Kövessd Az Áramlást- folytatás folytatása (FTF Fanfiction)

46. rész

Futás után beugrottunk még valami reggeliért a boltba, majd elmentünk az állomásra. Mostmár nem esik a hó, a vonatok elindulhattak.
- Akkor... szia!
- Szia!- köszönt el Gergő is, majd átöleltük egymást.
- Boldog karácsonyt!
- Neked is. Várj... gyere velem!
- Miért?- kérdeztem kínomban egy széles mosollyal.
- Nem is tudom... Várj, ezt még neked akartam adni!
- Oh, köszönöm szépen!
- Ez egy pillangós fülbevaló, és egy Follow The Flow-os pillangos felső. Bocsi, hogy csak ennyit tudtam adni.
- Viccelsz? Ez a legnagyobb ajándék! Jól látom, hogy az alját dedikáltátok?
- Igen. Ezt meg a lányoknak szerettük volna adni. Átadnád a nevünkben?
- Természetesen! Köszönjük szépen!
- Nincs mit.- mondta a srác, én pedig boldogan karoltam át. Miért ölelem meg őt ennyire?
- Asszem itt van a vonat. Szia!
- Szia, és köszönöm szépen! Illetve köszönjük!
- Nincs mit. Szia!
- Szia!- köszöntem el széles mosolyomból nem veszítve.

Még integettünk egymásnak, majd boldogan ugrándozva mentem el. Természetesen az ajándékoknál még gondoltam a többiekre is: BLR, Fura Csé, Furák Peti, Gerendás Dáni.
Útközben összefutottam a lányokkal, akik éppen boltba mentek, majd leszólítottam őket.
- Sziasztok, boldog karit!
- Nektek is!- mondták egyszerre a lányok.
- Ezt Szakács Geri adta át, és azt is mondta, hogy az egész FTF nevében küldte.
- Köszönjük szépen!
- Szivesen!- kaptuk a messenger üzenetet a csoportból, mivel Flóri szorgosan vette fel a hangfelvételeket.

Ezek után én is a lányokkal lógtam, bár jobb lett volna, ha inkább lepakolunk előtte. Nem baj, valahogy megoldottuk: én kint fagyoskodtam pár szatyorral, míg a lányok bent vannak, és gondolkodnak.

Hamarosan kijöttek 1-1 csomag Orbittal, én pedig csak néztem ki a világból, és csak annyi futott át az eszemen, hogy: Why? Vagyis Miért?
- Köszi, hogy jégcsappá változtam miattatok!- nevettem fel, majd köhögtem párat.
- Jól vagy?
- Igen, pár köhintés még nem a világ vége!
- Muatsd a fejed!- tette a kezét a homlokomra Flóra.- Ez forró. Minél hamarabb haza kéne menned!
- Hát jó. Pedig annyira szerettem volna a korcsolyámat újra előkapni!
- Mi is, de most az a legfontosabb, hogy hazamenj!

Így hát fogtuk magunkat, és hazamentünk.
Én felmentem a szobámba, és egyből az ágyba bújva aludtam egészen délután 2-ig. Addig legalább nem zavarhat meg senki és semmi. Am, szuper karácsony, mi?

Ajtókopogásra keltem fel. A fejem még mindig forró volt, most még fáj is egy picit.
- Emma!- csendült fel anya hangja.
- Igen?- nyitottam ajtót, és egy sálat kaptam az arcomra.
- Nem szeretnél korcsolyázni?
- Most nem.
- Régen annyira szerettél az erdő melletti tavon korizni.
- Igen, de most nem alkalmas. Még nem csináltam meg a szüneti házi feladatokat.
- Azt hittem, hogy készen vagy! Ejnye.
- Tudom, bocsi, szia!
- Szia!- köszönt el anya úgy, mintha egy vad idegennel társalogna, majd lement.

Huh, ezt megúsztam. Egyébként nincs semmiféle leckém a szünetre, mert kivételesen jófejek voltak a tanárok. Igaz, szörnyű érzés volt anyának hazudni, de nem akartam lebukni a késő éjszakai sétákkal, és a reggeli futásban sem.

Nem bírtam tovább negyed óránál, ugyanis annyira fájt a fejem, hogy ki akartam menni a kertbe egy kis hóért, amibe belehajtom a fejem. Legalább lehűti. És persze elfelejtettem azt, hogy kéne az a fránya sál is, amivel az arcom nagy részét takartam. Anya pedig éppen a kert bejáratánál állt.
- Hova mész?
- Csak egy kis hóért!
- Miért?
- Kaptunk egy olyan leckét, amiben a havat kell megvizsgálnunk. Ehhez kaptunk egy nagyítót is!- mutattam az egyébként cserkésztáborban szerzett tárgyra.
- Értem.- mondta anya, majd elment a kanapéba, hogy egész nap a TV előtt üljön.

Addig tudtam annyi havat szerezni egy edénybe, ami éppen elég lesz arra, hogy strucc módjára beletegyem a fejem.
És mikor au utolsó megtettem a lépcsőn, kopogás és csengőszó ütötte meg a fülemet. Apa lehetett az. Anya pedig boldogan nyitotta ki az ajtót, majd felkiabált, hogy hagyjam abba a "leckém", és köszönjek apának. Így hát hirtelen-kellettlen lemenni kényszerültem az őseim felé.

- Szia apa!
- Szia, mi ez a sál rajtad?
- Ez? Csak cowboy-t játszottam.
- Értem. Mindenesetre ezt neked hoztam!
- Oh, ez micsoda?
- Anyád mesélte, hogy elkedztél gitározni.
- Igen, pár dalt el is tudok játszani.
- Kepzeld, tegnap volt egy koncertje.
- Remek!- mondta apa.- Emma, mi van a hangoddal?
- A sok énektől elment. Nem nagy ügy.
- Legközelebb kevesebbet enged ki a hangodat, vagy a 'szálaid bánják.
- Oké.- bólogattam.
- Egyébként Emma nagyon tehetségesen játszik!
- Ez a tiéd apa!- mondtam, majd átnyújtottam egy kis csomagot.
- Köszönöm!
- Nincs mit!- mondtam.- Anya, ez a tiéd!
- Köszönöm, Emma!

A szüleimet is megleptem 1-1 csomaggal. Apa kapott egy barkácsmodellt, aminek nagyon örült. Anya kapott egy könyvet a kedvenc írójától, és egy szakácskönyvet is, mert imád főzni is. Vagyis inkább az Annáé, aki este fog beugrani.
Apától kaptam egy teljesen új gitárt- márkája szerint egy Taylor- hozzá egy hevedert, pengetőt, valamint egy lábtartót is, amit nemigazán éreztem jónak.

A nap további része rengeteg beszélgetéssel, fotóalbum-lapozgatásokkal és rengeteg játékkal telt el. Anya felhasználta testvére ajándékát, és csinált egy karácsonyi lakomát.
Közben Anna is megérkezett. Annyira örülök! Már csak nagypapa és nagymama hiányzik.

- Anna!
- Szia Emma!- öleltük át egymást, majd Anna végigjárt a Szabó-Nagy családon. (Anna és Klari a Nagy, apa és a én Szabó vezetéknevet használjuk).