A DÉMONI KÖR 2. ÉVADA
Hét év.
Pontosan hét év telt azóta, hogy Haruno Sakura a kisfiával a karjaiban elhagyhatta a kórházat és a mai napig képtelen elfogadni a vele történteket. Tsunade nem árult el a titokzatos férfiről semmit, aki hét évvel ezelő...
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
Sasuke:
Tettem egy lépést, a szilánkok néhány milliméterre álltak meg a bőrömtől. Értettem a figyelmeztetést. Ha közelebb lépek felnyársal az üvegdarabkákkal. A kristályok határozott mozdulatlansággal álltak készen arra, hogy végezzenek velem.
El kell érnem, hogy a szemeimbe nézzen.
- Sakura! – szólítottam meg határozottan. Nincs más választásom – Hét éve az első munkanapodat követően elgázoltál a zebrán. Én voltam a hibás – méláztam el emlékeimben, még most elevenen él bennem a találkozásunk pillanata, mintha csak tegnap történt volna – Beráncigáltál a kis Suzukidba és visszadöcögtünk a kórházba – húzódott mosolyra a szám.
A kristályok feszülten lebegtek.
- Gyönyörű voltál és az erőd is lenyűgözött, de te elzárkóztál előlem. Azt hitted valami gazdag ember vagyok, aki ki akar használni. Azonban bebizonyítottam, hogy téves következtetést vontál le rólam. Megnyíltunk a másik felé, és ledöntötted azt a falat, amellyel elzártad az érzéseidet a külvilág elől.
Az üveg megremegett.
- Megmentettelek Akira és Haruki markából, emiatt menekülni kényszerültünk, és úgy láttuk jónak Hinatával, hogyha hazaviszlek – nagy levegőt vettem – Az Alvilágba. Nem ember vagyok, hanem démon és most már te is az vagy.
Néhány szilánk felrobbant Sakura dühétől.
- Ember vagyok! – szólalt meg túlvilági hangon. A kristályok keringeni kezdtek körülöttem.
- Tudom, hogy zavart vagy, de engedj, hogy segítsek! – már nem láttam elkülönülni a szilánkokat, olyan gyorsan örvénylett.
Hinata jelenlétét éreztem meg a jobb oldalamról, Sakura azonnal odakapta a fejét. Fogtam magam és teleportáltam pontosan Sakura elé, egyik kezemet a derekára tettem, míg másikat szorosan a fejéhez.
Megcsókoltam.
Fehéren ragyogó szemeit végre rám emelt. Szeme fénye veszített a ragyogásból, visszatért az eredeti smaragdzöld szín, ahogy a genjutsut rábocsájtottam.
- Sa-su-ke – suttogta, majd elájult. Szorosan magamhoz ölelve tartottam a testét és szép lassan leereszkedtünk a földre.
Az üvegszilánkok csilingelve hullottak a padlóra.
- Mégis mi a fene történt itt? – akadt ki Hinata, akit most tudtam jobban szemügyre venni.
Tiszta vér volt az arca.
- Ezt én is kérdezhetném – a levegőbe szimatoltam, de nem az ő vére, se nem egy halandó vére száradt rajta.
- El kell tűnnünk innen, tollas „barátaink" Sakurát akarják – Hinata Daisukéhoz sietett, aki előbújt a fedezékből.
