Bármit (befejezett)

7. A vétkes sofőr

Vegyes érzelemmel bámultam az éppen belépő férfit. Az agyam jó pár emlékfoszlányt felhozott, és elém vetítette azokat. Nem akárki jött be:
A férfi aki nélkül nem feküdnék itt.
Elöntött a harag. Hiába történt rettentő gyorsan az egész, számomra duplán lassított felvételtelként játszódott le. Itt nincs tévedés. A férfi aki elütött, most gyalogosan állt hozzám közel. Nem igaz, miért nem figyelt oda?

Dühös szemekkel méregettem. Vajon mit akarhat? Visszacsinálni már nem tudja...

Szia Bea- kezdett bele. Örülök hogy két nap után tudomást vesz rólam, de tényleg! -Figyelj!- folytatta zavarodottan, fejét vakarva- Nagyon sajnálom, de meg kell hallgatnod...
Megvetően néztem rá. Erre gondolhatott volna előbb, és mondjuk nem zebra előtt kéne száguldozni!
-Mielőtt teljesen elkönyvelnél... Amit természetesen megértek- tette hozzá gyorsan- tudnod kell hogy soha még csak egy büntetőcsekket se kaptam.
Lehajtva a fejét folytatta tovább.
-Fogalmam sincs mi történt. Még csak nem is arra szerettem volna eredetileg  menni.

Az tény hogy elég hatásosan tud magyarázni. Mintha tényleg bánná. Szikrázó szemekkel, de csöndben hallgattam tovább a meséjét.

- Szóval azzal, hogy eredetileg nem is azon az útvonalon szerettem volna menni, azt szeretném neked mondani, hogy mintha valami láthatatlan erő kényszerített volna rá.- magyarázta- és nem ez az egyetlen ilyen dolog, amiben ugyanígy érzek.
Tudtam hogy nem szabadna gyorsan hajtanom. Hogy ebből baj is lehet...

Elhallgatott, felnézett majd folytatta tovább, én meg ugyanúgy figyeltem minden mozdulatát.

-Valahogy elcsesződött a kuplung, ezért nem bírtam fékezni, ráadásul az autóm egyre inkább gyorsulni kezdett. Mintha meg lett volna írna! - mondta természetességgel, bosszankodva, szomorúsággal vegyülve - Nagyon sajnálom.

Még mindig nem szólaltam meg.
Azonban a haragom mellé a kíváncsiság kúszott, és egyre nőtt.

-Mikor megláttalak a zebrán állva már tudtam, hogy késő. Elmozdíthattam volna a kormányt, de akkor már megtörtént.
A férfi most a szatyorjába nyúlt
-Tudom hogy nem lesz jobb, de hoztam neked egy éjjeli lámpát meg egy kis csokit. Mégegyszer nagyon sajnálom.
-Remélem ezek kicsit megkönnyítik az ittléted.
Letette a lámpát és a csokit az asztalra.
-Remélem egyszer megbocsátasz!- mondta majd magától távozott.

Elgondolkoztam. Haragomat kezdte felváltani teljes egészében a kíváncsiság és a szánalom. Kicsit sajnáltam, hogy egy jó szavam nem volt a férfihez (és még a nevét se tudom). Hiába ütött el, hiába volt figyelmetlen, de  szépen kitalálta ezt a ,,meg volt írva" dolgot (talán ezzel akart lenyűgözni?). Be kell vallanom hogy nem sok ember kérne így bocsánatot.

A lámpa valóban segített a komfortérzeten egy keveset, a csoki meg finom volt. Nem unatkoztam, mert volt min gondolkodnom.