Kövessd Az Áramlást- folytatás folytatása (FTF Fanfiction)

47. rész

Anya és apa már asztalnál voltak, Anna is lassan helyet foglalt. Én pedig az ajtót vizslattam, hátha bejön rajta a Remény, személyesen. Aztán valaki kopogott. Nem más volt, mint Lilla, mögötte cselesen lapuló Flórával, majd mindenkinek átadtak egy tábla csokit, majd anya invitálására helyet foglaltak nálunk. Majd kisvártatva a szüleik is megérkeztek gyömbéres kekszel és puszedlikkel, amiket a közértben lehet kapni.

Mikor már mindenki hozzálátott volna az ünnepi fogásnak, még valaki kopogtatott. Nem más volt, mint a papáék. Azt hittem, hogy nem is jönnek, de mégis képesek voltak két és fél órát utazni az ország valamelyik szegletéből, hiszen folyton utaznak.
- Anya, apa!
- Szia Klarissza! Anna!
- Sziasztok, gyertek, üljetek le!
- Ezt nektek hoztuk!- adta át közös ajándékukat a papa. Addig mama leült anya és Anna helye közé fenntartott székek egyikére. Aztán nemsokára követte a példáját a mama is.

A macska pedig az asztal alatt várta az apró falatokat a papától, pedig az kértük, hogy ne adjon semmit sem a macskának. Idén szúros szemmel fogom kísérni minden egyes lépését. Cirmit pedig a két bokám közé fogom, és ha megpróbál elmenekülni, annak rossz vége lenne.
- Szerintem most kéne azt a csodás szónoklatot elmondanod!- bökte meg apa anyát, aki megköszörülte a torkát, és felállt. Minden szempár rátapadt, és kíváncsian vártuk, hogy megszólaljon.
- Köszöntök mindenkit a szokásos Szabó-Nagy karácsonyon! Köszönjük az ajándékokat, és hogy a család apraja-nagyja el tudott jönni, ahogyan Lilla és Flóra, valamit szüleik. Illetve a testvérem, Anna. Remélem, hogy ízleni fog a főztöm, és kellemesen töltitek el az időt nálunk!- mondta anya, majd ismét helyet foglalt. Beszéde vastapsolt érdemelt, majd hozzáláttunk az ünnepi ételek eltüntetéséhez.

Közben valaki ismét kopogtatott. Nagyon furcsa, hogy mindenki pont most akar átjönni, de ajtót nyitottam.
- Szia kislány! Szabó Emmát keresem!
- Én vagyok Emma.
- Remek, pár ember szeretne átadni valamit. Most sajna nem tudnak itt lenni, de azt kérik, hogy fogadd sok szeretettel tőlük!- mondta a postás fickó, aki kb 10 évvel lehet idősebb nálam. Átadta az ajándékot, aláírtam egy fecnit, hogy már a tulajdonomban van a csomag, majd adtam egy kis gyömbéres kekszet a futárnak, aki sietősen távozott. Szegény.

Visszamentem az asztalhoz, majd a papára néztem - a megígért- szúros szemekkel.
- Papa! Azt mondtad, hogy nem adsz semmit sem a macskának!
- Ő jött ide!- fogta rá a macskára az ügyet, egyébként láttam, hogy ő tette le darabkákat, hogy a cica odamenjen.
- Oké, Cirmi!- próbáltam a macskát magamhoz hívni, de lekötötte a nasi.

Eltelt az este. A vendégeink elmentek, a nagyszülők is. Anna is. Most csak mi vagyunk, meg a -még mindig falatozó- cica-mica.
Elpakoltunk, majd felmentem a szobámba, hogy megnézzem a postástól ávett dobozt, és a két levelet. De anya megállított.
- Szabó Emma! Gyere le, és segíts eltakarítani az asztalt!
- Csak a szobámba viszem a dobozt.
- Miféle dobozt?
- A postástól kaptam.
- Azért mentél el az asztaltól?
- Igen, mielőtt a papára szóltam, hogy nem kéne mindenféle darabokat a macskának adni.
- Értem. Tedd le a csomagot, és azonnal gyere le!
- Azt terveztem.
- Emma, ne szólj vissza!

Letettem a dobozt az íróasztalom alá, a levelet a felette lévő fiókba, majd kimentem. Bezártam az ajtót, és már anya szeme előtt teremtem.
- Fogd meg a seprűt, és takaíts fel!
- Oké.- mondtam, majd nekiláttam a munkának. Közben a cicát a kosarába raktam, hogy ne legyen láb alatt, majd folytattam a munkát.

Nagyjából fél óra alatt újra rend és csend honolt a lakásban. Minden csillog, mintha nem járt volna itt senki. Közben alvásidő lett, így felmentem a szobámba, és elnyomott az álom.

Reggel van. Az éjjel újra esett a hó, de már abbamaradt. Most minden hideg és fehér. Egy lélek sincs kint December 26.-án.
Felkaptam az egyik ruhámat, majd reggelizni mentem. Ezek után egy picit olvastam, rendbe szedtem magam, majd az íróasztalomra néztem. Még mindig ott van a doboz, a fiókban pedig a levél. Ezt a két sráctól kaptam. Már fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy mi a fene lehet benne.

Odaléptem a fiókhoz, majd óvatosan kinyitottam. Megfogtam a boritékot, majd hangosan felolvastam a szöveget.

"Kedves Emma!
Köszönjük, hogy a csapatunk tagja lettél. Szerettük volna ezt valahogy viszonozni, ezért szeretnénk ezt a kis dobozt átadni! Sajnájuk, de sok a dolgunk, így nem tudjuk szemelyesen átadni. Reméljük, hogy megkaptad a csomagot. Ha igen, írj a csoportba! ;)

Köszönettel: A Follow The Flow-csapat"

Annyira kedvesek! Megnéztem a dobozt is, aminek a tartalma egy mikulássapka, egy Follow The Flow-os pulcsi, póló, baseball sapka, és egy fotóalbum, amibe kedves üzeneteket írtak. Az elejére a nevem volt leírva, majd a belső oldalán az volt fírkantva, hogy: "A legszebb pillanatok vannak ingyen!"
Továbblapoztam. Vannak koncertfelvételekről készült képek, próbás, illetve programok elkapott pillanatai, valamint instagramos képek is.

A végén már folytak a könnyeim a boldogság miatt, majd azonnal megköszöntem nekik a meglepetést.
- Nagyon szépen köszönöm!
- Nincs mit.
- Tényleg nagyon megható! Köszönöm szépen!
- Szivesen. Sajnáljuk, hogy nem adhattuk át személyesen az ajándékot, de most úton vagyunk.
- Fátylat rá! Boldog karácsonyt!
- Boldog karácsonyt!- írták le egyessével a többiek.
- Tényleg, hogy megy a koncert?
- Tegnap volt. Elképesztő volt! Kár, hogy nem lehetetek ott!
- Semmi baj.
- Még áll a Januári koncert?
- Ne engem kérdezz!- írtam le a három közül valamelyiknek, mert Instagramon írtam nekik. És nem külön, hanem a @ followtheflowoffical nevű oldalukra.
- Öhm, most ki van itt jelenleg?
- Csabi (én), és itt van még Dani is, mert mondani akartam valamit.- kaptam a választ.
- Oké, köszi!
- Nincs mit, de most mennünk kell, mert új dobokat veszünk!
- Rajta lesz a logó?
- Nem.
- Kár, de nem baj.
- 😂
- 😂😂- írtam válaszként.
- Szia Emma! Üzenjük Flóriéknak, hogy hamarosan koncert, és ma fogják megkapni Gergőtől a szöveget.
- Melyiktől?
- Vincze.
- Okés.
- Jah, neked pedig Szakács Geri fog kottákat küldeni.
- Csúcs.
- Szia!
- Sziasztok!- köszöntem el a többiektől, majd egyből továbbítottam a híreket.

- Szuper! És mi lesz a szövegen?
- Nem tudom.
- Nem baj.
- Bocsi, most kaptam meg a szöveget (ének), hello!
- Szia!- köszöntek el a lányok, majd leléptem, mert Gergő írt.

- Szia Emma!
- Szia Geri, mizu?
- Semmi. Megkaptad a...
- Hírt? Csabi leírta. Dalszöveg? Az előbb küldted. Kotta? Még nem.
- Oké... jah, a kottát most küldöm!
- Köszi, itt van. Szóval, mi van?
- Csak az, hogy majd ha kell segítség, szólj!
- Rendben. Szerintem majd kérni fogok, mert van itt egy olyan jel, amit életemben nem láttam.
- Melyik?
- Ez!- küldtem át a telefonról a képet, és bekarikáztam a jelet.
- Az ott egy violinkulcs. Ahogyan az összes 3!
- Oh!- esett le a dolog.- Bocsi, csak olyan...
- Furán lett nyomtatva.
- Honnan tudod, hogy mit szeretnék mondani?
- Leesett. Amugy most lépnem kell.
- Vagyis Lépnünk kell, mert nekem is el kell hagynom a gépet. Szia!
- Szia!- köszönt el a "társam", majd kikapcsoltam a gépemet. Fejemet az íróasztalra hajtottam.