-8. fejezet

295 24 22
                                    

-Jimin! – kiáltott valaki a hátam mögül kedd délután. Már közel fél négy volt, így elindultam otthonról, hogy időben odaérjek a zeneiskola másik épületéhez, ahol Yoonginak órája volt.

Megfordultam, és Namjoont láttam felém sietni.
-Valami baj van? – kérdeztem tőle csodálkozva.
-Nem, dehogy, csak megláttalak, és beszélni szeretnék veled valamiről – mosolyodott el a fiú, mikor megállt velem szemben.
-Ááá – bólintottam, és várakozón tekintettem rá, de ő csak nézett rám. – Szóóval... mit szeretnél velem beszélni? – kérdeztem végül.
-Ja, igen – jutott eszébe. Oké, ez a srác nem valami észlény, de ettől függetlenül legalább kedves. – Szóval... tudnod kell valamit Yoongiról.
-Ez így kicsit ijesztően hangzik – néztem rá ijedten.
-Nem, nyugi, nem gyilkos vagy pedofil – nevetett fel, mire én is elmosolyodtam. – Nem tudom, hogy tudod-e ezt róla, de ha nem tudtad, akkor mostmár megtudod, viszont kérlek ne mutasd ki előtte, hogy tudod, és hogy tőlem tudtad meg, mert nem akarom, hogy haragudjon – hadarta kérlelő tekintettel.
-Ööö... oké – nevettem fel kínosan.
-Yoongi meleg...

♡♡♡

-Cuki a fülbevalód – fogta meg a fülemben lévő kis ékszert mosolyogva Yoongi, mire én elpirultam.
-Köszi – mondtam halkan.
-Menjünk, mert így is későn indulunk – pillantott az órájára a fiú, én pedig csak némán bólintottam, és elindultunk.
-Megint nincs rajtad sapka – mosolygott rám sétálás közben.
-Nincs, de van kapucnim – mosolyogtam vissza rá. – És egyébként rajtad sincs sapka.
-Igaz – nevette el magát.


Hamar odaértünk a másik épülethez, és bementünk, ahol a többiek nagyon beszélgettek és nevettek.
-Jó napot, sziasztok! – köszöntünk egyszerre Yoongival, és elmentünk előpakolni a hangszereinket.
-Na, szuper, mostmár mindenki itt van – csapta össze tenyerét a tanárnő.

Gyorsan leültünk a helyünkre, behangoltunk, és kezdődhetett is a próba. És bár hihetetlen, de először éreztem magam teljesen jól abban a két óra hosszában. Rengeteget nevettünk, becsatlakoztam a beszélgetésekbe, és a darabokat is jól játszottam. Egyetlen egyszer rontottam el az éneklést, mert nem jutott eszembe a szöveg, de akkor sem rajtam nevettek a többiek, hanem velem. Sőt, én nevettem el magam először, így valószínűleg sokan azon nevettek, hogy én nevetek.

-Jimin~ - lépett oda hozzám Hoseok a próba végén. – Menő a fülbevalód – mutatott a fülemre.
-Köszi – pirultam el mosolyogva.
-És jó volt látni, hogy végre jó kedved volt egész próbán – mosolygott azzal a tipikus napsugarat is megszégyenítő mosolyával.
-Mostmár jól érzem magam a zenekarban – mosolyogtam, és hátamra vettem a hangszerem, majd Yoongira pillantottam. – Hazakísérsz? – kérdeztem tőle, ő pedig csak mosolyogva bólintott. – Találkozunk csütörtökön, Hoseok – mosolyogtam a fekete hajúra, aki csak mosolyogva bólintott, és intett, miközben mi elindultunk Yoongival.

-Esik a hó – néztem csodálkozva, csillogó szemekkel az égre, ahogy kiléptünk az épületből, és erre Yoongi is az ég felé emelte tekintetét.
Kapucninkat fejünkre húztuk, úgy indultunk tovább a talajon halványan már meglátszó hóban.

-A szüleid mit reagáltak a fülbevalódra? – nézett rám az idősebb, amikor már körülbelül másfél perce sétáltunk.
-Anya azt mondta, hogy aranyos, apát annyira nem érdekelte, öcsém pedig azt mondta, hogy buzi vagyok – nevettem fel kissé, mire ő is felnevetett.
-Anyukáddal értek egyet – bólintott, én pedig pirulva mosolyogtam a járdára, amit folyamatosan néztem. Hála istennek a gyenge utcai lámpák fényében nem látszott a pirulásom.

-Várod a csütörtököt? – néztem a mellettem sétálóra. Kapucnija szőrös részén már látszódtak a hópelyhek.
-Igen. Minden évben nagyon jó ez a koncert. Mondjuk fárasztó az egy órás próba, egy órás pakolás és csupán fél órás szünet után másfél órát hegedülni, de szerintem megéri. Hangulatos. Plusz karácsony lesz, ami egyébként is az egyik kedvenc ünnepem – magyarázta, én pedig bólintottam, és újra a járdára néztem. – Te várod már? – pillantott rám a fiú.
-Várom, csak félek – nevettem fel kínosan, majd felpillantottam az előttünk lévő útra. Már láttam a házunkat, de semmi kedvem nem volt hazaérni. Yoongival akartam még maradni a havazásban.

Lenéztem a köztünk lévő kezeinkre – amiken ismét nem volt kesztyű -, és kezem kezébe csúsztattam, mire ő is oda kapta tekintetét. Csak néztük a kezeinket, és egy idő után ajkaim mosolyra húzódtak. Viszont sajnos ekkor oda is értünk a házunkhoz, szóval egymással szembe álltunk (és ekkor megszólalt a Butterfly a Spotifyon :') – í.m.), és elengedtük egymás kezét.

-Akkor csütörtökön találkozunk – mosolyodott el Yoongi, én pedig bólintottam.
-Eljössz értem fél háromra? - kérdeztem, és most rajta volt a sor, hogy bólintson.
-Természetesen - mosolygott. De majd még előtte beszélünk – intett, és már meg is fordult, hogy menjen, de én elkaptam a kezét.
A fiú értetlenül fordult újra felém, én pedig csak lehajtott fejjel rágtam az ajkaimat vele szemben.
-Valami baj van? – nézett rám aggódva, mire én csak némán megráztam a fejem. Továbbra is a csizmám orrát kémleltem, és erősen szorítottam ujjait.

Végül erőt vettem magamon, és ajkaimat övéire illesztettem. Éreztem, hogy meglepődött. Egy könnycsepp folyt végig arcomon, és egyre erősebben szorítottam ujjait.
Már éppen el akartam választani tőle ajkaimat, mert szomorú voltam, hogy nem viszonozza a csókot, amikor ő szakította el ajkait enyémektől... De csupán egyetlen másodpercre. Utána ő csókolt meg engem, és azt a kezét, amit éppen nem én szorongattam, derekamra csúsztatta, én pedig másik kezem arcára helyeztem.

Bár nem számítottam rá, de a tervezett csók lassan átváltott igazi csókolózásba. Körülöttünk szakadt a hó, de minket semmi nem érdekelt, még az az egy-két autó sem, amik elhaladtak mellettünk az úton.

Kezem kihúztam övéből, és azzal arca másik oldalára simítottam, ő pedig az immár szintén szabad kezét is a derekamra tette.
Mindeközben úgy nézhettünk ki, mint két eszkimó, mivel a kapucnik szinte teljesen eltakarták arcunkat.

Elválasztottam ajkaimat övéitől, de továbbra is olyan közel voltunk egymáshoz, hogy leheletünk egymás ajkát cirógatta.
-Szeretlek – suttogtam ajkaira lehunyt szemekkel.
-Én is téged – suttogta, és még egy rövidebb csókot adott ajkaimra.
-Nem akarom, hogy elmenj – mondtam halkan.
-Hidd el, én sem szeretnék elmenni. Azt kívánom, bárcsak örökké tarthatna ez a pillanat – mondta.

Leeresztettem karjaimat, kinyitottam szemeimet, és kicsit hátrébb léptem tőle, ő pedig megfogta kezeimet, és mosolyogva nézett rám.
-Örülök, hogy te vetted el az első igazi csókom – billentette félre a fejét.
-Neked is ez volt az első csókot? – csodálkoztam. – Pedig nagyon jó volt – jegyeztem meg mosolyogva.
-Annak is örülök, hogy tetszett. Ezek szerint számíthatok még több ilyen pillanatra is? – mosolygott.
-Ha nincs ellenedre – billentettem félre most én a fejem.
A fiú újra kicsit közelebb hajolt, és egy rövidebb csókban forrtunk össze néhány másodperc erejéig.

-Csütörtökön találkozunk – mosolygott rám, és elengedte a kezeimet.
-Holnap nem jössz át? – szólaltam meg gyorsan.
-Átjöjjek? – mosolyodott el féloldalasan.
-Gyere elém a sulihoz kettőkor – néztem rá, reménykedve abban, hogy ráér.
-Megbeszéltük – bólintott, és elment a szakadó hóesésben.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Na, ezt nagyon nem így terveztem, de esküszöm, hogy sokkal jobban tetszik, mint az eredeti ötletem c:
Remélem, nektek is tetszik 🥺👉👈

2020.11.25. 23:12

The Strings Of Our Hearts /Yoonmin/ /befejezett/Where stories live. Discover now