeremet paradicsommal, majd a tányért a mosogatóba csúsztattam.
Nyúltam a szivacsért, de anya közbeszólt:
-Hagyjad csak, majd én elmosom!
-Köszi anyu!
Ebben a pillanatban megszólalt a csengő, én meg rohantam ajtót nyitni.

-Szia Bea- öleltem át barátnőmet
-Emma, de rég láttalak -mosolygott a barátnőm.
Bementünk a szobámba, leültünk az ágyamra.
-A történetmeséléshez chips is jár!-nyúltam a polcra, hogy levegyem a finom hagymás-tejfölös chiot onnan.

A suliban sem változott nagyon semmi. Ugyanúgy bejártunk az unalmas órákra, házit kaptunk, dolgozatot írtunk, szünetben beszélgettünk, hazamentünk, tehát semmi érdekes.
Éltem ugyanúgy az életem, ahogyan azelőtt. Ami történt, nem igazán jutott eszembe, de már nem is nagyon érdekelt.

Egy borús és szeles napon, vásárlásból hazamenve, egy nagy fákkal szegélyezett úton megjelent előttem Rajmund, hogy tegyen egy utolsó, keserves próbálkozást.
Amikor megjelent, először azt hittem, hogy csak képzelődök, de amikor egyre közelebb értem hozzá, és még mindig ott volt, megtorpantam.
Tényleg Rajmund állt előttem, sápadt bőrrel, meggyötört testartással, a korábbi dacosság és erősség- amely első találkozásunkkor igen megfélemlített- eltűnt belőle. Illetve furcsamód kissé átlátszóvá vált teste is.
-Nem szeretnéd visszakapni a régi életed?- húzta ki magát erőtlenül
-Én már visszakaptam a régi életemet, többé már nem vagy hatással senkire. -válaszoltam fölényesen - Nekem ez így nagyon is jó.
Ekkor vakító kék villanás söpört végig a világon, majd szélcsend állt be. Rajmund még átlátszóbb lett, és nagyot sóhajtva, már nem harcolva velem többé így szólt hozzám:
-Beteljesítetted az átkomat.
-Milyen átkodat?- döbbentem meg. Igen váratlanul ért engem, hogy Rajmund többé nem próbál irányítani.
-Tudod... -kezdett mesélni -régen én is abban a világban éltem, mint te. Ugyanolyan normális ember voltam.
Ráadásul én is író akartam lenni.
De nagyon rossz tulajdonságommá vált, hogy mindent akaratom szerint akartam, hogy történjen. Ezzel néha mindenki így van, de én gonosz dolgokat tettem is ezért. Ártottam másoknak. Csaltam, loptam, de a rendőrök sose kaptak el.
Randiztam egy lánnyal, aki végül sírva a szemembe mondta, hogy ez így nem mehet tovább, majd szakított velem. Összetörtem, de azt akartam, hogy továbbra is randizgassunk, így hát egy késsel követve majdnem megfenyegettem, amikor egy pirosas lény állta az utamat.
Felruházott olyan erővel, hogy tényleg bármit megtehetek, de ez egyben megátkozás is volt részéről. Az átok mégpedig az, hogy ha egyszer bárki képes felülkerekedni a hatalmomon, és elfogadja a sorsát, akkor én örök életemben a kék világban maradok. Neked sikerült.
Tudta előre, hogy nem fogom kibírni, hogy ne bántsak valakit, ennek az áldozata lettél te. Többé már hatalmam es erőm sincs. Rájöttél a megoldásra.
-Rájöttem a megoldásra? Tényleg ez lett volna a megoldás?
Szám széles mosolyra húzódott, ugrálni tudtam volna örömömben.
-Rájöttél és én itt maradok az örökkévalóságig szűnni nem akaró bűntudattal. - Rajmund arcán egy könnycsepp gurult végig, és egykori emberi alakja látszódni kezdett - Soha többé fel nem oldoz már senki.
A hatalmas örömöm mellé kezdett a sajnálat is bekúszni.
Talán mégiscsak megbánta tetteit. Vajon él e még a szerelme, és ha igen vajon ki lehet az?
De sajnálkozni már nem volt több időm, újra kék villanás érte el szemem fényét és az utolsó kép amit láttam az Rajmund síró, igazi emberi alakja, ahogy azt mondja:
- Emma látom benned tiszta gyermeki önmagam.

Egy erdőben találtuk magunkat fekve. Én, Bea, Lia és Matyi.
Vajon tudják, hogy mi történt?
Gondolatomra azonnal érkezett a válasz.
-Hű, ez nem volt semmi!- felelte Bea
-Akkor tudtok mindent?- kérdeztem felhúzott szemöldökkel
-Na igen, a kék villanás megtette a hatását így már mindenről tudunk -szólt Matyi, miközben felvett egy botot a földről, hogy eldobja-bár amikor Rajmund hatása alá kerültünk, majdnem sikerült kitörölnie az emlékeinket!
-De hála neked Emma - fordult felém Lia- Megmenekültünk mind.
- De nélkülem nem kerülünk ebbe a helyzetbe- hajtottam le a fejem -Sajnálom Bea, nem volt szép tőlem.
- Ugyan, ki gondolná, hogy valami őrűlt varászlószerű veszi át feletted a hatalmat?
-Ugyan senki.
És ettől mindjárt jobb kedvre derültem.
-Menjünk hát végre haza!-rendelkeztem és a csapat az ismerős ösvényen hazafelé vette az irányt.