Bármit (befejezett)

11. Vallomás

  Pár nap telt el a tűzvész után.

Szél süvöltött a fák felett meghajoltatva ágaikat. Az égen felhők gyülekeztek esőt ígérve.
Lia az utcán kezében egy nagy szatyorral igyekezett hazafelé. Jobban összehúzta magán világoskék pulcsiját.

Kevesen jártak-keltek ebben az időben, de most Lia sem gondolta volna, hogy ismerőssel fog találkozni, nemhogy egy kulcsfontosságú, de igazán furcsa beszélgetés fog lezajlani.

Liát otthonától már nem sok választotta el, pár utca, látszódott, hogy alig várja hazaérkezését.
Késztetést érzett, ezért mélyen benézett egy merőleges utcába. Ez az utca amúgy is csendes, kisforgalmú.
De a jövő beszélgetést tartott számára.

Végre megpillantotta a sors küldöttjét.
Az út szélén jobboldalt Petra távolódott egyre.
A szőkésbarna hajú lányt kérdések rohanták meg. Bár szeretett volna már hazamenni, és esni is bármikor elkezdhetett, kíváncsisága győzött. Egy lehetőség tárulkozott elé, ő ezt nem hagyja elveszni. Lepillantott a kezét lehúzó szatyorral, melyet már szívesen letett volna.
De jó lesz így futni! -gondolta.
Aztán legújabb osztálytársa felé kezdett futni a szatyortól nehézkesen.

Jópár méterre a cél előtt gyorssétára fogta, a többit hangjára bízva.
-Petra! Petra! - kiáltotta kifulladva, szatyrát másik kezébe rakva- Várj meg!
A szólított lány megállt és hátranézett.
-Ohh Lia, szia!
Petrát meglepte, hogy Bea barátnője ennyire utol akarta érni.
-Mi szél hozott erre?- kérdezte tőle.
-Mondhatni szószerint- mutatott rá Lia, aki egy percig habozott. Mégsem támadhatja le rögtön kérdéseivel a zöld szemű lányt.
-Amúgy bevásárolni voltam- mondta végül a legegyszerűbb, és a legmagátóljövőbb tényt.
-Igen azt látom - mosolygott Petra - anyukád küldött le?
-Igen, telefonon keresztül.-tette hozzá.
- Petra, te merre tartasz?
- Egy barátnőmhöz - ránézett telefonjára, kijelzője majdnem fél négyet mutatott, felnézett- Sietnem kéne...

Nem a semmiért futottam ekkora súllyal a kezemben ebben az időben!
Surrant át a gondolat Lia fejében. Akkor ideje kérdezgetni!
-Fontos!- szaladt ki száján hangosan, gyorsan -Ömm, vagyis lenne egy kérdésem.
Petrát meglepte ezek a lány száját hirtelen elhagyó szavak, magát Liát is.
Sóhajtott.
-Rendben, tedd fel gyorsan!
- Szóval van valami amit nem értünk...
-Igen? -kérdezte mit sem sejtve Petra
- Szóvaaaal- húzta Lia elnyújtva a szót- Miért nem bírod Beát?
-Nekem nincs semmi bajom vele...- kezdte Petra hangjában döbbenettel
-Azért viselkedsz úgy vele, mint valami patkánnyal?!- emelte fel hangját Lia - Szabályosan megaláztad!
Petrán látszódott hogy tele van megdöbbenéssel, félelemmel.
-Én, én n-nem akartam... Nem, nem t-tudom -kezdte de félbeszakították
-Egy okot mondj!-torkollta le

Lia dühös volt, ami az ő szemszögéből teljesen megérthető. De vajon ismerjük a másik fél érzeseit? Vajon ismerjük az igazságot?

-Nem tudok okot mondani- Petra a szájába harapott, megértette Bea barátnőjét- Olyan...
-Olyan?
-Olyan, mintha valaki irányítana ilyenkor- buktak ki a szavak belőle
Lia hirtelen lefagyott
-Mintha valaki irányítana?- kérdezte suttogva, mintha a világ legnagyobb titka lenne.
Petra erre bólintott.
-Én nem akarom, de a közelében hiába küzdök ellene. Irányít.
Lián borzongás futott végig.
Egy pillanatra Petra szemébe a zöld csillogás helyett kék költözött, és egy ismerős arc villant fel.
-Hagyj békén! Mégis kinek képzeled magad hogy kérdezgetsz? - rivallt rá Petra, vagy az a valaki akit Petrát irányítja ilyenkor.
Lia ijedten hátrahőkölt. Kikerekedett szemekkel nézte, ahogy előbbi beszélgetőpartnere elfut, majd a távolban elesik, amint feláll ijedten néz szét.

Irányít... - hangzott a fejében. Ott állt kissé lesokkolódva. Erre nagyon nem számított. Az egész olyan hihetetlen volt, mégis igaz és megtörtént.