IOV 2.0 - Egy új verseny ✔

🌻🌻 15. 🌻🌻

Az ajtón át beléptünk egy nagy terembe, aminek fala hófehérre volt lefestve, és mindenhol képek, kis táblák, meg kiállított tárgyak díszítették. A terem közepén öt asztal volt összetolva, minden csapat odament egyhez és meg is találtuk a már emlegetett tableteket. Valamint tollakat és három összetűzött lapot, melyeknek mindkét aldalán volt írás.
- Úristen, én félek - meredt a lapokra Domi.
- Itt a tablet - emelte fel az eszközt Janka. - Mi van, ha az lesz a feladat, hogy a lapokra írt dolgok alapján kitöltsünk valamit a tableten?
- De akkor miért forgunk a termekben? - kérdeztem.
- Nyilvánvalóan azért, mert három témában dolgozunk, ahogy a pali is mondta. Ne keresd a kifogásokat, szerintem úgy lesz, ahogy én mondom.
- Kapcsold be a tabletet! Kezdjünk bele minél hamarabb - tanácsolta Tibi.
- Oké - vette magához a tabletet és megnyomta rajta az oldalsó gombot. Ám az annak ellenére, hogy legalább háromszor megnyomta, nem akart bekapcsolni, ugyanúgy sötét maradt a képernyő. - Öhm, ez nem akar bekapcsolni.
- Fogadjunk, hogy olyan szerencsétlenek vagyunk, hogy mindenkinek működik csak nekünk nem - mondtam unottan.
- Hé, skacok! Nektek se megy a tablet? - kurjantotta el magát Tibi, mire mindenki a teremben felénk kapta a fejét.
- Nem! - kiabálta vissza mindenki úgy, hogy szinte visszhangzott a terem.
- Oké, akkor nem mi vagyunk a balfaszok - biccentett Tibi és rátámaszkodott az asztalra. - De vajon miért nem kapcsol be?
- Kedves versenyzők! - hallottuk meg Róbert monoton hangját. Majdnem megfordultam, hogy rájöjjek hol áll, amikor rájöttem, hogy a tabletből hallottam a hangját. Végre bekapcsolt! Mindannyian felé görnyedtünk. - Először is üdvözöllek benneteket - mondta rezzenéstelen arccal a főszervező egyenesen a kamerába nézve.
- Szevasz - hallottam meg Beni hangját. Mivel Róbert nem reagált semmit, rájöttem, hogy ez egy rögzített felvétel, ami mindenkinek egyszerre indult el.
- Ma sor kerül az első olyan feladatra, ahol az egész csapatra szükségetek van ahhoz, hogy tovább jussatok az Iskolák Országos Versenyén. Most pedig ismertetném a feladat menetét. Három terembe csoportosítottalak benneteket, és mindhárom terem különböző tematikájú. Az egyes teremben az őshonos állatokról, a kettes teremben a termesztett növényekről, a hármas teremben pedig a történelemről lesz szó. Most Békéscsabáról, a Körösről és környékéről beszélek természetesen. Szóval a teremben, ahol vagytok, van minden megoldás azokra a kérdésekre, amik a lapon vannak. Húsz perc áll rendelkezésetekre, a cél az, hogy minél több pontotok legyen. Kezdhetitek!
Épphogy felfogtam az információk sokaságát, amiket Róbert hárított ránk, amikor a tablet olyan állapotba került, mint az érkezésünk előtt. Elsötétült és kikapcsolt. Hát ez fantasztikus!
- Hányas teremben is vagyunk? - kérdezte valaki.
- A kettesben - válaszolta Marci, és a csapattársaival együtt ráhajolt az összetűzött lapokra. Minden csapat kis kört alkotva beszélte át a haditervet, így hát mi is összedugtuk hát a fejünket.
- Ez mégis mi a retkes szar? - bukott ki Tibiből.
- Nyugalom - próbáltam lenyugtatni magunkat. - A kettes teremben vagyunk, vagyis a természetről lesz szó. Nézzük a lapokat, milyen kérdések vannak!
- Az egyes rögtön az, hogy soroljuk fel a termesztett növényeket - olvasta fel Janka.
- Kukorica, árpa, cukorrépa... - sorolta Domi.
Janka nem törődve azzal, hogy nem tudta jók-e azok a válaszok, amiket Domi mond megragadta az egyik tollat és írni kezdett a lapra. A mellette álló Tibi óvatosan mellé hajolt, és próbálta elolvasni a többi kérdést. Én érdeklődve fordultam Domi irányába, aki egy - a falon lévő - tábláról olvasta le a megoldásokat. És még nem volt vége, tovább diktált Jankának.
Hirtelen az egyik sötétzöld melegítős fiú suhant el mellettem, éles hangjával pedig visszarántott a valóságba.
- Mi az, hogy-hogy készül a kukoricaliszt? Mi ez baszod, egy főzőműsor?! - ordibálta és odaállt egy tábla mellé.
A növényekről szóló kérdések két oldalon át tartottak, nekünk pedig ki kellett volna dolgoznunk egy jó taktikát ahhoz, hogy húsz perc alatt mindenre válaszolni tudjunk. De ez nem sikerült, úgyhogy inkább csak összevissza rohangáltunk, kikapva egymás kezéből a tollakat irkáltunk és reménykedtünk abban, hogy nem telik le olyan gyorsan az idő. De letelt, a szervezők pedig berontottak a terembe és mindenkit azonnal kitereltek. Mi minden tőlünk telhetőt megtettünk, leírtuk a kukorica részeit, a természet fokozatos változását egy táblázatban és még egy rajzot is készítettünk a cukorrépáról. Úgy éreztem magam, mint egy természetismeret órán, de nem kellett sokat aggódnunk, mert Domi a természettudományi képességeivel uralta a helyzetet.
Kimentünk a teremből és átadtuk a helyünket a következő turnusnak, ami a világoskék, az arany, a világoszöld, valamint a sötét és a világosrózsaszín csapatból állt.
A hármas terembe kellett átvándorolnunk, de még mielőtt ez megtörténhetett volna, az egyik odakint lévő szervező elvette tőlünk a lapokat és rájuk írta a csapatszíneinket. A tabletet és a tollakat egyébként odabent hagytuk az asztalon, a tabletre már nem volt szükségünk, tollak pedig a másik teremben is voltak.
A hármas terem, ami Békéscsaba történeméről szól ugyanúgy nézett ki, mint az előző. Kivéve ugye azt, hogy itt kis makettek meg háborús képek voltak nem pedig kukoricás fényképek. Az egyik asztalhoz odaérve lecsaptam az asztalra az összetűzött lapokat, Janka pedig felkapott egy tollat az asztalról és idegesen kattogtatni kezdte. Senki sem mondta, hogy kezdhetjük, így tehát vártunk a jelre. Egy narancssárga melegítős pasas bejött a termünkbe, és miután visszaszámolt háromtól, közölte velünk, hogy kezdhetjük.
Ez a téma már sokkal nagyobb falatnak bizonyult, mivelhogy a csapatban egyikőnk sem értett annyira a történelmi dolgokhoz, mint Domi a természethez meg a növényekhez. Viszont ezzel is sikerült megbirkóznunk, minden hülyeséget leírtunk a lapra, amit csak találtunk, Békés vármegye székhelye, a Gyulai Vár és a világháborúk hatása. Érdekes volt - mármint nem a téma, én személy szerint nem rajongok a történelemért, a suliban is erős négyes lettem belőle - a szereplésünk ebben a teremben, de amikor letelt a húsz perc a szervezők ismét ránk rontottak és áttereltek minket az egyes terembe. Ami az őshonos állatokat szolgálta fel nekünk ezüsttálcán. A feladat menete most is ez volt, azzal a különbséggel, hogy ez volt az utolsó szakasz. Ha ez a húsz perc is letelik, akkor a szervezők összesíteni fogják a pontokat és fény derül arra, hogy melyik csapat hagyja el az Iskolák Országos Versenyét.
Miközben töltögettük a lapot tökre természetesnek tűnt, hogy bámul minket egy kitömött állat, vagy a mellette lévő csontváza. Tibi próbálta elpoénkodni a dolgot így a végére, de Janka mindig rászólt. Egyébként, ha eltekintünk attól a nyomástól, amit végig éreztem, nekem az utolsó, az állatos feladat tetszett a legjobban. Sokkal érdekesebb volt, mint a másik kettő.
Egyébként azalatt az egy óra alatt többször is megfordult a fejemben, hogy dolgozzunk össze a többiekkel, de végül elvetettem a dolgot. Pedig szívesen segítettem volna a piros csapatnak, Dávidnak és Fruzsinak is, de végül nem tettem, hanem csak a saját csapatom érdekeit szolgáltam.
Az egyes teremből kilépve mind az aulába mentünk, ahol szinte verseny folyt a padokért, mindenki ülni akart addig, amíg várunk a végeredményre. Janka elszaladt mellőlünk és odament a szobatársaihoz, akik foglaltak neki helyet, Domi megállt egy szobanövény mellett és a recepciónál lévő órát nézegette, Tibi pedig a sötétzöldekkel röhögcsélt azon, hogy az állatos teremben Beni véletlenül lelökött egy kitömött nyulat a helyéről. Én elsuhantam a négy lányból álló világoszöld csapat mellett és leültem egy padra, ahol ugyan már ült valaki, de nekem is bőven volt hely. A lány, aki mellettem ült a szürke csapatba tartozott, az ujját tördelve motyogta, hogy "Mi lesz mááár?". Eszembe jutott a tegnap esti beszélgetésünk a pirosokkal, az volt az egyik téma, hogy szürke csapat még senkivel sem beszélt. Úgy gondoltam itt az ideje kideríteni ennek az okát. Azért nem ismerkedtek senkivel, mert bunkók és rosszindulatúak, vagy mert egyszerűen csak nem mernek beszélgetést kezdeményezni?
- Szia. Mi a neved? - kérdeztem meg tőle mosolyogva.
A lány, akinek vörösesbarna, afro beütésű haja és szemüvege van felkapta a fejét és félénken nézett rám.
- Sárváry Bernadett.
- Én Léna vagyok. Hívhatlak Berninek? - kérdeztem.
- Persze, ha szeretnél - mondta furán.
- Bocsi, hogy csak így letámadtalak, de látom rajtad, hogy ideges vagy és egyedül ülsz itt, szóval megpróbálok beszélgetni veled. De ha nem tartasz rám igényt, akkor elmegyek.
- Jaj, ne menj el! Örülök, hogy végre hozzám szólt valaki. Olyan szerencsétlenül érzem magam már az első nap óta. Három fiúval jöttem, és teljesen kizárnak a csapatunkból, bár most igen jól jöttem a történelmi feladatoknál, na mindegy.
- Kik a szobatársaid? Velük nem jössz ki jól? - érdeklődtem.
- Két barna lánnyal voltam egy szobában, de ők az első nap kiestek és most egyedül vagyok. De tényleg teljesen egyedül. Elég nyomasztó, tegnap majdnem elkezdtem magamban beszélni - vallotta be én pedig elnevettem magam.
- Hát nálunk sajnos betelt minden hely, de biztos van, vagy lesz olyan faház, ahova beköltözhetsz, egyedül semmiképp ne legyél. Ha gondolod a feladat után szívesen elkísérlek a szervezőkhöz és megoldjuk.
- Feltéve, ha nem esünk ki - jegyezte meg Berni igazán pozitívan. - De nem esünk ki! - mondta határozottan, bár belülről egészen más gondolatok próbálták szétmarcangolni őt is és engem is.
- Na akkor, ha visszaértünk a táborba szerzek neked lakótársakat. Vagyis megpróbálok.
- Köszönöm, nagyon kedves tőled - mosolyogott rám Berni és megigazította a szemüvegét.
Amíg vártunk a végeredményre beszélgettünk egy kicsit, kiderült számomra például az, hogy Berni furulyázik, hogy jók a tanulmányi eredményei, és hogy mérges a fiú csapattársaira, amiért ennyire kirekesztik őt. Azt mesélte, hogy az Ákos nevű srác az osztálytársát, Vanesszát szívesebben látta volna a csapatban. Pedig Berni szerint semmiben, de tényleg semmiben nem jó. Nagyon élveztem a beszélgetést Bernivel, viccesnek tartottam azokat a megjegyzéseit, amivel magát alacsonyította le, igazán erős az öniróniája. De, ami a legboldogabbá tett az az volt, hogy sikerült jobb kedvre derítenem, láttam rajta, hogy örül annak, hogy beszélgethet valakivel.
A percek pofátlanul lassan teltek, szegény Dominak szerintem beállt a nyaka addig nézegette az órát, de amikor senki sem számított rá megjelent Róbert és az aula közepére beállva megkezdte a hegyibeszédét.
- Kérnék egy kis figyelmet! Köszönöm - köszörülte meg a torkát. - Mindenkinek gratulálok, szép eredmények születtek, remélem mindenki nagyon élvezte a természetmúzeumban töltött idejét.
- Olyan jó volt, hogy közöltem anyámmal, hogy a verseny után ide jövök és nem haza - jegyezte meg egy türkiz melegítős srác, mire mindenki felnevetett.
- Mókás - mosolyodott el Róbert erőltetetten, aztán egycsapásra elkomorult az arca. - A leggyengébb csapat 39 pontot ért el a 60-ból. És akiktől búcsúzunk azok a...