A Nap Ragyogása Alatt- Miritama (BEFEJEZETT)

Randi-8.rész

Miközben mentünk a kajálda felé beszélgettünk mindenféle dolgokról. Már majdnem ott voltunk, amikor félénken megfogta a kezem. Régen mindig kézenfogva mentünk mindenhova, elválaszthatatlanok voltunk. Most is azok vagyunk, csak felnőttünk. Elpirultam, és nem mertem rá nézni...

Amíg oda értünk a rámeneshez, egy szót sem szóltunk, síri csöndben mentünk egymás kezét fogva. Kicsit kezdett izzadni a kezem, ezért örültem amikor már a helyszínre értünk, mivel elengedjük egymás kezét.... De... Mirio nem engedte el. Nyeltem egyet és én is tovább fogtam az ő kezét, de már a kezem picit remegett amiért úgy éreztem mindenki minket néz a kajáldában. Megrendelte nekünk Mirio a ráment, közben végig fogta a kezemet, majd aztán leültünk egy asztalhoz, ahol már el engedte.

Lassan rápillantottam, zavarban volt.
-Szóval... Hogy érzed magad ezen a randin?-kérdeztem, mire rám pillantott. A szemei nyugodtak voltak, viszont kicsit látszott a pír az arcán, ami nekem is volt természetesen.
-Jól... Szeretek veled lenni... Persze most kicsit más mint a többi együttlétünk... De jó értelemben!-mosolygott... Kis ideig kínos csönd volt, azután kihozták a rámenünket, nekem tengerigyümölcsös volt, neki pedig csirkehúsos. Boldogan kibontotta a pálcikáját.
-Jó étvágyat! - és elkezdte enni a rámenét. Halkan én is jó étvágyat kívántam és hozzáfogtam az ételhez. Finom volt. Mirio is nagyon élvezte az együtt töltött időnket, és neki is nagyon ízlett a rámen, hiszen a kedvenc étele. Viszont azt jobban szereti amikor én csinálom neki.

-Tamaki, te szeretnél egyszer családot? - kérdezte, nagyon váratlanul ért ez a kérdés. Akarok? Persze hogy akarok. De mindig is Mirióval akartam családot alapítani, viszont szerintem ez egy reménytelen szerelem. Mással nem nagyon tudom elképzelni az életem. Olyan rég óta ismerem Miriot hogyha ő elutasítana, akkor nem tudnék másba bele szeretni. Lehetetlen lenne.

-Persze. Szeretnék. De nem biztos hogy össze fog jönni.
-Hogyhogy?
-Hát... Nem vagyok jó a szerelemben. De boldog lennék ha össze jönne valami...-mondtam halkan.
-Oh! Csak nem szerelmes vagy? - kérdezte boldogan.
-Mi? Hát... Mindenki szerelmes... Általában. - feleltem halkan.
-Oh igen. Én is szerelmes vagyok. - meglepődtem.. Van esély arra hogy engem szeret de nagyon kicsi... Még van remény... De hogyha mást szeret akkor... Akkor vége. Vége mindennek. Vége az összes reményemnek, vége az összes szerelmi érzésemnek, vége az összes.. fénynek és boldogságnak az életemben.

-Tamaki... Tamaki jól vagy? -hallottam ahogy Mirio kérdezget. Valószínűleg elbambultam vagy 3 percen át, mivel legjobb barátom aggódó arca tekintett rám. Ránéztem és elég közel volt az arcunk egymáshoz, elhúzodtam zavaromban.
-Jaj sajnálom hogy nem figyeltem... Csak elbambultam picit. Mit is mondtál az előbb?
-Oh csak annyit hogy szerelmes vagyok én is.-mondta boldogan én pedig bolintottam mosolyogva. Természetes mosolyt nem tudtam nyújtani, viszont reménykedtem hogy nem veszi észre hogy legszívesebben bőgnék a szobámban. De ez egy szép mentés volt, nem tudja hogy amiatt lettem szomorú hogy szerelmes.

Amikor megettük a ráment ránéztem fürkésző tekintetére. Várta hogy mit szeretnék csinálni most...
-Mirio, nekem mindegy mit csinálunk amíg veled vagyok. Mit szeretnél te?
-Hmmm.. Picit pihenni.... Olyan finom volt ez a rámen. Vajon.. Hol pihenjünk?
-Mondjuk... Nálam?-kérdeztem. Kínos csönd lett. Az arcomra bámult én meg nagyon megijedtem. Elbasztam? Nem ezt kellett volna mondani? Miért vagyok ilyen hülye?
- Nem muszáj oda menni! Tényleg nem! Bocsánat, én... Mehetünk a parkba is!-próbáltam helyre hozni a dolgokat.
-Jaj Tamaki, nem, semmi baj. Csak azért néztem így rád, mert olyan... Olyan vagy mint gyermekkorodban.-nevetett halkan, majd felkapott, megpörgetett a levegőben és szorosan magához ölelt. Elpirulva vissza öleltem, és úgy elindult. A nyakát öleltem ő pedig a popómat fogta, hogy le ne essek. Finoman a vállára tettem az állam és úgy öleltem őt.

Gondolkoztam néhány dolgon. Igazából fáradt voltam. Kimerítő hetem volt. Az érettségire tanultam őrült módon, emellett gyakoroltam minden délután, néha pedig igazi edzéseken voltam Fatgummal, nem pedig egyedül. Kimerült vagyok. Örülök hogy legalább ezt az időt együtt tölthetem Mirióval... Boldog vagyok vele.

Néha, elgondolkoztam azon hogy milyen lehet vele a szex... Biztos nagyon jó, eltudom képzelni, mivel kiváló a képzelőerőm. Biztos hogy ő lenne felül, maximum néha én, de inkább ő... Ő sokkal férfiasabb, határozottabb mint én. Nem tudom ezem most miért gondolkozok. Csak olyan jól esik hogy most is úgy kezel mintha a párja lennék... Randin voltam ma életem szerelmével. Ez életem legjobb napja...

Véletlenül elszunyókáltam, viszont amikor már a folyosón jártunk Mirióval, akkor felkeltem.
-Jaj ne... Bocsánat hogy elaludtam Mirio, csak nagyon fáradt vagyok.
-Semmi baj. Megérkeztünk.-mondta mosolyogva. Leszálltam róla óvatosan, és megigazítottam magam. Kinyitottam a koli szobámat és Mirio bement, lefeküdt az ágyamra fáradtan.
-Bocsánat hogy engem kellett hurcolnod...
-Tamaki... Ne kérj mindenért bocsánatot, rendben? Egy nap egyszer kérj maximum...-mosolygott rám, majd kacsintott. Elpirulva bólintottam és lefeküdtem mellé. Mivel ez egy egyszemélyes ágy, és én vagyok kívül, simán leeshetek, mert nem nagyon férünk el ezen. Mirióén kényelmesebb sokkal.

Mirio megfogta a derekam és magához húzott, én pedig elvörösödve átöleltem, mivel véletlenül kicsit túl erősen húzott magához, és ez azt eredményezte hogy a mellkasára zuhantam. Elkezdett nevetni, én pedig tovább öleltem és lassan ő is átölelt.