The Strings Of Our Hearts /Yoonmin/ /befejezett/

-22. fejezet

Vággyal telve csókolt végig állvonalamon, majd nyakamon, én pedig egyik kezem ujjait tarkóján lévő tincseibe vezettem, és minden egyes csókjánál sóhajok hagyták el ajkaimat.

Többször is végigcsókolta ugyanazt a területet, miközben kezét lassan végig kezdte húzni testemen. Egyre lejjebb haladt vele, egészen a nadrágomig. Csókjai közben végigsimított ékességemen, amitől kissé felnyögtem. Azonnal éreztem, hogy a kicsi Hoseok életre kelt. Ezt valószínűleg ő is érzékelhette, ugyanis keze folyamatosan simogatta a merevedésem, sőt, néha kissé rá is markolt, ezzel folyamatos nyögdécselésre késztetve engem.
-J-Jungkookh, ne kínozz - nyögtem, és tudtam, hogy ezen kissé elmosolyodott.

Eltávolodott testemtől, és egy pillanat alatt lekapta magáról a pólót, majd rólam is segített levenni a sajátom, és máris a teljes felsőtestemhez hozzáférést kapott.

Újra lehajolt hozzám, és a nyakamat kezdte el csókolgatni, majd egy ponton megállva fogai közé vette a vékony bőrt, és megszívta azt, miközben kezét végigvezette enyhén kidolgozott felsőtestemen.
Az érzéstől újra felnyögtem, és kissé meghúztam a fiú haját.

Kezeivel kissé alám nyúlva felemelt engem a kanapéról. Folyamatosan egymást csókolva jutottunk el a szobájáig, ahol lábával becsukta mögöttünk az ajtót, majd az ágyára helyezett engem, úgy kerekedett újra fölém.

-Szűz vagy még, ugye? – suttogta fülemhez hajolva. Forró lehelete égetően hatott.
-Igenh – sóhajtottam halkan. Tudtam, hogy ezen kissé elmosolyodott, bár szemeim csukva voltak, így nem láthattam őt.

Egy apró csókot adott halántékomra, majd ismét ajkaimra hajolt. Éreztem, hogy a kezei ismét valahol sokkal lentebb járnak. Kigombolta nadrágomat, én pedig segítettem neki, hogy lehúzhassa azt rólam. Ott feküdtem alatta egyetlen boxerben, és hamarosan ő is ugyanígy volt felettem. Utána lekerült rólunk az utolsó ruhadarab is, a kicsi Hoseok legnagyobb örömére.

♡♡♡

-Hogy érzed magad, szerelmem? – simította meg az arcomat Jungkook. Az, hogy a szerelmének szólított, elég volt ahhoz, hogy arcomon széles mosoly terüljön el.

Érintésétől lehunytam a szemem, és hosszan fújtam ki a levegőt.
-Tökéletesen – válaszoltam a kérdésére halkan, miközben kinyitottam a szemeimet, és ráemeltem a tekintetem. A karján feküdtem, közel hozzá. Csupán egy-egy boxer volt rajtunk, és mellkasunkig voltunk betakarózva. Tipikus filmbeillő jelenet... lett volna, ha nem kezd el csörögni Jungkook telefonja.

A fiú elvette az éjjeliszekrényről a készüléket, amiről mindketten érdeklődve olvastuk le a nevet: Anya.
-Basszus – suttogta Jungkook, majd mély levegőt véve fogadta a hívást. A telefont a füléhez emelve szólt a készülékbe, de mivel közel feküdtem hozzá, az anyukája minden szavát hallottam én is. - Szia anya! – szólt a telefonba Kook.
-Szia kincsem! – hallottam meg az anyukája hangját, és a becenéven azonnal elmosolyodtam. – Minden rendben?
-Igen, épp... egy barátommal vagyok – válaszolta a fiú. Persze megértettem, hogy nem telefonban akarja közölni az anyukájával, hogy együtt van valakivel, akit épp az imént rakott seggbe, de kicsit rosszul esett, hogy csupán egy barátjának nevezett.
-Jaj, akkor majd inkább később hívlak, nem szeretnélek zavarni titeket – szólalt meg gyorsan az anyukája.
-Nincs semmi baj, ha már egyszer most hívtál, beszéljünk egy keveset – vágta rá azonnal Jungkook. – Veletek minden rendben?
-Igen, minden rendben van. Vasárnap mostmár megyünk is haza, csak még lesz holnap egy megbeszélésünk itt Busanban. Már jó lenne hazamenni, kicsit bűntudatom van, hogy egyedül hagytunk téged – mesélte az anyukája.
-Ne legyen bűntudatod, velem minden rendben. Már 17 éves vagyok, el tudok lenni itthon egyedül. Meg gyakran vagyok másokkal, tegnap is egész nap a zenekari koncertre voltam fókuszálva... - kezdte Jungkook, de az anyukája közbevágott.
-Tényleg! Hogy sikerült a koncert? – kérdezte.
-Nagyon jól sikerült – mosolyodott el Jungkook. – Mondjuk összesen ketten maradtunk a koncert után pakolni a 20 főből, de... igazából annak is örülök így utólag – tette hozzá, és mosolyogva pillantott rám, én pedig viszonoztam mosolyát, majd még közelebb kúsztam hozzá, és arcom nyakhajlatába fúrtam, miközben egyik lábam átvetettem övéin. Ő a szabad kezével – amivel éppen nem a telefont fogta -, a hajammal kezdett babrálni.

-Hmm... Fiú vagy lány maradt ott pakolni? – kérdezte Jungkooktól az anyukája sejtelmes hangon.
-Fiú – válaszolt vigyorogva Jungkook.
-Mi a szexuális beállítottsága? – kérdezgette tovább az anyukája Kookot, én pedig alig bírtam ki, hogy ne nevessem el magam.
-Anya! – szidta le hitetlen hangon a fiú az anyukáját, aki csak felnevetett a vonal másik végén.
-Rendben, akkor egy utolsó kérdés – mondta az anyukája, és hallottam hangján, hogy folyamatosan mosolyog. – Kivel vagy most valójában? – kérdezte.

Néhány másodperc csend következett, mielőtt Jungkook kimondta volna azt a bizonyos szót, amit ha azt mondják nekem egy hónappal ezelőtt, hogy Jungkook rám fogja használni, amikor az anyukájának megemlít engem, biztosan azt mondom, hogy megőrült.
-A párommal – mondta a fiú, mosolyogva nézve rám, én pedig olyan szorosan bújtam hozzá, amennyire csak lehetséges volt.
-Hm... Remélem, hogy amikor hazaérünk, megismerhetjük őt – mondta az anyukája, és hallottam, hogy továbbra is mosolyog.
-Ez természetes – bólintott Jungkook, annak ellenére, hogy ezt az anyukája nem láthatta.
-És mostmár megtudom, hogy mi a szexuális beállítottsága? Illetve a neve, kora? – faggatózott tovább Jungkooktól az anyukája, én pedig nem bírtam tovább, megszólaltam.
-Jó napot, Mrs. Jeon! Jung Hoseok vagyok, 17 éves és pánszexuális. Valamit esetleg szeretne még tudni rólam? – mondtam, mire Jungkook és az anyukája egyszerre nevették el magukat.
-Rendben, hagylak titeket, nem zavarok bele az együtt töltött időtökbe. Jungkook, holnap is hívlak, ha visszaérünk apáddal a megbeszélésről a hotelbe – köszönt el Jungkook anyukája, majd miután mi is elköszöntünk tőle, megszakította a hívást.

Jungkook fölé másztam, és ráfeküdtem a fiúra, miközben homlokomat övének támasztottam.
-Először azt hittem, hogy nem fogod neki telefonban elmondani, hogy együtt vagyunk – mondtam neki halkan.
-Először nem is akartam elmondani. De utána rájöttem, hogy nem akarom ezt még két napig eltitkolni, hiszen ahhoz túlságosan is szeretlek – mondta, én pedig megcsókoltam.

Ha valaki annyit tud rólunk, hogy zenészek vagyunk, azt hiszi, csupán gyengéd, félénk srácok vagyunk, akik kis csendes, szende szüzek. Ez pedig a valóság. Ezért nem szabad sztereotípiákat kialakítani másokról. Legtöbbször teljesen mást gondolnak az emberek, mint ami a valóság. Ahogy mi is egymásról.
Jungkooknak mindig is megvolt rólam a saját véleménye. Idegesítőnek talált, és gyerekesnek, aki állandóan csak beszél, és ugrál. Pedig a valóság teljesen más.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Hmm... utolsó előtti fejezet 🤭

2020.12.13. 13:51