A Nap Ragyogása Alatt- Miritama (BEFEJEZETT)

Rossz Emlék-20.rész

Mindenkinek vannak borzasztó rossz emlékei az életében, amire legszívesebben nem is emlékezne. Nekem is van egy. Egy darab ami az összes megalázó, kínos, gáz, bánatos vagy akár szívszaggató emlékemtől is sokkal rosszabb. Már egyszer beszéltem róla, csak nem mondtam el. Pontosan mi is történt. De itt az ideje.

*Vissza emlékezés az akkor 12 éves Mirióról és rólam*

Ma nem jött iskolába Mirio. Nem tudtam hogy mi lehet a baja, viszont amikor haza értem akkor láttam mondta, hogy menjek el hozzájuk, viszont nem volt nagyon boldog azthiszem. Csak leírta hogy szüksége van rám és ennyi... Anya megengedte hogy elmenjek Miriohoz, viszont mondta azt is hogy nagyon vigyázzak az úton egyedül.

Hamar oda értem a házukhoz és amikor becsöngettem, automatikusan a kapu és az ajtó is kinyilt, amikor pedig bementem becsukódott.
-Mirio?-kérdeztem félve, hiszen nem tudtam hogy biztonságban van-e. Nem kaptam választ, ezért felindultam a lépcsőn Mirio szobájába, és hallottam hogy sír. Gyorsan berontottam  a szobába, hiszen aggódtam, ő pedig a földön remegve sírt, és ölelt valami ruhát.
-Mirio?-kérdeztem újra, halkan, miközben letérdeltem hozzá. Rám nézett sírva, majd átölelt. Én is átöleltem szorosan, hiszen tudtam bármi is történt, kell neki valaki hogy itt legyen mellette.
-Mi történt Mirio?... Mondd el nyugodtan ha szeretnéd...-suttogtam, miközben hátát simogattam, hogy megnyugodjon.
-A-apa meghalt... Elütötték...-sírt, viszont a szavak amiket kimondott, olyan fájdalmasan hangzanak azon  az édes hangon, ami mindig dalol a boldogságtól.
-Jaj basszus... Mirio, annyira sajnálom...-mondtam bekönnyezve, és az én hangom is már remegett.
-Annyira hiányzik.. - mondta ki, majd üvöltve elkezdett sírni. Annyi fájdalom volt a hangjában, hogy én is halkan bőgni kezdtem. Próbáltam őt nyugtatni, puha kezeimmel, amivel simogattam törékeny hátát.
-Tudom, hogy nagyon fáj Mirio, de erősnek kell lenned. - mondtam sírva, és megpusziltam az arcát. Tovább zokogott, miközben próbált a szemembe nézni, szemei fájdalmat sugalltak.
-Van valaki aki fog rád vigyázni?-kérdeztem halkan és beletúrtam a hajába. Megrázta a fejét, és belebújt a nyakamba remegve, könnyei rám csöpögtek így.
-Csak te maradtál nekem Tamaki...
-Aludhatsz nálunk közép iskoláig szerintem.. Már úgyis csak másfél év és ott koliban lehetünk...-mondtam halkan, majd ő átölelte nyakamat szorosan.

Anyut felhívtam, és beleegyezett, hogy Mirio velünk maradjon addig. Eljött hozzánk kocsival, és úgy mentünk haza, Mirio bőröndjével. Én még nem voltam lelkileg megnyugodva azok után ahogy láttam Miriot sírni, mindig ő volt számomra a nyugalom, és a béke, mégis ha ő sírni kezd, az... Számomra sokkoló. Bámultam kifele az ablakon, szomorúan, és finoman fogtam a kezét Mirionak közben. Az ő keze remegett, és nézte a lábát mert kicsit szégyellte magát amiért előttem sírt. Finoman fejét a vállamra hajtottam, hogy megnyugodjon teljesen.

Az este jó volt igazából, beszélgettünk az ágyamban Mirióval, viszont ő elég  fáradt volt így is, nem tudott ezek ellenére aludni sajnos. Selymes haját simogattam, miközben beszélgettünk, már csak szomorú volt, de egyébként nyugodt.

*Vissza emlékezés vége*

Nagyon rossz ez az emlékem. Egyetlen pozitívum hogy nagyon sokat voltunk azalatt a másfél év alatt Mirioval együtt . Amikor be kerültünk a koliba, kevesebbet voltunk együtt, de igazából ugyanúgy szerettem akkor is. Picit akkor megromlott a barátságunk amikor koliba mentünk.

Büszke vagyok Miriora, hogy keveset sírt viszonylag amikor Nighteye meghalt, hiszen ehhez képest az még kevés volt. Nighteye olyan volt neki mint a mostoha apja. Nem tudom, lehet akkor tényleg össze törne ha én meghalnék, hiszen már mióta itt vagyok neki.

Egyelőre mostanság nagyon boldog velem, és nincs is rossz előérzetem, szóval remélem hogy nem is fog semmi rossz történni.

-Taaaamaaakiii!-suttogott boldogan fülembe édes hangja. Mocorogtam egyet mert nem akartam felkelni, ő pedig megpuszilta a homlokom.
-Olyan aranyos vagy... Lehet hamarosan vissza fogom kapni az erőmet. Talán pár év és végre megint harcolhatok. De ha nem is kapom meg  akkor is ugyanúgy boldog leszek veled, és remélem te teljesíted az álmomat, vagy a kisgyerekünk. Olyan jó lenne...-suttogta, miközben piszkálta a hajamat, és hasonlókat csinált. Félálomba hallgattam miket mondd, és fel is fogtam valamennyire, ezért el is mosolyodtam mondani valóján.
-Remélem jobban érzed magad picur... Nem kellett volna táncolni az esőben, túl kockázatos volt.- motyogta tovább, mire én próbáltam érthetően válaszolni, viszont nem nagyon sikerült.
-Ez nem... Igaz... Olyan jó volt.-mondtam halkan, ő pedig kuncogott és megpuszilta a fülem. Elpirultam nagyon, hiszen jól esett, de még mindig nem nyitottam ki szemeim.
-Mirio... Nagyon erős vagy, és te vagy a példa képem... Tényleg... Remélem jó apák leszünk ketten... Mondjuk.. Biztos hogy az leszel.. - beszéltem tovább, viszont már kinyitottam a szemeim.
-Te is az leszel! Biztos vagyok benne.-túrt bele hajamba finoman.