A DÉMONI KÖR 2. ÉVADA
Hét év.
Pontosan hét év telt azóta, hogy Haruno Sakura a kisfiával a karjaiban elhagyhatta a kórházat és a mai napig képtelen elfogadni a vele történteket. Tsunade nem árult el a titokzatos férfiről semmit, aki hét évvel ezelő...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sakura:
Vizet fröcsköltem az arcomra.
Csak képzelődtem! Csak képzelődtem!
Vetettem egy utolsó pillantást a tükörre, de csak a halálra rémült arcom tekintett vissza. Visszamentem Sasukéékhez, megfogtam Daisuke kezét és elindultunk parkolóba. A férfi egy pillanatra sem vette le rólam a tekintetét, ami enyhén feszélyezett. Udvariasan kinyitotta előttem az ajtót, és Konoha felé vettük az irányt.
Egy részem fájt, amiért hamarosan búcsút kell vennem a hercegtől, nagyon megkedveltem ezen rövid idő alatt és Daisuke is rajongott érte. Megráztam a fejem, hogy a bűnös gondolatokat elűzzem. Ez csak fellángolás a részemről, én már valaki máshoz tartozom. Másnak tettem hűséget.
A gyűrűt melengettem az ujjamon. A gyomrom korogni kezdett, zavaromban elvörösödtem. Az a hamburger nem volt valami laktató a vidámparkban. Sasuke-san csak féloldalasan elmosolyodott, és felajánlotta, hogy ismer egy nagyon jó éttermet Konohában. Zavartan elfogadtam a meghívást.
A nívós étterem bejárata előtt várakoztunk, amikor ismerős arcot pillantottam meg a tömegben. Boldogan integettem a fakuló hajkorona tulajdonosának, aki csak negyed perc múlva szúrt ki. Ráncos arca mosolyra szökött.
- Jöjjön! – fogtam meg a herceg kezét – Van valaki, akinek be szeretném mutatni! – és húzni kezdtem mesterem felé.
Tsunade elsápadt, ahogy a hátam mögött levő férfire esett a pillantása. Elhadartam a helyzetet és bemutattam őket egymásnak. Sasuke-san arcáról semmit sem lehetett leolvasni, mikor először megpillantotta Tsunade-samát.
- Örvendek! – nyújtotta ki a kezét a férfi, Tsunade hasonlóképp reagált.
Mintha kissé kényszeredett mosoly ült volna az arcukra.
- Köszönöm! – szólalt meg hirtelen a herceg, Tsunade szemeibe mintha könnyek szöktek volna.
Nem értem, mi folyik itt? Valamiről lemaradtam?
Mesterem, aki anyám helyett anyám volt átható pillantással rám tekintett és hirtelen a karjaiba vont.
- Vigyázz magadra Sakura! – remegett meg kissé a hangja. Úgy szólt hozzám, mintha búcsúzkodna.
- Tsunade-sama mi ez az egész? – vontam kérdőre, erre eltávolodott.
- Kellemes randevút! – kacsintott rám, amitől arcom azonnal lángba borult, és az előbbit is feledtette velem.
- E-ez nem a-az! – ejtettem ki fojtottan, hogy csak ő hallja.
A sorban mi voltunk a következők, így elbúcsúztam Tsunadétől, azzal, hogy jövő héten találkozunk.
- Szia, Tsunade-obaachan! – integett Daisuke is.
Tsunade addig az étterem ajtaja előtt állt, míg el nem nyelt minket a forgatag.
