A Nap Ragyogása Alatt- Miritama (BEFEJEZETT)

Rémálom-14.rész

A fesztivál utáni nap szerveztek egy házi bulit Kirishimáéknál az 1-A-sok, és mindenkit meghívtak a suliból. Kirishima szülei nem is fognak haza jönni több napig, tehát lesz idő eltakarítani is. (Kirishimáék háza elég nagy, körülbelül 2 emeletes ha jól tudom, valami ilyesmit mondott nekem tegnap).

Az elsősök délelőtt el takarították még az értékeket, mint a TV-t, számítógépet, és bármilyen elektromos kütyüt, vagy drága tárgyat, berendezést, hogy ne tudja valamelyik barom részegen szét verni azokat... Ezt mesélte Kirishima.

-Naaa szívem, legalább próbáljuk meg, nézzük meg milyen a buli, ha nem tetszik akkor haza jövünk és filmezünk, vagy valami más programot csinálunk kettőnknek! - kérlelt Mirio engem reggel.
-Oké... De akkor... Ne legyünk mindig együtt, mert nem akarom hogy azért is beszóljanak...
-Ki szólna be? Ne butáskodj már Tamaki, ha én veled szeretnék lenni, akkor veled is leszek. Ha egész bulin, akkor egész bulin. Mondjuk persze nem fogok ennyire tolakodni, majd lesz egy kis idő amit külön töltünk ha szeretnéd.-mondta, mire megsimogatta az arcomat és mosolygott.
-Rendben. Szeretlek.-mosolyogtam vissza rá.
-Én is téged...-ölelte át szívemet ezzel a mondattal és a széles mosolyával. Van egy nagyon nagyon rossz előérzetem ezzel a bulival kapcsolatban viszont, ami nem olyan jó.

Este elkészültünk a bulira, viszont külön szobában. Én egy fekete converset vettem fel, egy fekete farmerrel, és egy sima fekete pulcsival, nem nagyon akartam kitűnni, ezért választottam ilyen egyszerűt. Amúgy is alig lát valaki engem normális öltözetben, ami nem az iskolai egyenruha, mondjuk valaki még abban se vesz észre. Felkaptam a telefonom és kimentem a szobámból.

Vártam Miriot, 5 perc múlva pedig ki jött egy sima fehér pólóban, felette egy vörös kockás inggel, egy bőszárú világoskék farmernadrággal és a tipikus piros conversével magán. Nagyon jól nézett ki, finoman megöleltem, csak úgy már megszokásból.
-Mi ez a visszafogott öltözet? - kérdezte huncut mosollyal, miközben vissza ölelt.
-Nem tetszik?
-Dehogynem. Olyan kis egyszerű, viszont elragadó. Csak egy buliba nem szoktak így öltözni.-simogatta meg a hajam.
-Vegyem át?
-Nem, dehogyis, nem kell.
-... Te pedig úgy nézel ki mint valami 2010-es szerelmes videóklipben a főszereplő srác!-mondtam durcás hangsúllyal, mire Mirio elnevette magát.
-Miért nem tetszem?
-De igen... Nagyon. -válaszoltam félénken.

Amikor oda értünk még mindig fogta Mirio a kezem és ezért kicsit a szívverésem kezdett gyorsulni. Azért is, mert tetszett és azért is, mert mindig úgy érzem mintha mindenki engem nézne és ez kiakaszt, viszont így hogy Mirio össze kulcsolva fogja a kezemet mindenki előtt, ez még durvább. Beljebb mentünk a bulin, és találkoztunk Kirishimával és Bakugouval, a kanapén beszélgettek, nagyon aranyosak voltak. Kirishima feje Bakugou ölében feküdt, Bakugou pedig simogatta a fiú haját, ami meglepő módon most nem volt beállítva a szokásos hajstílusára, hanem le volt lapulva. Oda köszöntünk nekik.

A többiek körülöttük 7 perc a Mennyországbant játszottak. Nem szeretem ezt a játékot, nagyon gáz lenne ha valaki olyannal kerülnék be a szekrénybe, mint Monoma. Igen. Erről nem meséltem.

Monoma nagyon nagyon nem bír engem, többször is beszólt amikor a suliban meglátott, és nagyon fájt amiket mondott. Tipikus olyan személyiség aki örömét leli abban, hogyha a másik ember életét megkeseríti.
-Tamaki, mit szeretnél inni?-hajolt közel az arcomhoz Mirio, mire magamhoz tértem.
-Oh, csak egy alkohol mentes epres koktél jó lesz...
-Rendben, fizetem.-mosolygott rám.
-Oké.. Köszi. Te mit iszol?
-Valami alkoholosat, viszont mértékkel, nem akarok be rúgni.-mondta kuncogva, mire én is elmosolyodtam. Sosem ittam alkoholt olyan mértékben hogy elveszítsem az irányítást az agyamnál. Azthiszem Mirio sem.

A pultnál megrendelte az italokat én meg elkezdtem inni a koktélt. Finom volt, Mirio magának viszont sört rendelt. Beszélgetett a pultossal, aki az egyik évfolyamtársunk volt, én nem ismerem egyáltalán, viszont sokat van ő is Mirioval (a srác a dök elnök).

Körbe néztem hogy ki mit csinál, de egyáltalán nem tudtam volna sehova se beilleszkedni. Nem tudom mit akarok egyszerűen... Nagyon sok pár van egyébként a suliban. Sokan flörtöltek egymással vagy smároltak, esetleg... Nem részletezem, viszont ez az utóbbi eset csak nagykorúaknál történt meg, tehát az évfolyamtársainkkal, vagy az alattunk eggyel járókkal. Viszont nagyon kevesen csinálták, azok is csak szobában, vagy a medencében titokban. Vajon milyen lesz ha én csinálom Mirióval? Egyáltalán fogjuk valamikor? Mindegy, nem akarok ezen gondolkozni! Egyelőre ne aggódjak ezen...

Idő közben Mirio megitta a sört.
-Tamaki, kimegyek a mosdóba, 5 perc és jövök, oké?-kérdezte tőlem halkan, majd megpuszilta a homlokom finoman.
-Oké. Körbe nézek szerintem egy kicsit, de Kirishimáéknál leszek.-mosolyogtam rá, mire bólintott és elment a wcre.

Megittam a koktélom és kimentem az udvarra. Sokan a medence körül voltak és buliztak, vagy beszélgettek. Jó volt a hangulat, tetszik hogy mindenki ilyen jól érzi magát. Elmosolyodtam és mosolyogva mentem Kirishimáék felé, miközben körül néztem.
-Na nézzétek megint itt van ez a szerencsétlen.-mondta Monoma, nem tudtam kire mondja, ezért csak rá pillantottam viszont ő egyenesen rám mutatott és felém nézett még néhány diák is. Egy pillanatra megállt a szívem, nagyon megijedtem.
-Monoma hagyjad már! Mit ártott neked?-kérdezte Mina (azthiszem így hívják, Kirishima sokat mesélt róla).
-Olyan két színű vagy. Mond az arcába hogyha itt nekünk szidod pedig neki nem mered mondani.-mondta az egyik osztálytársa Monomának.
-Dehogynem merem. Nézzétek.-fordult felém Monoma:

- Tamaki... Nagyon gáz hogy Mirio seggébe vagy folyamatosan, szerintem ő is gyűlöl téged és csak szánalomból fogja a kezedet, meg hasonló dolgokat! Biztos hogy ő is azt kívánja hogy eltűnj az életéből. Egy szánalmas senki vagy, egy mellékszereplő, ne értékeld magad olyan nagyra csak azért mert Mirio jól bánik veled. Undorító vagy, és egy ilyen félénk szarral senki sem barátkozna, szóval-folytatta volna, mire Bakugou behúzott neki egyet.
-Ne merészelj ilyet mondani a pasim barátaira te utolsó kis szarházi... Fogd be a pofád.-üvöltött rá idegesen, mire néhányan rám néztek.

-Tamaki... Te sírsz? - kérdezte tőlem aggódva Kirishima, mire az arcomhoz kaptam. Nagyon fájtak a szavak amiket mondott Monoma. Nem tudtam meg se moccanni közben és le voltam sokkolva...

Gyorsan felfutottam a második emeleti mosdóra, ahova alap járaton nem lehet felmenni, viszont Kirishima közeli barátoknak megengedte. Be mentem a mosdóra és lerogytam a földre, legalábbis a térdeim felmondták a szolgálatot, annyira remegtek. Elkezdtem sírni, viszont minden erőmmel próbáltam be fogni a számat hogy ne hallatszódjon ahogy sírok. Minden porcikám remegett egytől egyig és úgy zokogtam térden ülve a sarokban. Utálom hogy mindig ilyen szerencsétlen vagyok és mindig engem találnak meg ezek az emberek. El akarok tűnni most azonnal innen, olyan gáz vagyok... Mirio egyáltalán miért van velem basszameg...hogy szerethet?

Tényleg csak szánalomból van velem, mert... Ezek után már tényleg elhiszem, amilyen szerencsétlen vagyok. Mindig velem történik ez...

Lassan felhúztam a térdemet, és átöleltem a kezemmel. Még mindig küszködtem, hogy ne adjak ki semmiféle hangot. Nagyon sokszor csinálom ezt, amikor sírok, és például nem szabadna meghallania másnak. Főleg akkor történt ez velem, amikor még anyával laktam, nem pedig a koliban... Belegondolva... Megint elbasztam Mirio programját. Kirishima úgy is elfogja neki mondani hogy sírtam, szóval már nem is próbálok megnyugodni...