A Nap Ragyogása Alatt- Miritama (BEFEJEZETT)

Fény-9.rész

Eltelt pár hét. Eljött az a nap is, amikor élesben mentek meg valakit. Már volt ilyen sokszor, de ez most olyan más. Nagyon sok profi hős és diák is jött; Fatgum, Eraserhead, RockLock, Nighteye, Midorya, Mirio, Kirishima és Nejire. Voltak többen is, csak Midorya néhány osztálytársának a nevét nem tudom, a hősök közül pedig néhányat nem ismerek, nehéz megjegyezni az összeset. Amikor elkezdtük a behatolást, elkezdett sípolni a fülem. Nem tudom miért, de ahogy láttam másnak sem. Miriora tudtam csakis koncentrálni. Előttem futott... Hirtelen eszembe jutott hogy milyen fontos nekem. És ez mind azért, mert volt egy nagyon rossz előérzetem a harccal kapcsolatban. Ilyenkor próbálok manifesztálni arra, hogy tévedjek, és ne történjen semmi baj a küldetésen. Sajnos általában a meg érzéseim nem hazudnak, de remélem ma nincs "általában".

Kicsit el voltam bambulva, ezért amikor már nem sípolt a fülem körülnéztem és észre vettem hogy elkezdett hullámozni a folyosó.
-Ez valószínűleg az egyik gonosztevő képessége, vigyázzatok!-mondta Aizawa-sensei.
-Ha ez a képessége.. Akkor... Akkor mi...-kezdtem pánikolni, majd Mirio a vállamra tette a kezét.
-Tamaki! Ne engedd hogy az agyad ilyenekre gondoljon. Előre megyek. Vigyázz magadra...-suttogta nekem
-Nighteye! Előre megyek! -mondta, mire Nighteye bólintott egyet.

Ne...Ne engedjék el egyedül Miriot... Nem akarom elveszíteni... Nem vagyok rá felkészülve...

Tovább mentünk, én még mindig a gondolataimmal küszködtem, mire megnyílt alattunk a talaj. Mindannyian leestünk az alattunk lévő szintre és én véletlenül a könyökömre estem. Nagyon fájt, de meg se mukkantam. Nem akartam azt mutatni hogy fáj, és hogy már ennyitől megsebesülök. Milyen hős vagyok én? Tudom hogy mit kell tennem, ugyanazt mint Mirionak. Bele törődtem már abba hogy én csak egy mellékszereplő vagyok nem pedig maga a főszereplő. Annó Mirio azt mondta nekem hogy én jobb leszek a napnál is. Fel fogom falni a napot, annyira jobb leszek. De nem hiszem. Sosem hittem hogy Miriot felül tudom múlni, ezek a mondatai csak egy kis reményt tettek belém, hogy tudok elég jó lenni. Nem jobb mint Mirio. De jó hős...

3 gonosztevő előjött. Mindegyiket ismertem, hiszen alaposan átnéztem a gonosztevők listáját.
-Hah.. Hülye hősök. - mondta a szőke, majd elővett két pisztolyt.
-Elég, ha belém lövitek, simán a testembe süpped. Majd én elintézlek tite-... - folytatta volna Fatgum de közbe vágtam.
-Nem. Az idő húzó hősökre elég leszek egyedül is.-mondtam, Aizawa pedig elvette az összesnek a képességét pár percre.
-Biztos vagy benne Tamaki?-kérdezte Fatgum.
-Igen. Ne aggódj. - mosolyogtam rá, ő pedig ugyanígy tett.

Elindultak, Aizawa pedig kiütötte az egyiket. A csápjaimmal össze szorítottam őket. Már csak mi voltunk négyen, én és a gonosztevők. Meg kell kötöznöm őket, mielőtt még elmúlik Aizawa képességének a hatása. Elakartam engedni őket, amikor belém szúrt az álarcán keresztül az egyik egy bicskát, vagyis a csápjaimba. Nagyon fájt... Innentől nem nagyon emlékszem olyan sok dologra. Sok sebem lett.. Egyszer be is vert nekem az egyik egy olyat, a kristály képességével hogy eltört a jobb járom csontom és a homlok csontom alja. Nagyon fájt, viszont legyőztem őket nagy nehezen. A kezem is megzúzódott, kiment a bokám, az egyik bordám is eltört való színüleg. Amikor legyőztem őket, elájultam. Annyira fáj a fejem...

Remélem Miriónak nem esik baja.

Eltelt egy óra azthiszem. Fatgum megkeresett, ő is elég rossz állapotban volt, viszont az egyik vállán Kirishimát fogta. Ő is teljesen szét volt verve, nagyon sajnáltam. Magamhoz tértem kicsit, ezért mondtam neki hogy engem ne vegyen fel. Lassan bicegve elindultam és kerestem Miriot. Megtaláltam. Ott volt össze esve, nagyon sebes volt, bekönnyezve felvettem és úgy mentem vele, annyira fáj hogy neki is baja esett. Remélem nem komoly... Halkan hallottam szuszogását, de át volt szúrva a keze és lába is... Biztos neki is eltört valamennyi bordája...

Letettem az egyik tolóágyra, és megsimítottam a haját. Nyomtam egy puszit a homlokára, majd a doktorok elvitték. Én is beszálltam egy mentőautóba, majd pihentem kicsit. Elkezdtek leápolni, én pedig néztem az eget...

Emlékszem még amikor általános iskola felső tagozatába jártam, Mirióval egy osztályban. Nagyon jó barátok voltunk, persze nem a tipikus olyanok akik mindig egymás seggébe vannak... Mirio mindig szeretett mindenkit, és mindenki imádta őt. Nagyon sok barátja volt rajtam kívül, viszont nekem csak ő volt az egyetlen, ami kicsit... Gáz. Bármikor eldobhatott volna és akkor teljesen egyedül lennék most is, remény nélkül. De nem tette, mert nagyon jó szívű, és szeret. Legalábbis ezt ő mondta. Mindig jól esett az összes bók amit adott, még ha csak annyi volt az, hogy milyen jól áll a telefonomon egy tok... Ilyen buta bókokon is annyira felvidulok, Mirio miatt... Most realizáltam mi lenne velem hogyha örökre itthagyna... Ha meghalt volna ezalatt a csata alatt, én... Nem is tudom mit csinálnék magammal. Valószínűleg magamba fordulnék, és nem is mennék suliba.

Nem akarom elveszíteni... Rájöttem hogy bármelyik pillanatban megszűnhet ebben a világban. Elhatároztam. Elfogom mondani neki az érzéseimet, ha magához tért a kórházban. Nagyon nehéz lesz, lehet megutál, de meg akarom óvni minden rossztól... Lehet nem is fog felkelni soha...