SasuSaku: Az elfeledett bűn

6. fejezet

Sakura:

Negyed órán belül helyre jöttem, és folytatni tudtuk a vidámpark felfedezését. Daisuke szerencsére most egy könnyedebb szórakozási élményt szemelt ki magának. Az óriáskerékkel semmi bajom nem volt, lenyűgöző volt a város látványa odafentről és még rosszul sem lettem az út alatt. Következőnek a kísértetjárta kastélyt jelölte ki úti célul, de nem akartam elrontani a kedvét. Nem repestem az örömtől, és akaratlanul is Sasuke-san mellé húzódtam ahogy beléptünk az elsötétített terembe. Az orrom hegyéig sem láttam, ráadásul fogalmam sincs hogyan képes a fiam ilyen magabiztosan közlekedni a sötétben. Lehet lassan kontaktlencsét kellene hordanom?

Egy csontváz termett elő a semmiből, kis híján szívrohamot hozott rám. Ijedtemben ugrottam egyet és belekaroltam a mellettem ácsorgó hercegbe, akit nem különösebben rémisztett meg az előbbi mutatvány. Idétlenül rámosolyogtam, nem tudom mennyire tudta kivenni az arcomat a sötétben, de biztosított róla, hogy nyugodtan támaszkodhatok rá. Daisuke nagyon élvezte a helyzetet, nem tudtam, hogy ennyire mulatságosnak találja a horrorba illő dolgokat.
Egyik szobából a másikba sodródtunk, de mindig én voltam az egyedüli akire a frászt tudták hozni ezek a borzalmak.

- Anya olyan kiszámíthatóak az ijesztgetések - fordult hátra felénk Daisuke mielőtt az utolsó szobába léptünk volna.

- Nem vagyok valami bátor a sötétben - magyaráztam zavartan nevetgélve.

- Nem szégyen beismerni a félelmeinket - mondta Sasuke-san lágyan, amitől a szívem kihagyott egy dobbanást.

Puszta véletlen egybeesésről lenne szó? Ezeket a szavakat biztosan merem állítani, hogy hallottam már a múltban.

Beléptünk az utolsó helyiségbe, és egy ember méretű pókszörny ugrott elénk. Felsikítottam és ösztönösen azt kiáltottam, hogy Arachnos, jelentsen ez bármit is. Daisuke furcsán nézett hátra, ahogy kiértünk egy világosabb szobába.

- Mi az az Arachnos? - Sasuke-san mintha egy pillanatra megfeszült volna.

- Az Arachnos... - húztam az időt valami hihető magyarázat után - az egy pókfajta latinul - annyira hihetőre sikerült, hogy már én magam is elhittem a füllentésem.

Ezek a hirtelen bevillanások és megszólalások az őrület jelei lennének?

Fellélegezve hagytam magam mögött az ijesztő kastélyt. Mobilon megtekintettem az időt, javában elmúlt már dél is, ideje lenne valami harapnivaló után nézni. Egy hamburgeres büfé esett hozzánk a legközelebb, így onnan szereztünk ennivalót magunknak. Sasuke-san állt mindent, a pultos lány megjegyezte, hogy milyen aranyos férjem és fiam van. Elpirulva sandítottam a mellettem álló férfi arcára, de rögtön el is kaptam a tekintetem. Sasuke áthatóan figyelte az arcmimikámat a kijelentésre.

Nem akartam magyarázkodni ezért mosolyt erőltetve magamra megköszöntem a kedves megjegyzését.  Egy biztos. Akit választ magának Sasuke-san az a világ legszerencsésebb nőjének vallhatja majd magát.

A herceg biztos nincs hozzászokva a hétköznapi emberek étkéhez, de egész jól legyűrte az átlagos hamburgert. A délután egész gyorsan elrepült csak kétszer tört rám enyhe fejfájás, ami szerencsére nem akadályozott meg abban, hogy kiélvezzem ezt a csodálatos napot a fiammal... és Sasuke-sannal. Sokat nevetgéltünk, régen nem szórakoztam ilyen jól.

Látszatra tényleg úgy néztünk ki, mint egy átlagos család.

Hinata:

Nem bírtam magammal, ezért én is beosontam a vidámpark területére. A fiam, Boruto biztos nagyon élvezné ezt a rengeteg játékot itt, és Daisukével egész jól kijönnének. Már alig várom, hogy Sakura emlékei visszatérjenek, majd közösen hazatérjünk az Alvilágba. Sasuke a hét év alatt mindent elkövetett, hogy élhető helyet varázsoljon az otthonából, kipofozta a palotát és Kaguya híveit is felszámolta Itachival együtt. Sasuke megérdemli végre a boldogságot, tudom hogy, nem volt egyszerű látnia a környezetében, ahogy minden ismerőse boldog szülővé válik. Hiába támogattuk Narutoval és Izumiék is, voltak olyan pillanatok amit sajnos mi sem pótolhattunk az életében. Sasuke a munkába és a harcokba menekült, hogy a gondolatai ne emésszék fel őt.

A távolból figyeltem Sakuráékat, kivételesen nem akartam közbeavatkozni, Sasukéra mertem bízni az ügyet. Épp a forró csokis poharamat dobtam ki amikor egy kéz megérintette a vállamat hátulról, és elteleportáltunk az ugrálóvár mögé.

- Mi a francot keresel itt, Ikuma? - tettem fel kiakadva a kérdést, de ő még jobban fel volt háborodva, amiért számonkértem őt.

- Pontosan ezt akartam tőled kérdezni! - viharszürke szemei szikrákat szórtak - Miért nem vittétek el Sakurát, amikor megtaláltátok?

- Tessék?! Nyilván azt akarjuk, hogy önszántából jöjjön velünk, ne pedig emberrablás legyen a vége - csípőre tettem a kezem, én is kezdtem elveszíteni a türelmem. Tudom, hogy Ikumának köszönhető Sakura feltámasztása, de biztos nem a Sasuke iránti szimpátia vezérelte a cselekedetében - Ha megint el akarod rabolni akkor előtte velem kell szembenézned! - megvillantottam a byakuganomat.

- Erre most nincs időnk! - nézett körül idegesen - Sakura nagy bajban van! - kérdőn húztam fel a szemöldököm és magyarázatot vártam.

- Ki üldözi? - megforgatta a szemeit, amivel az idegeimre ment.

- Inkább kik - nézett fel bosszúsan az égre - Sakura lakását már felforgatták - leesett az állam hisz az éjszaka folyamán senki sem figyelte meg a lakást - Addig menjetek amíg nem késő - el akart menni, de elkaptam a karját.

- Mégis kik üldözik és mit akarnak tőle? - Amíg Ikuma nem válaszolja meg a kérdéseimet nem fogom elengedni.

Dühösen fújtatott egyet.

- Maguk az istenek indítottak hajtóvadászatot és a kedvenc kiskutyáikat, az angyalokat küldték Sakura nyomába. - Ez sokkal rosszabbul hangzott, mint maga Kaguya - Az oka az üldözésnek pedig... - egy pillanatig vacillált, de folytatta - Emlékszel, hogy a hét örökös erejéből támasztottuk fel Sakurát és az istenek attól félnek, hogy Sakura nagyobb erő birtokába jutott, mint ők maguk - a döbbenet úrrá lett rajtam.

Ez nem lehet igaz. Hét éve Kaguya, most meg az istenek? Több száz évig el voltak a mennyben, komolyan most kell mozgolódniuk? Tényleg sosem lesz béke?!

- Szólnom kell Sasukének! - ahogy felocsúdtam a kezdeti sokkból szimatolni kezdtem, de túl nagy volt a tömeg, hogy az illata alapján megtaláljam, ráadásul a chakráját sem éreztem a közelben.

- Váljunk szét! - kivételesen egyetértettem Ikumával.

Eszembe jutott a mobilom, gyorsan előkerestem Sasuke számát, de nem vette fel. Elkáromkodtam magam. Következő lépésként a parkolóhoz futottam, de a Ford Mustangnak addigra már nyoma veszett...

Sakura:

Mielőtt hazaindultunk volna elugrottam a mosdóba. A kezemet törölgettem szárazra, amikor a tükör üvegéről megpillantottam egy sötét alakot magam mögött. Azonnal hátrafordultam, de senki sem tartózkodott rajtam kívül az illemhelyiségben.

Újra a tükörbe néztem, de felsikítottam ahogy magam képe heyett egy férfi arca rajzolódott ki előttem.

- Megtaláltalak - mormolta egy mély hang.

A kép eltűnt, újra a saját tükörképemet láttam az üvegen, a félelemtől teljesen elsápadtam.

Ahogy felismertem az eltorzult arcot és hangot úgy csúsztam le a földre.

Semmi kétség.

Ez Haruki hangja volt...

Két tapétacsík közötti holtidőmben a telefonról pötyögtem a sztorit 😂
Ha minden igaz, kövi rész végén már Sakura megszerzi az emlékeit.xd