|| Megszelídítve ||

|1.rész|

Annak ellenére, hogy a kicsiny falu ma sem reménykedhetett napsütésben, az idő mégsem volt elviselhetetlen. A lenge kis szél, mi néha eljátszadozott a földre hullott levelekkel, vagy a még fákon lévőket simogatta ezzel a gyengébb ágakat is megmozgatva.

Az erdő állatvilágának egy része most gyűjti az utolsó adagot táplálékából, hogy azt elraktározza a többi közé, s a telet kellemesen átvészelje. A költöző madarak is igyekeznek elhagyni ezt a helyet, hogy melegebb vidéken süttessék magukat ahogy eddig tették.
Közeleg a tél, már november végében járunk, viszont egyelőre nulla fok alá nemigen esett a hőmérséklet, ami szokatlan volt az ott lakók számára is.
Azonban nem zavartatták magukat, fa házukban kellemes meleg terjengett, s az éjjel közeledtével lámpák fénye is bevilágította a teret.
Míg a legtöbb házban családi hangulat volt, gyermek zsivaj s felnőttek jóízű kacagása töltötte meg a helyiségeket. Ezenkívül mégis akadt egy csendesebb ház a falu szélén.

A lámpa leoltva. Csend honolt az egész fa tákolmányban. Az oka ennek annyi, hogy a ház gazdája nem volt otthon.
Az erdő mélyén bóklászott az éj leple alatt.
Mindössze egy szál pulcsiban volt. Nem érdekelte az idő, hiszen annyira nem is fázott.
A faluban is furcsállták és háta mögött összesúgtak, s szokatlan viselkedéseiről naphosszatt pletykáltak az emberek. Emellé kizárták a közösségből. Ám nem mintha ez meghatotta volna, mivel elég régóta magányban élt már, miután szülei magára hagyták az erdőben, így megszokta.

Puskáját hátán cipelte, mely egy bőr szíj segítségével volt felszerelve rá, ami végig húzódott jobb válla felől keresztbe törzse előtt. Nem érezte veszélybe magát, így nem volt szüksége arra, hogy a kezében hordja.
Nem is sietett, se előre, se vissza. Talán vissza se akar menni abba a faluba. Attól eltekintve, hogy konkrétan kitagadták onnan és hogy az erdő szívében helyezkedik a falu, az emberek szörnyűek. Mind egytőlegyig velejéig romlottak, erkölcstelenek és mondhatni gonoszak. Inkább börtönnek hívná az ember, ahol minden ház egy-egy cella, elvetemült bűnözők számára.
A falu népessége egyre csak csökken, a bekövetkező gyilkosságok miatt, vagy ha megtámadja egy vad a térséget és akiket nem tudnak megmenteni, életét veszti. Mellesleg mivel nincs kórház és semmilyen orvosi ellátás, így a betegségek is pusztíthatnak.
Ugyan jó pár órányira van egy kisebb város, ahol legalább ezek az intézmények és egyéb kisebb boltok megtalálhatóak, de pénz nélkül mit érhetnek? Teljesen magukra vannak utalva és a természet ajándékát kell kihasználniuk.

Szörnyű egy élet lehet azoknak akik a nagy városi életet szokták meg, s néhányan itt sem boldogak, de ez van ezt kell elfogadniuk.
Ám ez a vadász egyáltalán nem ellenzi ezt az életet. Számára tökéletes, hisz imádja az erdőt, annak ellenére, hogy maga a hely egy rossz emléket idéz fel benne, de megtanulta elengedni és már egyáltalán nem foglalkozik vele.

Egyszer csak egy kis zaj üti meg fülét, viszont nem fordít rá különösebb figyelmet. Biztos csak egy kisebb állat, ami most készülődik hazajutni a megszerzett táplálékkal.
Azonban megtorpant, ahogy morgást is hallott. Lehetett volna ez akár egy ragadozó ki az elejtett vadat védelmezte egy másiktól, csakhogy most már a veszély is megfertőzte a levegőt.
Fegyveréhez nyúlt és lassú, határozott mozdulattal húzta ki a tarisznyájából. Felemelte, s egyik szemét lehunyta, hogy a másikkal a keresztet tudja figyelni, hogyha előugrik valami valahonnan, akkor azonnal tudjon cselekedni.

Csendben várt és minden egyes szösszenetre felfigyelt. Míg hirtelen, az egyik kopasz bokor tömeg mögül előugrott egy nagyobb testű állat és rávetette magát. Meghúzva a ravaszt dördült el hangosan a puska.
Mivel fellökte és rajta kötött ki, így nem tálalta el, ezért gyorsan fejéhez emelte védekezőleg, s az eb rögtön belemélyesztette fogait.
Ugyan sötét volt és eddig nemigen tudta kifigurázni, hogy mivel van dolga, viszont így, hogy szemtől szembe vette szemügyre a vadat, illetve a morgásából, s alakjából mely kirajzolódott előtte, kivehető volt egy farkas.