Bármit (befejezett)

10. Tűz

A Nap ragyogóan sütött be az ablakomon. Volt is miért ennyire ragyognia, hiszen ma végre egy bizonyosan jó napra virradt.

Felkeltem, fogat mostam, kényelmes ruhát öltöttem magamra. Nagyon reménykedtem abban, hogy a mai nap tökéletes lesz.

Amikor elkészültem, bementem a garázsba megölelni apát, majd izgatottan anya elé álltam.
-Mehetünk! -jelentettem ki
-Rendben, várj egy percet! - mosolygott vissza anyu
Azután, hogy anya még bement a telefonjáért, beszálltunk a kocsiba és elindultunk.
Az ablakon keresztül néztem a tájat, és vártam, hogy megérkezzünk.
-Reggeliztél?- kérdezte a szülőm
-Nem, még nem. -magyaráztam - Majd ott reggelizünk. Különben se vagyok még éhes.
-Rendben.

Eltelt valamennyi idő.
Az üvegen keresztül most legelésző tehenekre lehetett rálátni. Tudtam, hogy hamarosan megérkezünk.
Bekanyarodtunk a földútra, már látni lehetett Matyiékat. Megálltunk és  kiszálltunk. Liáékkal egyszerre érkeztünk.
Egy hatalmas sziasztokkal üdvözöltük egymást.
-Gyertek, a reggeli már készül, addig Matyi körbevezet titeket!- rendelkezett barátunk apja
Matyi egy hatalmas vigyorral az arcán elindult húzva minket is.
-Jó szórakozást!- hallottuk szüleink hangját, akik kocsiba ültek és elmentek.

-Mivel kezdünk? - kérdezte Matyitól Lia kíváncsian
-A tehenekkel -vigyorgott Matyi -őket már úgyis láttátok.
-De gonooosz! -csipkelődtem számat mosolyra húzva
-A legjobbat hagyom utoljára- barátunk képéről nem lehetett letörölni a vigyort
-Ravasz- bólintott Lia
-Sejthettem volna. -mormogtam
De itt vége is szakadt ennek a párbeszédnek, mert a legelőhöz értünk.
-A tehenek- nemes egyszerűséggel jelentette ki nekünk Matyi, majd magyarázni kezdett nekünk.
-Köszönjük, tudjuk mi az a tehén- nevettünk Liával.
- Nem baj, tanuljatok!- nevetett Matyi is
A legelő elég nagy volt, közel a kerítéshez a tehenek istállója volt elhelyezve. Mellette sertések helye terült el. Matyi persze itt is elmagyarázott mindent, amit tudni kell a disznókról, de minden állatnál ugyanígy cselekedett.
Ezek után a baromfik, a galambok és a nyulak következtek. A tanya tényleg hatalmas.

-És most jöhet a legjobb rész- próbált komolyan ránk nézni a tanyán élő osztálytársunk, de nem sikerült neki.
Sejtettük mi lehet az. De nem számítottunk ilyen elképesztő látványra.
-Hűűűha!
Ugyanis a lovak részéhez jutottunk. A boxok és a legelők gyönyörűen voltak kiépítve. Egy hatalmas pálya, körkarám is helyet kapott. A nyerges az istállóban található. Sok gyönyörű ló nézett vissza ránk.
-Fogunk lovagolni is?- kérdezte izgatottam Lia
-Fogunk hát!- érkezett a válasz
-Nagyszerű! -lelkesedtem én is.

-Reggeli!- hallottuk a szülőket.
-Te vagy a fogó! -bökött meg Matyi, aki futásnak eredt.
-Akkor szia!- Lia rögtön kapcsolt, és Matyi után futott.
-Hé!-kiáltottam majd utánuk eredtem- Ez nem ér!
Gyors futásomnak köszönhetően hamar utolértem őket. Egymásnak adogatva a fogó szerepét elértünk a teraszra, ahol már megvolt terítve.
Lelassítva előtte leültünk az asztalhoz.
Az asztalon volt kb minden: kenyér, kolbász, szalonna, sajt, saját termésű paradicsom, paprika, hagyma és póréhagyma, só. Bögrékben kaptunk mézes teát.

Miután megreggeliztünk, elmentünk a tanya körüli munkákkal foglalatoskodni. A teheneknek és lovaknak friss szalmát hordtunk, az ürülékest kicserélve. Etetőjükbe friss széna került, itatójukat hideg vízzel töltöttük tele. A sertések moslékot kaptak. A baromfik, galambok és nyulak is megkapták nekik megfelelő táplálékukat. Összeszedtük a tojásokat, és megtanultunk tehenet fejni is.
Munka közben is igen jól szórakoztunk, de elfáradtunk, és nagyon meleg is volt. Kiéheztünk így viszonylag korán ebédeltünk, de utána jöhetett a nap legfényesebb pontja: a lovaglás.

Kivezettünk három lovat. Egy fekete heréltet: Ivánt, egy pej heréltet: Dobozt és Matyi lovát, a szürke színű kancáját: Fényest. A lovakat alaposan lepucoltuk, Matyi segített felnyergelni. Kivittük őket a pályára.
Matyi beállította a kengyelt nekünk, és megvárta amíg felszállunk: Lia Dobozra, én Ivánra. Miután mi felszálltunk, ő is felszált lovára.
-Várjuk az utasítást, főnök! -mondtam felé fordulva
Lia bólintott.
-Bizony.
Sokat nem kellett várnunk, barátunk természetesen mondta amit kell. Elmagyarázta az irányítást, figyelt helyes ülésünkre, alakzatokat tanultunk.

A lovaglás - ami megkoronázta napunkat- és a lenyergelés után a szénabálákon ülve beszélgettünk. Szó volt magáról a tanyasi életről, lovaglásról, hülyeségekről, iskoláról, a balszerencsémről meg úgy mindenről.
-Na ma végre, tényleg jól éreztem magam- néztem fel az égre
-Hát igen eléggé balszerencsés vagy mostanában- folytatta Lia- Az autóbaleseted...
- Az új osztalytársunk csak téged nem kedvel- folyatta a sort Matyi
-Emma... -sóhajtottam
Amikor eltűnt barátnőm nevét kiejtettem, egyikük se vette észre, hogy egy szikra pattant a szénán- valószínűleg a szárazság és a meleg miatt.
- De legalább ti itt...- kezdtem bele egy kisebb csönd után, de mondatomat nem fejezhettem be, mert Lia közbevágott.
-Érzitek?
Jobban beleszagoltam a levegőbe,
Matyi  pedig megfordult.
-Tűz!- kiáltotta el magát
A lángok egyre magasabbra csaptak, gyorsan terjedtek, mi pedig a bálakupac tetején ültünk. Liával ijedt szemekkel néztünk egymásra.
Matyi volt a helyzet magaslatán. -Maradjatok nyugodtak, először is, le kell innen jutnunk.
Gyorsan szétnézett.
-Ugorjunk oda!-mutatott egy szétbontott kupacra, ami még nem égett. -Most!
Lia és ő leugrottak épségben, de én megijedtem egy hirtelen felém csapó lángtól, ami hátrébb kényszerített, elzárva utamat. Kétségbeesetten próbáltam gondolkozni, hogy mit tegyek.
Matyi már futott, de szerencsére szülei elég hamar észrevették a tüzet, így ők is rohantak felénk, illetve a nagyszülők tűzoltót hívtak. Azonban én még mindig fent voltam a lángok között. Lia a földről próbált ötletelni, hogy hogyan menekülhetnék meg. A lángok egyre jobban körbezártak, egy égett, szénes szénabála hullott a földre. Olyan gyorsan történt minden,  nekem pedig nem maradt más esélyem. Megpillantottam egy pocsolyát, érdekes, csak most vettem észre. Biztos, odafröccsent mindig a sok hordott víz. Talán eltudok odáig rugaszkodni. Nekiiramondtam a lángoknak, majd ugrottam.
-Bea!- hallottam Lia hangját
A tűz majdnem a ruhámba kapott. A pocsolyába gurulva érkeztem. A tűzoltók ekkor érkeztek ki. Azonnal oltani kezdtek. A szülők felsegítettek, majd szótlanul néztük (és én még sárosan is), ahogy lassan, de biztosan eloltódik a tűz.

-Mindenki jól van? - kérdezte az egyik tűzoltó
-Még élek- mondtam meggyötörten.
Ennyire balszerencsés csak én lehetek. Tettem hozzá magamban.

A nap hátralévő része csöndben telt.  Mindenki eléggé lesokkolódott ezek után. A lovaknál próbáltunk megnyugodni egy kicsit.

-Sajnálom- motyogta Matyi búcsúzáskor- Soha nem gyulladt ki még itt semmi. Nem hittem volna, hogy pont ma, pont így történik.
-Nem a te hibád- mondtam majd elindultunk haza.