Az árnyék gyermeke

Mindennek...

Egy nap se telt el, hogy néhány főből álló csoportot gyűjtöttek össze, megtört elmével. Ezek a személyek mindentől féltek, agresszívan védekeztek mindentől és mindenkitől. Ám voltak olyanok, akik megörültek. Elmúlt a halál félelmük.

Ragnar pont egy ilyenbe futott össze, miközben bevásárolt némi élelmet. Véletlenül levette vállal, mire a másik férfi kekeckedni kezdett, ám az Árnyék nem vette magára, míg verekedésbe nem fordult a dolog. Kiütötte az őrültet. Kíváncsiságának nem tudva ellenállni, közelebbről megnézte a személyt. Felnyitotta a szemhéját. Nem volt pupilla reakcióra a fentről jövő fénytől. A szemhéjhoz közel, finoman látszódó fekete pöttyök voltak. Mintha valaki port fújt volna erre az emberre.

Felültette a kiütött embert a falhoz, majd elindult vissza a toronyba. Nagyon rossz érzése volt. Olykor paranoiás volt, ám most úgy érezte, hogy nem véletlenül támadták meg. A férfi nem volt tisztában vele mint csinál, csak megtámadta, miután nem figyelt rá. Plusz a fekete porszemek is aggasztották.

Amikor elérte a tornyot, két idegen állt az ajtó előtt. Azonnal eggyé akart válni az árnyakkal, de aztán felismerte a két alakot. Anguis és Korey.

- Hát ti mit kerestek itt? – kérdezte vidáman Ragnar.

Aztán meglátta az arcukat. A rossz érzés bebizonyosodott, valami baj történt, mely hozzájuk van köze.

- Baj van. – válaszolta Anguis.

- Apa megörült. – kontrázott rá Korey.

Az Árnyak kinyitotta az ajtót és jelezte a testvéreinek, hogy kövessék. Ahogy haladtak felfelé a mester tolvaj fejében folyamatosan különböző szituációk futottak át.

A torony tetején meleg volt. Freya még az ágyában feküdt, nyakig betakarózva, bal karja lelógott az ágyról, szája kissé nyitva volt és finoman horkolt. Ahogy az arca egy része fentragadt a párnán, addig az állkapcsa kinyílt és finoman csordogált a nyál a szájából.

A mestere ilyen esetekben hagyja tovább aludni, de most nem érnek rá.

- Freya, ébredj! – rázta meg a fiatalt.

A lány felriadt, felült és sietve körbenézett. Szemei még félig csukva voltak, arca jobb oldalán finoman ott volt a nyálréteg. Haja kócos volt.

- Mi, ki, hol? – tette fel gyorsan a kérdéseket – Melót kaptunk?

- Nem, viszont a Gróf megörült.

- Eddig is tudtuk, hogy az. – dörgölte ki az álmot a szeméből – Miért most aggaszt ez téged?

- Mert néhány ember teljesen megörült. – válaszolt Korey.

Freya első körben észre se vette a másik két Furyt. Egy pillanatra ledöbbent, de végül kimászott az ágyból és felvette a bakancsát.

- Úgy tudtam, hogy az apátok csak az elme megtöréséhez ért. Mi történt, hogy most már erre is képes?

- Anya halála. – válaszolt halkan Ragnar.

A Szarka csak nézte a mesterét. Igazat kellett neki adnia, mivel látta a Grófot, hogyan viselkedett a nejével. Olyan volt, mintha számára nem létezne más személy. És az elvesztése megőrjítette és az erejét is.

- És mikor elveszi valakitől az elméjét, előfordul, hogy az illető megőrül.

- Azt se zárjuk ki, hogy parancsra cselekedhetnek. – jegyezte meg Ragnar.

- Ezt meg hogy érted? – kérdezett vissza Anguis.

- Miközben jöttem vissza, az egyik nekem jött, majd próbált támadásra kényszeríteni, de végül ő kezdeményezett. Elfogott egy rossz érzés, hogy ez nem véletlenül történt.