Park Jimin egy eléggé félénk fiú. Nem rendelkezik sok baráttal, és ha új közösség tagja lesz, mindig nagyon stresszes. Ez történik akkor is, amikor bekerül a vonós zenekarba, ahol megismer egy igazán különleges személyt, ki segít neki legyőzni a szo...
Már délután három óra körül járt az idő. Addigra már sokkal oldottabb volt a hangulat. Miután odaértünk Jungkookékhoz, még kellett nekem úgy fél óra, mire feloldódtam, de utána már egész jól éreztem magam. Rengeteget beszélgettem a fiúval, és persze nem is kell említenem, rengeteg csók csattant el pár óra hossza alatt.
Éppen a kanapén ültünk, és Jungkook valami filmet keresett, amikor üzenetem jött, így megnyitottam azt.
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
-Kook! Jimin kérdezi, hogy le tudnám-e fotózni a Rózsaszín párducot – néztem a mellettem ülőre, aki folyamatosan a távirányítót nyomkodta, miközben egyik kezét combomon pihentette. A fiú értetlenül nézett rám. -A rózsaszín párduc nem létezik. Az egy mesehős – mondta teljesen komolyan, de persze tudtam, hogy viccel, szóval elmosolyodtam, amolyan „kérlek, ne fárassz" stílusban. Ezen ő is elmosolyodott, majd előrehajolva elvette az asztalról a telefonját, és felém nyújtotta. – Megtalálod a dokumentumok között, küldd át neki, és akkor ki tudja nyomtatni! – mondta, én pedig elvettem kezéből a telefont, de nem tudtam feloldani. -Nem tudom a jelszót – emlékeztettem Jungkookot, majd vissza akartam neki adni a telefonját, hogy írja be, de helyette mosolyogva rám nézett. -1225 – mondta. – És tudod, hogy miért? – Kicsit elgondolkoztam, de végül megráztam a fejem. – Mert azóta szeretlek – mondta ki. -1225 óta? Az elég régen volt – vigyorodtam el, visszaadva neki az előbbi párducos hülyeségét. Erre ő csak megforgatta a szemeit, és újra a tv-re emelte tekintetét. Mosolyogva néztem még őt néhány másodpercig, majd odahajoltam hozzá, és egy puszit adtam arcára.
Újra a telefonra vezettem tekintetem, de miközben felnyitottam azt, Jungkook vállára hajtottam a fejem. Kissé furcsa érzés volt, de nagyon élveztem az ilyen szituációkat. Szóval ilyen érzés fiúval járni.
Feloldottam Jungkook telefonját, és megnyitottam az üzeneteit, majd megkerestem Jimin profilját. Nem lepődtem meg, hogy egyetlen üzenetet sem írtak még egymásnak.
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
Kis időre megakadtam. Nem tudtam, mit válaszolhatnék a fiúnak. -Jungkook – szólítottam a mellettem ülőt, és felnéztem rá – de persze a fejemet eszem ágában sem volt felemelni a válláról. – Elmondhatom Jiminnek? – kérdeztem tőle, mire ő azonnal elmosolyodott, majd egy puszit adott orromra. -Persze – mondta.
Újra a telefonomra néztem, és mély levegőt véve kezdtem el írni.
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
Letettem Jungkook telefonját is az asztalra az enyém mellé, majd újra visszadőltem a fiú vállára, és kezem az ő kezére tettem, melyet továbbra is combomon pihentetett, végül rákulcsoltam ujjaimat övéire. Kezeinket figyelve kénytelen voltam elmosolyodni. Még mindig alig hiszem el, hogy együtt vagyok Jungkookkal.
-Hoseok – szólított, mire én ránéztem. Gyönyörűen csillogó szemeivel, és mosolyával találtam szembe magam. – Szeretlek – mondta halkan, szemeimbe nézve. -Én is szeretlek – suttogtam ajkaira, majd megcsókoltuk egymást.
A következő pillanatban a fiú eldöntött engem a kanapén.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Tudom, tudom, gonosz vagyok, hogy itt vágtam el, de így az igazi. Kell néha függővég is :3 (adrika03 féle nyalizós fej 😂)
