SasuSaku: Az elfeledett bűn

27. fejezet

Sakura:

Hangos zihálásom percek múlva nyugodt légzéssé csitult. Testemen még ott gyöngyözött a sárkányvér és a tengervíz keveréke. Kézfejem külső felével, melyet nem borított el a mocsok, próbáltam megtörölni az arcomat, de ezzel csak elmaszatoltam jobban a vért. A barlang falát borító kristályokban láttam önmagam, a látványtól újabb hányinger hullám tört rám.

Egy szánni való sárkánygyilkost láttam tükröződni bennük.

Elkaptam tekintetem és hátam a falnak támasztottam, melynek mentén lecsúsztam. Eddig fel sem fogtam, hogy remegő lábaimból végleg elszállt az erő. Megtapogattam a karomat, de a sérülésnek már hűlt helye volt. Már az én testem is képes a gyors regenerációra démoni mivoltomnak köszönhetően, de erről mindig megfeledkeztem.

Éltem ugyanúgy tovább az életem, mintha még mindig ember lennék. Azonban a kiforratlan erőm miatt inkább vagyok egy pusztító és veszedelmes fegyver, mint ráébredtem. Nem tudtam mitévő legyek. Edzésre van szükségem, de Sasuke el fog tiltani minden ilyesmitől.

Könnyeim csendesen szántották végig az arcomat, felhúzott térdeimet átkaroltam, úgy zokogtam némán tovább. Már bántam az egészet, hogy kimozdultunk otthonról.
Sasuke tudta, hogy nagy erő birtokában vagyok, melynek irányítására még nem állok készen. Hallgatnom kellett volna rá, és nem rágnom a fülét a kimozdulás miatt.

Egy toronyba zárva kellene lennem, hogy másoknak ne okozzak még véletlenül sem fájdalmat. Egy burokban kellene élnem...

Utáltam a gondolatot, de ennek így kell történnie.

Vissza kell mennem mielőtt aggódni kezdenének jobban értem.

Felálltam, tekintetem oldalra siklott. Megpillantottam a fészket benne a húsz centis tojással.

- Sajnálom - szipogtam a bocsánatkérésem - Nem akartam bántani a mamádat - hajtottam le a fejem a rám ereszkedő bűntudat súlya miatt.

Nem tudtam mit tehettem volna, reménykedtem, hogy lesz majd egy másik sárkány aki gondoskodni fog az árváról.

Léptek nesze ütötte meg a fülemet. Szorosan a falhoz simultam, szívem a torkomban dobogott. A hűvös levegő ismerős illatot fújt felém, megborzongtam a hideg fuvallat érintésétől. Egyben értetlenül is álltam a tény előtt.

Hatake Kakashi nem fojtotta vissza a chakráját.

- Kakashi-san?! - hangom magasabb oktávot ütött meg meglepettségemben.

A férfi arcát maszk borította, de egy pillanatra zavart véltem mégis felfedezni a mindig is érdektelen tekintetében. Elkapta pillantását rólam.

Aztán eszembe jutott, hogy én még mindig egy szál bikiniben virítok, és testemre rászáradt a sárkány vére.

- Sakura-sama - szólított meg hivatalosan, letérdelt előttem, miközben a földre szegezte szemeit.

Megkönnyebbülés öntött el.

- Honnan tudtad, hogy én itt vagyok? - tettem fel a kérdésem.

A maszk ráncaiból láttam, hogy ajkai enyhén felfelé görbültek.

- Nem haszontalan, ha az ég olyan öccsel áldott meg, ki látja a jövőt - felelte jókedvűen.

- Ikuma -sóhajtottam. Valahogy gondolhattam volna.

A férfi előkotorászott a táskájából női ruhákat.