The Strings Of Our Hearts /Yoonmin/ /befejezett/

-5. fejezet

-Kibe vagy szerelmes? – pillantott rám mosolyogva Hoseok, miközben egymás mellett pakoltuk el a hangszereinket. Yoongi – aki a másik oldalamon pakolt – szintén érdeklődve pillantott rám.
-Nem vagyok... szerelmes – mondtam, és kipirult arccal cipzároztam be a hegedűtokom.
-Hagyjuk már! Annyi érzelemmel énekelted azt a dalt, hogy lehetetlen, hogy ne legyél szerelmes – nevetett fel a fiú. (Ekkor a tv a másik szobában: „Azért, mert a szerelem engem is elvakított."Már a film is jobban érti Jimin érzéseit, mint saját maga :DD – í.m.)
-Ének szakon vagyok a gimiben, tudom, hogyan kell érzelmesen énekelni – találtam ki valamit.
-És most azt várod, hogy ezt el is higyjem? – nevetett fel újra Hoseok, és ő is elkezdte felvenni a kabátját.
Az én kabátom cipzárja viszont beakadt, és sehogy sem tudtam feljebb húzni.
-Aish – mondtam, miközben próbáltam feljebb húzni.
-Várj, segítek! – hajolt le a cipzárhoz Yoongi, és ő is próbálta le, majd fel húzni. Végül két perc szenvedés után sikerült is neki.
-Köszi – mondtam, és arcom teljesen vörös volt. Nagyon kínosnak éreztem az egészet.

Hoseok mellettünk állt, és összeráncolt szemöldökkel méregetett minket – leginkább engem -, miközben én felvettem a sapkámat.
-Mi van? – mordult rá Yoongi, és én is értetlenül néztem a fekete hajú fiúra.
-Semmi, semmi – tette fel a kezeit védekezőn Hoseok. – Kedden találkozunk – intett, majd kiment a teremből.

Mi is elindultunk Yoongival, de a zeneiskola előtt megtorpantunk.
-Hazakísérhetlek? – kérdezte Yoongi.
-Persze – mosolyodtam el, és elindultunk.
-Tényleg nagyon jól énekelsz – nézett rám mosolyogva a fiú sétálás közben.
-Jungkook jobb volt. És Jisoo is – húztam el a szám, miközben egy kavicsot rugdostam magam előtt a járdán.
-Azért szavaztak rád a legtöbben? – vonta fel a szemöldökét, továbbra is mosolyogva.
-Nem akarták, hogy a zenekarban játsszak. Így nem rontom a hangzást – válaszoltam.

A fiú megállt, megfogta a vállaimat, és szembe fordított magával.
-Jimin, figyelj rám! Nem rontod a hangzást, mert tehetséges vagy, és nem azért választottak ki, hogy énekelj, mert nem akarták, hogy hegedülj a Perfectben, hanem mert az éneklésben is tehetséges vagy, és nagyon hatásos az előadásmódod – mondta. – Nézz rám! – kért, én pedig szemeibe néztem. Kezét arcomra simította, és szemeimbe nézett, majd lehunyta szemeit, és egy puszit adott orromra. Csodálkozva néztem rá. – Te-het-sé-ges vagy – szótagolta. – Higgy nekem, kérlek!

Szívem még mindig hevesen vert előbbi cselekedetétől. Némán bólintottam, ő pedig elmosolyodott, és kezét felém nyújtotta.
-Most megfogod a kezem? – kérdezte. Ezen én mosolyodtam el, és kezem kezébe helyeztem, majd összekulcsoltam ujjainkat egymással.
-Most rajtad sincs kesztyű – mondtam, miközben az összekulcsolt ujjainkat néztem, és elindultunk.
-Lusta voltam felvenni – vonta meg a vállát, mire kissé felnevettem.

Körülbelül fél percig néma csendben sétáltunk, és csak néztünk ki a fejünkből.
-Ismerem azt, akibe szerelmes vagy? – kérdezte Yoongi hirtelen, mire én ijedten kaptam felé a tekintetem.
-Nem vagyok... - kezdtem, de közbevágott.
-Jimin, ismerlek már annyira, hogy látom, hogy szerelemből énekelted azt a dalt. Vagy ha nem szerelemből, akkor is gondoltál valakire közben, és nem barátként – magyarázta, én pedig a járdát kezdtem el fürkészni. – Szóval? Ismerem? – ismételte újra a kérdést mosolyogva.
-Nem – vágtam rá.
-Hm... fiú vagy lány? – tette fel a következő kérdést, mire ijedten kaptam rá a tekintetem. – Ezt nem igazán tudom értelmezni – húzta el a száját.
-Nem is kell. Nem kell tudnod – kaptam el újra a tekintetem róla, és inkább az épületek falát, illetve a kerítéseket kezdtem el nézegetni.