Bármit (befejezett)

15. Csata

  A gonosszá vált Emma csak mondta, mondta a magáét, hol kárörvendően felnevetett, mi pedig már hosszú perceken át sínylődtünk börtönében.
  Előttem lepergett az eltűnésétől kezdve minden, Lia kezdte már feladni a reményt, Matyi pedig szomorúan vette tudomásul, hogy ő többet nem fog beszélni.

-Na Bea, mennyit haladtál a történeteiddel? - vetette oda nekem egyszercsak gúnyosan -Mennyit olvastad a Wattpadot? Ott is voltak ám nyomok!
Elszégyelltem magam. Valójában semmennyit.
- És a többiek? Ők mennyit csinálták azt, amit szeretnek?
Hozzánk intézett kérdései után újra belefeledkezett saját dolgába. Már ha azt nevezhetjük saját dolognak.

-Valóban nem sokat rajzoltam -suttogta Lia vágyakozással a hangjában - Legalább kutyáztam amennyit tudtam.
Ekkor egy üres lapú füzet jelent meg néhány grafitceruzával és egy radírral.
Összenéztünk mind a hárman. Gyorsan Emma felé néztem, aki mindebből semmit nem vett észre.
- Ezt meg hogy csináltad? - kérdeztem csodálattal a hangomban - Lehet megmenekülünk!

Barátaim szemében remény csillant.
- Egyszerűen erősen gondoltam rá - mondta elgondolkodva Lia - Aztán itt termett.
Nagy csend telepedett ránk, a rajzfelszerelést néztük, míg végül Lia megtörte ismét a csendet.
-Ez lesz a kulcs a kijutásunkhoz... Amire gondolunk, az megtörténik vagy ott terem. Bea - fordult most felém - mintha könyvet írnál.
Széles mosoly jelent meg az arcomon.

-Nahh végre, jó újra beszélni! - szólalt meg Matyi cseppet túl hangosan.
-Shh, nem hallhatja, hogy rájöttünk a titokra! - figyelmeztettem.
Matyi bólintott, amíg nem törünk ki innen, addig játszania kell a némát.

-Bea, te vagy a legkreatívabb, mi is harcolunk a magunk módján - vázolta barátnőm az egyértelmű tervet.

Könnyű lesz elintézni. Gondoltam, aztán eszembe jutott, hogy egykori barátnőm valamivel mindig túlszárnyalt. Író, író ellen, de ő a barátaimra nem fog számítani.
Eszembe jutott máris valami, amivel kitörhetnénk innen.
De mikor?

Szóra nyitottam a számat, hogy a többiekkel egyeztessek, de nem volt idő már rá, ugyanis  Emma megindult felénk.
-És most egy kis kínzás! A falak záru...
De a szó megakadt benne, mert ekkor földrengés rázta meg a nagy kékséget, ahol voltunk. Ő felbukott, a börtön falai pedig elkezdtek leomlani iszonyú gyorsasággal. Hatalmas por kavarodott fel, amiből előbukkant hármunk alakja, ezzel meglepve Emmát.

Utcai ruhában nem lehet harcolni, ezért a megfelelő (ízlésünknek is) ruha jelent meg rajtunk, majd a meglepetés erejét kihasználva, Lia kutyasereget, Matyi feketepegazus hadat teremtett meg magának a harchoz. Én úgy döntöttem, hogy egy természeti katasztrófával indítok.

Egy nagy tornádót küldtem az észbe kapó Emma felé, akinek válasza egy Himalája méretű hegy volt, amely körbevette őt. A tornádó a hegyoldalnak ütközött, és elenyészett. Ezzel időt szerez magának!

-Átrepülök! - szólt Matyi, és már indult felfelé.
-Várj, és mi?- kérdezte Lia - A kutyák nem repülnek!
- De a barlangban ők is át tudnak menni - szóltam, és már nyílott is a barlang a hegy belsejébe.
Kutyák és pegazusok hatalmas serege tódult be a barlangba. Én is felültem egy pegazusra, bár a lovastudásom még nem volt olyan szinten, azonban ebben a világban nem számított.

Emma már felkészülve várt ránk. Amikor csapatunk kirohant a barlangból, lehetetlen vidékkel és veszélyes teremtményekkel találtuk szembe magunkat. A táj az esőerdőhöz hasonlított: sűrű indák nőttek le a fákról, a terület vizenyős, az időjárás párás, meleg.
Matyi kardjával a növényzetet ritkította, fent szárnyalva pegazusháton. A kutyák kiváló vadásznak bizonyultak.
Azt a területet, amit elhagytunk, felgyújtottam. A növények a tűz martalékai lettek, a víz elpárolgott.
Így haladtunk félelmetesen Emma felé, a felépített világa közepe felé.
Úgy tűnt most legyőzzük.

A kutyákból és feketepegazusokból álló seregünk szép lassan elkezdte körbevenni Emmát, aki egy pillanatra ijedtséget színlelt, de arcára kiült az elégedett mosoly.
- Azt hiszitek ilyen könnyű lesz győzedelmeskedni felettem?! - harsogta - Hát ne higyjétek!
A mocsaras  környezet helyére egy szempillantás alatt nagy tömegű tenger termett.
-Nee!- kiáltott fel kétségbeesetten Lia
A háborgó tengerrel küzdöttek a kutyák, próbáltak nem megfulladni, de a hatalmas hullámok csak rontottak a helyzetükön. Matyi a pegazusokkal megpróbálta menteni a sok küzködő kutyát azzal, hogy a pegazusok hátára segítették az ebeket,  de nem sokáig javított ez sem a helyzeten. A hatalmas hegy omlásnak indult, darabjai miatt a szárnyas állatoknak nehézkessé és farasztóvá tette a repülést.

Lefagyva néztem a jelenetet, amiből aztán egy kürtszó és egy kiáltás ébresztett fel.
-Visszavonulás! - szelte át barátom hangja a katasztrófás helyszínt
-Mi is visszovonulunk! - helyeselt Lia - Kutyák elég a harcból!
Barátaim az állatokkal menekülőre fogták.
-Nem adhatjátok fel!- kiáltottam utánuk! - Nem hagyhattok csak itt úgy! Segítenetek kell!
Próbálkoztam, de mind hiába.
-Lám, lám itt hagytak - nevetett kárörveendően a gonosz - Ez akkor gyerekjáték lesz! Bár ha meggondolom, eleve annak is indult.
-Én még itt vagyok! - figyelmeztettem minden erőmet összeszedve - És bizony nem távozok harc nélkül!

Két író állt egymással szemben.  Kiszámíthatatlan történések, meglepő végkimenetel. Sorsunk, csatánk, harcunk, háborúnk bárhogy végződhet.

-Kár, hogy a tengerek is kiszáradhatnak! - húztam össze a szemem - Jogom van felgyorsítani!
Ezzel a hatalmas víztömeg sivataggá száradt.
Emma a homokba zuhant, de hamar ellenem fordította azt. Homokvihar kerekedett, amitől nem láttam. Hunyorogva próbáltam forogni, amikor hátulról fellökött egy teve. Erre bemérgesedtem és jeges környezetet teremtettem, jégbe zárva a tevét.
-Lehet, hogy a tevém megfagyott de én nem fogok! - szólt rám ellenfelem, aki már szőrmebundát viselt.
Éles jégcsapokat küldött felém, amiket megállítottam és az ellenkező irányba fordítottam. Emma vette az adást, így a két erő kiegyenlítődött, és a jég megállt a levegőben, nem mozdult egyikünk felé sem.

Ennek  így sosem lesz vége. Bármit is csinálunk, a másik valamivel mindig kivédi. Ugyanolyan gyorsak és kreatívak vagyunk.
A jégcsapok köztünk félúton leestek a jeges talajra.
Elkezdtem rohanni egykori barátnőm felé.

-Szereplőnk szerelmes lesz. - mondta ekkor olyan furán.
- Hogy mi? - kérdeztem meglepetten.
Egy igazán jóképű fiú jelent meg mellettem.
Majdnem bejött ellenfelem trükkje, de nem hagytam magam.
Unottan néztem rá a srácra.
-Menj Brazíliába, de nélkülem!
Azzal eltűnt, valószínűleg Brazíliába.
-Szereplőnk nem lesz szerelmes- néztem diadalmasan Emma szemébe
A föld szétnyílt, és egyenesen Emma felé kúszott.
- De szereplőnk elbukik - válaszolta magabiztosan
-Azt még meglátjuk- néztem vele farkasszemet
Szegény még nem tudja, hogy mindjárt  szakadékba zuhan.
-Kiszámítható vagy- forgatta meg szemeit, miközben gonoszul vigyorgott

-Ezt meg hogy ért... -kezdtem el, de ekkor megnyílt alattam a föld és zuhanni kezdtem.
Bénító fájdalom járta át a testem, ahogy egyszercsak puffantam.
Elfogytam az ötletekből, forgott velem a világ.
-Hát így- lépett oda hozzám- Sokszor ez volt a baj a történedeiddel is. Most végleg elszámolok veled!
Még mindig feküdtem. Szemeimből elkezdett csorogni a könny.
A pillanatot a csend tette még megrázóbbá.
Emma győzedelmesen állt felettem.
Lábát lendíteni kezdte, hogy belém rúgjon, de meglepésemre megállt  a levegőben tőlem 5 centire.
Messziről dobogás hallatszott. Kutyák és feketepegazusok serege rohant felénk élükön a barátaimmal.
Emmának nem volt ideje reagálni.
Földre kényszerült, felordított fájdalmasan.
-Na ki a kiszámítható?- álltam fel diadalmasan- Ez végig a terv része volt!
Valóban, ezt már előre megírtam. Az állatsereg látszólag visszavonul, mintha nem bírnának Emmával, majd váratlan pillanatban felbukkannak.

-Te már a régi Emma vagy! Hatalmad nincs többé! - léptem a földön kuporgó barátnőmhöz.
És valóban.
-Hol vagyok, mi történt? - kérdezte a régi Emma, akinek nyakába borultunk.
-Majd elmagyarázzuk- kezdte Lia - De most...
-Jajj ne már emlékszem! - szakította félbe Emma - A veszély még nem teljesen múlt el!