Hamar lezajlott a ballagás, nem volt olyan nagyon érdek feszítő, mondjuk nekem nagyon tetszett. A keringő következett. A keringőnél Miriohoz Nejirét állították be, hozzám pedig egy félénk lányt, aki az osztály társunk igazából. Nem vagyunk olyan jóban, csak köszönő viszonyban.
Elkezdődött a keringő, nem volt olyan nehéz, mivel minden mozdulatot direkt megtanultam hogy ne égjek be véletlenül se.
-Tamaki.-szólt hozzám Lenna, a lány akivel táncoltam a keringő közben.
-Igen?
-Köszi hogy táncolsz velem...Normál esetben nem akar senki sem velem táncolni a fiúk közül, de te mégis táncolsz velem.
-Oh hát.. Tudod hozzád osztottak be... De nincs bajom veled, szerintem kedves vagy. - mosolyogtam rá.
-K-köszönöm! Pont olyan fiú vagy akivel szívesen össze jönnék..-mondta ki, mire nagyon elpirult, és én is.
-Jaj sajnálom nem akartam ezt mondani! - mentegetőzött.
-Oh neee, nem baj. Örülök hogy így gondolod. Kedves tőled. -válaszoltam. A keringő további részében csöndben voltunk, és azután pedig Mirio boldogan oda jött hozzám.
-Olyan jó volt! Szeretnék majd valamit mondani Tamaki.-mosolygott rám, Nejire pedig kifulladva odajött hozzánk. Gyönyörű volt még így is, igazából az összes lány gyönyörű volt. Kár hogy meleg vagyok.
Mirio oldalra húzott beszélni, miközben elkezdődött a bál.
-Ahm... Figyelj.. Féltékeny vagyok. - jelentette ki nagy nehezen és játszadozott a kezével.
-Tessék? Mire?
-Hát.. Nem tudom.... Olyan rossz érzés, még sosem voltam féltékeny...ahm... Lennára vagyok féltékeny. Szeret téged? -nézett rám aggódva.
-Mirio... Mit számít az? A lényeg hogy én nem szeretem őt. Tudom hogy rossz érzés a féltékenység.-öleltem át mondani valóm közben Mirio derekát.
-Igaz... Csak megijedtem tudod... Sose éreztem ehhez hasonlót...
-Igen tudom, semmi baj.-mosolyogtam rá. Jól esik hogy féltékeny, persze tudom ez kicsit gonosz tőlem, de akkor is jól esik hogy szeret engem. Körbe néztünk, néhány szám lement, majd a Mirioval közös kedvenc számunk megszólalt, mire mi egyszerre egymásra néztünk.
-Felkérhetem egy táncra? - próbált vicces lenni Mirio, miközben nyújtotta a kezét és meghajolt, mintha egy herceg lennék. Kuncogtam egyet ezen.
-Persze.-válaszoltam, és a kezemet a kezébe raktam. Megfogta a kezemet, és a derekamat a másik kezével, én pedig a másik kezemet a vállára tettem. Elkezdtünk táncolni, viszont nem úgy mint a többiek. Mirio sokkal vadabbul, sokkal szebben, kecsesebben táncolt, de én is próbálkoztam! Amikor abbahagytuk a táncot, (körülbelül 4 szám után) teljesen ki voltunk merülve. Viszont nagyon jól éreztük magunkat, olyanok voltunk mint a fő szereplők. Nejirénél sorba álltak a fiúk, hogy táncolhassanak vele, mondjuk nem csodálkozok. Viszont Miriohoz is leskelődött pár lány, és próbálta felkelteni a figyelmét, viszont Mirio csak rám figyelt. Ez a legjobb érzés a világon.
Már hajnal volt, sokat beszélgettünk másokkal, többet mint általában, és ez tökre tetszett nekem.
-Tamaki, nem megyünk haza? Már sokan elmentek. Én is fáradt vagyok. - kérdezte Mirio. Belementem. Igazából elég hosszú volt ez a nap, szóval mindketten nagyon megkönnyebbültünk amikor haza értünk. Gyorsan leöltöztünk teljesen boxerig mindketten, majd egyből bele feküdtünk az ágyamba. Mirio betakart minket még fél álomban, én pedig bele bújtam a mellkasába. Simogatta finoman, gyengén a hajamat, hiszen mindketten majdnem elaludtunk. Én még össze szedtem minden erőmet, és átöleltem a derekát finoman.
*Vissza emlékezés, a 10 évvel ezelőtti énemről és az akkori Mirióról... *
(...) Éppen az iskolába tartok, és sietek, hiszen megbeszéltem vele hogy hamar találkozunk a parkban, és onnan megyünk a suliba. Mirio már ott volt, és boldogan integetett nekem, lassan megöleltem amikor oda értem.
-Szia! Hogy vagy?
-Nagyon jól! - felelte, és össze borzolta még hajnalban kifésült hajamat.
-Indulhatunk?-csúszott le kezem az övére, majd szorosan megfogtuk egymás kezét, mire ő bólintott. Elindultunk hát, a suli felé, mindenféle dolgokról beszélgettünk. Arról is, hogy mennyire várjuk a tesit, hogy párban tudjunk lenni, hiszen ma egy nagyon jó játékot játszunk ott.
Pár perc séta után Mirio megcsúszott valamin, és pofára esett. Nagyon megijedtem és azonnal leguggoltam hozzá, nem is tudom hogyhogy vele történik meg, általában én vagyok a szerencsétlenebb kettőnk közül.
-Mirio!-mondtam aggódva, és segítettem neki felülni.
-Mmhm.. Áuh... Jól vagyok csak... Az arcom fáj. Meg a kezem. - mondta, én pedig azonnal elkezdtem keresgélni a zsebemben pár sebtapaszt.
Meg is lett, és vizes zsepivel letörölgettem a sebeit. Közel volt egymáshoz az arcunk, viszont én a sebei ápolására koncentráltam főleg, viszont ő végig engem nézett. Fájtak neki a sebek, éreztem hogy néha össze rezzent, amikor a zsepivel letisztogattam. Le sebtapaszoztam az összes sebét, majd finoman megsimogattam az arcát.
-Hogy érzed magad? Kísérjelek haza?-kérdeztem aggódva, mire ő csak tovább bámult engem.
-Köszi... Olyan aranyos vagy. - mondta, én meg fülig pirultam és megráztam a fejem.
-Jaj nem! Nem is..-mondtam, ő pedig lassan felállt, és engem is felsegített, hiszen mindketten a földön ültünk. (...)
*Visszaemlékezés vége*
YOU ARE READING
A Nap Ragyogása Alatt- Miritama (BEFEJEZETT)
Romance"Egyszerűen beleőrülök a gondolataimba. Fáj minden, egyszerre jön elő az összes bántalmazásaim emléke és az érzések amiket azalatt átéltem. Az életem egy üres, sötét koporsó amibe beszűrődik egy aprócska fény. Tudom hogy ez a fény egyszer nem apró...
