SasuSaku: Az elfeledett bűn

50. fejezet

Sakura:

- Ez nem lehet igaz! - túrtam bele idegesen a hajamba.

- Nem biztos, hogy ő az! - tolmácsolta Kakashi Sasuke szavait, aki még mindig madár alakjában ült a vállamon.

Ikuma a felderítés során megtalálta az angyalok vezetőjének bázisát és a jelek szerint van egy emberi túsza. A nő leírása pedig kísértetiesen hasonlít Tsunade-samáéra.

- Én vagyok a célpontjuk, nyilván megtalálták azt az egyetlen embert a világon akinek érdekel sorsa - horkantottam fel mérgemben - Meg kell mentenünk! - szorult ökölbe a kezem és lázasan gondolkoztam a mentőakción. 

Sasuke megbökte a csőrével az arcomat. 

- Nyugodjak le, forró fejjel nem mehetek a falnak - fordította le Kakashi Sasuke vinnyogását. 

- Ezt fordítás nélkül is megértettem - sóhajtottam fel. Ismertem annyira Sasukét, hogy tudjam mit mondana ilyen helyzetekben.

Ino gondolatkivetítéssel kommunikált velünk és szerinte is fontos, hogy mielőbb megmentsük Tsunadét, hisz túszként felhasználhatják ellenem és kénytelen lennék azt tenni, amit az angyalok mondanak, mert a nő élete számomra szent.

- Gondolom az nem működik, hogy Ikuma berepül az ablakon és elteleportálja ide - néztem rá reménnyel telve a galambra.

Ikuma a szárnyait keresztbe tette. Teljességgel ki volt zárva a felvetésem.

- A túszt állandó megfigyelés alatt tartják - mondta Kakashi.

- Akkor csak el kell terelnünk az őrök figyelmét és egy óvatlan pillanatban elteleportálni Tsunadét.

- Az angyalok megérzik a démonok jelenlétét, a szobában biztos fel van húzva olyan csapda, ami miatt még azt a kevés erőnket sem tudnánk használni - mondta Kakashi Ikuma búgásával szinkronban.

- Akkor a megmentő kiléte el is dőlt - dörzsöltem meg tenyereimet. Minden szempár rám vetődött - Mindannyiótokban van démoni vér - kezdtem bele a magyarázatomba - Én meg valami istennőféleség lennék, ráadásul Ikuma nyaklánca elrejti a jelenlétem az angyalok előtt. Ráadásul ha az előbbi trükköt használom, amivel rejtve voltunk az átjövetelkor akkor észrevétlenül be tudok osonni Tsunadéhoz.

Szinte vártam mikor torkolják le az ötletemet, főleg a vállamról vártam a leghevesebb tiltakozást. Legnagyobb meglepetésemre Sasuke volt az első aki rációt látott hirtelen jött tervemben.

- Arigatou - simogattam meg lágyan a hátát. Jól esett, hogy megbíznak képességeimben.

Kockázatos lesz csak úgy beszambáznom az ellenség szobájába, ezzel a küldetésünk sikerességét kockáztatjuk, mi több az egész Alvilág sorsa forog kockán. Azonban muszáj megmentenem Tsunadét, tartozom ennyivel neki.

Közeledett az este és én ügyesen begyakoroltam Kakashi trükkjét, hogy láthatatlan maradjak. A hátamat Sasuke fogja fedezni kintről és ha bármi is balul sülne el, akkor a megmentésünkre siet. Azonban bízom benne, hogy erre nem fog sor kerülni és véghez tudom majd vinni a tervet.
Elérkezett az idő.

Leheletvékony vízhártyát húztam magam köré. Sasuke a vállamon csücsült és megindultunk az éjszakába. Kihalt volt a város, a csend ijesztően hatott ekkora városban, mint Konoha. Viszont nem féltem, hisz mellettem volt Sasuke. Ahogy haladtunk a központ felé, úgy lett egyre élettel telibb a város. Az égen szálló angyalok őrjáratot tartottak, ami látványra egy apokaliptikus világ kezdetét idézték.

Kislányként csak mesebeli lényként kezeltem az angyalokat és démonokat. Manapság már tudom, hogy a meséknek van valóságtartalma. 

Megálltam az út közepén, hisz egy angyal fordult be az utca végén. Feszülten figyeltem és harcra készen álltam. Szívem egyre hevesebben kalimpált minden egyes lépéssel amit tett felém. Nem láttam felismerést az arcán, ugyanazzal a semleges arccal közeledett, mint amivel befordult. Éreztem, hogy Sasuke teste is megfeszült, kész volt átalakulni ha úgy kívánná a helyzet. A szőke harcos viszont elhaladt mellettünk és visszatekintés nélkül befordult a következő sarkon.

Csak miután eltűnt akkor mertem egy apró sóhajt megereszteni. Tényleg működik ez a trükk. 

Egy kifosztott hotel ajtaja nyitva volt, ahova gyorsan besurrantam és leengedtem a burkot a recepciós pult mögé bújva. A kezem még remegett az előbbi izgalmaktól, ami persze nem kerülte Sasuke figyelmét. 

- Jól vagyok - suttogtam.

Össze kell szednem magam a következő szakaszhoz, ugyanis az már keményebb lesz, hisz akkor már Sasuke nélkül fogok sétálgatni. Lehunytam a szemem és rendeztem a gondolataimat.

- Mehetünk! - feleltem határozottan és újra a láthatatlanság burka mögé rejtőztem.

Sasuke előttem repült ki az ajtón, én pár másodperccel később követtem őt. Még negyed órát kellett sétálni, hogy a megadott toronyházhoz érjek, ahol fogva tartják Tsunadét. Óriási szerencsém volt, ugyanis egy aranyhajú angyal várakozott a bejárat előtt és a kaputelefonon pötyögte be a kódot. Nyílt az ajtó és én azzal a lendülettel utána surrantam.

Körülbelül két méter lehetett közöttünk.

Egész emberi módon lépcsőzött felfelé, én öt lépcső távolságnyira lemaradva követtem őt. A harmadik emeletnél megálltunk és az első lakás ajtaja előtt várakoztunk. A szívem a torkomban dobogott, féltem milyen állapotban fogom látni a tanítóm.

Az ajtó kinyílt és épphogy sikerült észrevétlenül bekúsznom a nő mögött. A bejárati folyosó elég szűkös volt hármunknak igyekeztem minél távolabb kerülni az angyaloktól. Megindultam a központi szobák felé és megnyugodtam, hogy semmi rendellenest nem éreztem magamon. Semmi átok, semmi varázslat ami elvágná az erőm forrását... szóval egész jó vagyok eddig.

Próbáltam arra is figyelni, hogy mit beszélnek, de a hangok összefolytak előttem. Csak Tsunade megtalálására koncentráltam, így eléggé beszűkült tudattal haladtam előre. A konyhán átvágtam és a nappaliban megpillantottam őt.

Sokkal jobb állapotban volt, mint gondoltam. Nem tarkították sérülések a testét, beesett arca a fáradtság és alultápláltság jeleit mutatták. A nő kifelé bámult az ablakon, így beálltam az ablak elé, és úgy láttam pont takarásban leszek az angyalok elől. Egy apró rést engedtem a burkon, pont annyira, hogy látszódjon az arcom. A nő pupillája hatalmasra tágult és én gyorsan az ajkaimhoz érintettem a mutatóujjam. Nem árulhat el a meglepődött reakciója.

Tsunade visszafogta magát, de láttam, hogy szemeibe újra fény költözött. A fejével az utolsó szoba felé bökött én pedig vettem az adást. Megindultam a fürdő felé.

A kanapé rugója nyikorgott egyet, ahogy felállt a nő és láttam, hogy a férfi a mesterem mozdulatait leste.

Az aranyhajú és vörös szemű nő egy pillantást sem vetett felénk.

Tsunade kinyitotta az ajtót és néhány másodpercet várva becsukta maga mögött. Megengedte a zuhanyt és én végre biztonságban le mertem vetni az álcámat.

- Sakura - suttogta visszafojtott hangon a könnyeivel küszködve.

- Tsunade-sama! - vontam szoros ölelésbe - Minden rendben lesz! -húzódtam el és a pillantásom a fehér bilincsekre esett, ami a nő végtagjait tartotta fogva. Nem hétköznapi fémből volt, inkább mintha fényből kovácsolták volna.

- Nem tudunk elteleportálni, míg ez rajtam van - magyarázta Tsunade.

Óvatosan megérintettem a béklyót és egy kis erőfeszítés árán sikerült széttörnöm. Heves mozgolódást hallottam meg a konyhából.

- Jönnek! - esett pánikba Tsunade, én viszont megőriztem a hidegvérem.

Koncentrálj! - mantráztam magamban.

Megragadtam Tsunade csuklóját és pont az ajtó nyitása előtt sikerült elteleportálnom magunkat. A toronyház lenti bejáratához érkeztünk és hangosan füttyentettem egyet. Néhány másodperc múlva megjelent Sasuke is és a következő pillanatban már a búvóhelyünkön találtuk magunkat...

Fel sem tűnt, hogy az előző részt májusban hoztam, túlságosan is repül az idő. 😂