Ez a kéz utolér - Tybalt és Júlia ✔

21. Örök hűség

– Na jó, most már kezdem magam hülyén érezni – tolta el magától Tybalt Olivert. – Majd szólj, ha nővé változtál, akkor megint megölelhetsz – mondta egy kacér félmosollyal, mire Júlia ökle azonnal a vállába csapódott.

– Tybalt! – hördült fel felháborodottan.

– Csak vicceltem! – Tybalt feltartott kezekkel lépett hátrébb. – Még akkor sem nyúlnék hozzá, ha nő lenne. Ahhoz nem elég... – Erre újabb ütést kapott válaszul, így inkább magában tartotta a mondat folytatását. – Na jó! Most már elég! Induljunk haza, mert millió dolgunk van – kacsintott Júliára, majd Oliver felé fordult, s most már kissé parancsolón folytatta. – Meg neked is millió dolgod van. Remélem meg van tisztítva a kardom, mert szükségem van rá. Mintha ezer éve nem edzettem volna... Aztán a csizmáimnak is fényesen kell ragyogniuk...

Júlia és Oliver pillantása találkozott, s szavak nélkül jegyezték meg, Tybalt még mindig nem könnyű eset, és ez valószínűleg soha az életben nem fog megváltozni.

– Mondom, induljunk – jelentette ki Tybalt, s kezét Júliáéhoz kulcsolva kezdte őt húzni magával. – Nem akarok itt álldogálni, még a végén olyanba botlunk, akibe nem kéne.

Némán sétáltak hazafelé Verona utcáin, teljesen megfeledkezve arról, hogy valójában kocsival érkeztek. Eszük ágában sem volt Júlia szüleivel tölteni a hazautat. A séta hosszabb volt, mint az tervezték, így kissé kifáradva érkeztek meg a Capulet ház kapujához, ahol a semmiből Dadus sietett eléjük.

– Hát itt vagytok végre! – lélegzett fel a nő, s rögtön Júliához fordult. – Hallottam a hírt – mosolygott rá boldogan. – Gratulálok nektek! – Karjaiba vonta, s az ölelés közben a válla fölött Tybaltnak is küldött egy visszafogott mosolyt. Amikor nagy sokára elengedte a lányt, a vállainál fogva tolta távolabb és mérte végig. – Rettenetesen sok a teendő! Esküvői ruhát kell próbálnunk, csokrot választani, aztán a hajad is... Egy vesztegetni való percünk sincs! – Lelkesen kezdte el húzni maga után a megilletődött lányt, ki a nevetést próbálta visszatartani izgatott dajkája láttán.

– Csak egy pillanatot kérek még! – kiáltott utánuk Tybalt, s futva érte utol menyasszonyát. Kezét a lány arcára simítva gyors csókot váltottak, majd arcán sejtelmes félmosollyal folytatta. – Aztán ne legyen túl bonyolult az a ruha – kacsintott. – Gondolj rám is.

Dadus felháborodottan hördült fel, s nézett Tybaltra rosszallón, bár a szeme sarkában látni lehetett, egészen jól szórakozik a szerelmes fiatalokon. – Gyere már, Júlia, lesz még időtök erre az esküvő után, rengeteg!

– Majd még látjuk egymást – mosolygott a lány Tybaltra, mielőtt Dadus ismét húzni kezdte volna maga után.

Tybalt karba font kezekkel nézte, ahogy szerelme lassan eltűnik a szeme elől.

– Te mocskos mázlista... – Oliver sóhajtása közvetlen Tybalt fülénél hangzott fel, s közben karját átvetette a Capulet fiú vállán. – Hogy milyen menyasszonyt sikerült magadnak akasztani...

Tybalt hidegen tolta magától távolabb Olivert. – Mondtam, hogy majd ha minimum nővé változol. És akkor is jobb nőnek kellene lenned, mint Júlia, ami... valljuk be, lehetetlen feladat. Szóval egyelőre maradj csak az aurámon kívül, ha jót akarsz. Egyszer elgyengültem, ettől még nem lett belőlem bújós kiskutya – morgott.

– És visszatért a jó öreg Tybalt Capulet – nevetett az inas, majd ő is elindult befelé.

Tybalt egyedül állt a Capulet ház udvarán, arcán fölényes, győzedelmes kifejezéssel. Hanyagul vetette le Mélyvörös kabátját, hogy azt a karjára dobva induljon be az épületbe a többiek után.