Bármit (befejezett)

12. Elhatározás

Van az a pont, amikor az ember besokall. Amikor annyi balszerencse éri, történik vele, hogy többé nem tudja be puszta véletlennek. Amikor az alany elgondolkozik, és bármire képes az igazság kiderítése érdekében. Elhatározza magát. Akkor eljön az a pont, ami megváltoztathatja az életét.

Kint egyenletesen esett az eső. Kopogása behallatszott a falak rózsaszín színe miatt melegséget árasztó szobába, amelyet egy asztalilámpa meghitt fénye töltött be.
Az ágyon Bea feküdt a plafont bámulva. Túlságosan is elmerült gondolataiban ahhoz, hogy semmi mást ne csináljon.
Egy pillanatban úgy döntött, hogy megnézi, hogy mennyi az idő.
Lassan felült és a telefonjáért nyúlt.
Ránézett a kijelzőre. Háromnegyed tizenegy múlt.

Oké, anyuék már biztosan alszanak.
Gondolta magában. De azért muszáj megbizonyosodnom róla.

Bea felállt, halkan lenyomta a kilincset, és kisurrant a sötét nappaliba. Sötétség és csend vette körül, ezért visszament szobájába.
Felsóhajtott.
Akkor vágjunk bele!
Egy nagy kék füzetet vett le a polcáról, majd az ágyra dobta. Előszedett egy tollat is. Ágyára ült még egy zseblámpa társaságában is.
Feje gondolatoktól kongott.

Annyi balszerencse ért! Ez már nem lehet véletlen. Biztosan van valami összefüggés! Ezt már nem bírom. Hát jó, én életem árán is rájövök arra a bizonyos okra! Akkor kezdjük is az összeszedéssel...

Belelapozott a füzetbe. Felírta címnek:

Eddigi csapások

A cím alatt nagy helyett hagyott ki, majd tömör kék karikákkal felsorolta az alábbiakat:

● autóbaleset
● kórház
● Gulyásos Petra
● Tűz

Szemem előtt peregtek le az esetek. Ahogy a kocsi a semmiből tűnt fel.
A kórházban való tartózkodásom.
Új osztálytársunk megalázása. Amikor a szénabálán ültünk Liával és Matyival.
,,Hát igen eléggé balszerencsés vagy mostanában. Az autóbaleseted...
- Az új osztalytársunk csak téged nem kedvel!"

Ahogy egyre jobban felugrott minden emlékkép a szemem elé, és fejemben hallottam a hangokat, hirtelen villámcsapásként ért a felismerés.

Egy piros filcért álltam föl, majd a füzetbe nagybetűkkel leírtam egy rövidke szót.
Hogy ez nekem nem jutott az eszembe!

Mire újra átgondolhattam volna mindent, immáron közelebb járva az igazsághoz, hirtelen kéztetést éreztem  arra, hogy a szoba másik vége felé nézzek. Egy hatalmas vízgömb közeledett felém. Hihetetlenkedve bámultam a közeledő víztömeg felé.
Majdnem felsikítottam, ezzel felébresztve szüleimet.
A következő pillanatban rajtam és a füzeten landolt, elmosva mégis kiemelve azt a bizonyos piros szót.