Kövessd Az Áramlást- folytatás folytatása (FTF Fanfiction)

45. rész

- Látod a macskát?
- Nem, de asszem hallok valamit!
- Honnan?
- Arról a fáról!- mutatott Sherlock a Vén Szatyor fájára.
- Cirmi, gyere! Cirmi, cicc!- próbáltam a lényt magamhoz hívni.

A valamit megcsillogatta a lámpafény. Ez nem Cirmi. Főleg nem is macska. Ez csak egy mókus volt, aki valami oknál fogva nem szúnyokált az ódujában. A kis rágcsáló ilyedten nézett ránk, majd amilyen gyorsan csak tudott, eliszkolt a szemünk elől. Mi pedig próbáltuk keresni a macskát.

Éjfél van. Hullafáradtak vagyunk, és majdnem körbejártuk a falut. Kivéve az erdőt, meg pár utcát. És az egyetlen sikártort. Kezdem feladni a reményt szeretett háziállatom iránt. Fáradtan rogytam le a járdaszélre, arcomat kezeimbe bújtatva. Könnyeim özónvízként futott az arcomon, le az úttestre. Majd halk zokogásba kezdtem. Agyamon csak egy gondolat futott: Cirmi.
- Ne sírj, megtaláljuk a macskát.
- Hol lehet? Egyáltalán miért szaladt el?
- Csinált ilyet ezelőtt?
- Még sohasem. Remélem még épségben van valahol.
- Tuti.- mondta Sherlock, majd ismét beléfúrtam a fejemet, és próbáltam megnyugodni karjaiban. Ő pedig szorosan magához ölelt, feje az én vállamon pihent.- Nem lesz semmi baj!
- Remélem. Cirmi sokat jelent nekem!
- Megértelek.

Még mindig az ölelés nyugtató erejében kúráltam magam, mikor meghallok egy nyávogást. Felkaptam a fejemet, majd a hang forrása felé szegezem tekintetemet. Alig hittem a szememnek! Cirmi!

Odarohantam a macskához, majd szorosan fogva vittem Sherlock felé, aki éppen a fejéből néz ki fáradtan.
- Megvan Cirmi!- fakadtam ki boldogságomban, majd az égre néztem. Sűrű, hófehér hó hullott mindenhova. Valahonnan halk csengettyűzés és zongora hangja terjengett. Minden más csendes.
- Köszönöm szépen!- hálálkodtam, majd éreztem, hogy paradicsompirossá válok. Vagyis inkább mikulássapka pirossá.
- Nincs mit.- mondta lazán a srác, majd ismét átöleltük egymást. Ez az ölelés teljesen más volt, mint a többi.

Aztán lassan elindultunk hazafelé. Éreztem, hogy nem kellene pulóverben mászkálnom December 24.-én, de nem jelzett senki sem havazást. Elkezdtem köhögni, de már hamarosan otthon vagyunk! Majd a takaró mélyére bújok.

A hó egyre jobban hullott. Már eltakarta a bérci tetőt is. És a hó egyenlő a faggyal. Egyre jobban reszkettem, de már csak a saroktól kell hazalépkedni.
- Köszi, hogy megkerested Cirmit. És hogy itt vagy nekem.
- Nincs mit.
- Nem lenne nagy baj, ha elkísérnélek az állomásra?
- De hiszen jég hideg vagy!
- Nincs messze, és felveszek egy kabátot!- mondtam, majd némán beosontam a téli kabátomért.
- Így jobb!- mondta Gergő, majd karöltve elindultunk az állomásra.

A jéghideg testem szépem feloldódott a kabátban, valamint a lelkem tüzes sugarától
Karöltve lépkedtünk a csúszossá vált úton. A hó még mindig esett, én pedig lebegtem.

Elérkeztünk az állomásra. Nagyjából hajnali 2 óránál járunk az időben.
A jéghideg szellő erős hóviharrá cseperedett, majd meghallottuk a szokásos recsegő, öregember-hangot.
- Sajnáljuk, de a nagy hóvihar miatt nem indítunk el szerelvényt. Szíves elnézésüket kérem!
- Jaj, most hogy jutsz haza?- néztem bociszemekkel a barna szempárba.
- Nem tudom. Most még a bringámat sem hoztam el.
- Ha hoztad volna, az nagy hülyeség lett volna. Mire megteszel 5 métert, már a kórházban kötsz ki csonttöréssel!
- Igaz.- hagyta rám a dolgot.

- Vagy tudod mit!- törtem meg a hosszú csebdet.- Aludj nálam! Van vendégágyam is, amit a lányok használtak.
- Köszönöm szépen!- mondta szégyenlősen a társam. Olyan aranyos!
- Akkor gyere, mert nem akarlak jégszoborként látni!

Lassan hazamentünk. Most is madarat lehet velem fogadtatni a boldogságtól, amit csak ő tud előidézni.
A hó még mindig száll, drága Holle Anyó műve miatt. De legalább szorgos!
- Reggel szeretnék átadni neked valamit!
- Köszönöm, de te sem maradsz üres kézzel!- kacsintott Gergő
- Köszönöm szépen.
- Ugyan, semmiség!

Hazaértünk. A macska alszik, ahogyan anya is. Apa pedig még jó sokára fog megérkezni.
- Némán osonj mögöttem!- utasítottam, majd bemerészkedtünk a házamba. A lépcső volt a legnehezebben kivitelezhető elem, de valamennyire megoldottuk a dolgot.
Még csak most esett le, hogy csak egyszer volt bent a szobámban az illető.

Előkaptam az ágyam alatt lapuló összecsukható ágyat, majd egy takarót és egy párnát halásztam ki a komód mélyéről.
- Tessék! Ha fázol, van még egy takaró az ágy szélén!
- Köszönöm szépen!
- Nincs mit!
- Jó éjt!
- Neked is.- mondtam.- Várj! Inkább cseréljünk!
- Miért?
- Itt jobban elférsz!
- De itt is jó.
- Gyere már!
- Oké!- mondta az énekes, majd helyet cserélrünk.
Ám, abban a pillanatban, ahogyan az ágyhoz értem, összeesett. A másik is, bár az régebben ment tönkre. Túl sokat használhattuk.
- Húha, akkor jó éjt!
- Gyere ide!
- Megvesztél?
- Én a falhoz megyek, te meg a szélén leszel.
- Úgy is marad!
- Oké.

Így hát helyet foglaltam az ágyam szélén, Geri pedig a másikon.
Hamar elaludtunk, nem kellett 2-ig számolni. Igaz, most fél kettő van, és tudunk 4 és fél órát aludni még, de ez is jobb a semminél.

Reggel arra keltem fel, hogy a srác az egyik karjával átölel. Ez nagyon bizarr. Megpillantottam az órát. Reggel hat óra van, ahogyan azt betereztük. Óvatosan megrázogattam Gergőt, hogy ébredjen fel.
- Jó reggelt, karácsony van!
- Boldog karit!
- Nézd, ez a tiéd!
- Oh, ez micsoda?
- Nyisd ki a dobozt!
- Oké!
- Boldog karácsonyt!- öleltem át Gergőt.
- Köszönöm szépen. Ez egy játékautó?
- Igen.
- És egy pengető?
- Ha jól emlékszem, akusztikus gitároknál van a legszebb hangja.
- Köszönöm szépen.
- Nincs mit, de most egy pillanatra el tudnál bújni a pincébe? Vagy csak a mellettem lévő gardrob szobába.
- Rendben.

A srác kiment, addig én fel tudtam öltözni, ahogyan ő is, mert volt nála 1 póló plusz 1 nadrág. Szerintem sejtette, hogy a hó miatt nem tud hazamenni.
Végül visszahívtam három kopogással. Mikor visszajött, boldogan látta, hogy az  a Dorkós póló van rajtam, amin az van ráírva, hogy: "A legszebb pillanatok vannak ingyen". (Follow The Flow- Nem Tudja Senki). Alatta egy piros-fehér csíkos poló, meg egy futónadrágot és cipőt viseltem.
- Indulhatunk futni?
- Igen, csak hozom a cuccom.
- Oké.

Amilyen csendesen léptünk fel, olyan némán léptünk le. Lassan, de csendesen mentünk ki az ajtón, majd elkocogtunk az erdőbe. Már megint átjár a tegnapi boldogságérzés, de nem bánom.