A DÉMONI KÖR 2. ÉVADA
Hét év.
Pontosan hét év telt azóta, hogy Haruno Sakura a kisfiával a karjaiban elhagyhatta a kórházat és a mai napig képtelen elfogadni a vele történteket. Tsunade nem árult el a titokzatos férfiről semmit, aki hét évvel ezelő...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sakura:
Felpattantam a helyemről.
- Emlékszem – ejtettem ki kissé kábán – Mindenre! – felvilágosultan néztem Sasukéra, majd egy pillanatra Inora is.
- Mindenre? – kérdezte Ino gyanakodva. Ott állt mellettem készen arra, hogy elkapjon, ha épp el akarnék ájulni.
Megmasszíroztam a halántékom, a megrohanó emlékek viszont nem okoztak fájdalmat. Mint egy filmszalag úgy pergett le előttem a múltam. Láttam hogyan ismerkedtem meg Sasukéval, Akira és Haruki terrorja után az Alvilágban kötöttünk ki Hinatával, aki a családi nyaralójában akart elrejteni, de elrabolt Ikuma. A férfi terve viszont kudarcba fulladt, hisz egy tucat éhes Arachnosba botlottunk, megküzdöttünk velük, menekülés közben találkoztam Itachiékkal, majd ahogy visszakerültem Sasukéhez, ő jobbnak látta, hogyha mégis a halandók világában bújunk el egy időre. Hinata edzett engem, de az kiképzésnek a terhességem vetett véget, ezek után határozottan felgyorsultak az események. Karin átejtett minket, kis híján mindannyiunk vesztét okozta, a fiúk fogságba estek, Ino megmenekített engem és Hinatát a kivégzéstől. Utunk az Akatsuki rejtekhelyéhez vezetett ezután, Hinata vérszerződést kötött velem, Izumi gyógyítást tanított. Legyőztem Deiderát, megszelídítettem Ikazuchit, és így mentünk kiszabadítani Sasukéékat. Megöltem Karint, aztán kemény munka árán sikerült mind a hét örököst egy szövetségbe vonni, mindannyian egyként készültünk a Kaguyával elleni küzdelemre...
Apropó Kaguya. Mi történt vele?
A háborúról nem sok emlékem van. Csak egy sötét lyuk van a helyén.
- Mi történt Kaguyával? – mindketten megfeszültek. Daisuke kíváncsian nézett fel rám.
Ino megfogta Daisuke kezét.
- Most hagyjuk anyát és apát magukra egy kis időre, nagyon sok megbeszélnivalójuk van – Daisuke elhúzta a száját – Be szeretném neked mutatni a fiamat, Inojint. Biztos nagyon jól ki fogtok jönni egymással – Daisuke az engedélyemre várt, egy bólintással jeleztem, hogy menjen.
Ino kézen fogva kisétált a fiammal a szobából. Kettesben maradtunk.
- Miért nem emlékszem a háborúra Sasuke? Mi lett a végkimenetel? – úgy néztem körbe, mintha bármelyik pillanatban a szekrény mögül előbújhatna Kaguya rémisztő alakja – Van egy szakadás... aztán már csak arra emlékszem, hogy Daisukét fogom a kezemben. Mi történt? – léptem előrébb egy lépést felé.
Az arcára költöző fájdalom válasz volt mindenre. Nem akartam elhinni.
- Én... meghaltam aznap? – kérdeztem óvatosan. Vártam, hogy megrázza a fejét a képtelen felvetésemre, azonban ő óvatosan igent bólintott.
Megtapogattam a karom, hirtelen foszladozó és rothadt húst képzeltem be a sima bőröm alá, a pulzusomat ellenőriztem a csuklómnál, illetve nyakamnál is. Valódi szívdobbanásaim voltak.
