The Strings Of Our Hearts /Yoonmin/ /befejezett/

-11. fejezet

-Ezt bocsánatkérésem jeléül – nyomtam Jin kezébe egy iskolai büfében vett hamburgert délben. Direkt felkerestem szünetben a termüknél, ugyanis el akartam neki mondani a... dolgokat.
-Ööö... miért is kérsz bocsánatot? – nézett értetlenül a kezében tartott ételre.
-Összejöttem Yoongival – mondtam neki egyszerűen, mire ő elkerekedett szemekkel nézett rám.
-Mikor? – kérdezte.
-Tegnap este – pirultam el.
-Woooow – csodálkozott továbbra is. – Mondtam én, hogy össze fogtok jönni. – Erre csak megforgattam a szemeimet. Persze, már megint az, hogy ő megmondta... A kis jós... - Sokáig! – tette hozzá, mire én csak bólintottam, ezzel jelezve, hogy köszönöm.
-Utolsó óra után ha sietsz, vele is találkozhatsz, mert jön elém a sulihoz. Láthatsz minket egy párként – hangsúlyoztam ki szemforgatva az utolsó szót.
-Annyit forgatod a szemeidet, hogy szemtengelyferdülésed lesz – szólt rám Jin, mire én felnevettem.

♡♡♡

Jinnel együtt léptem ki a gimnázium ajtaján, és meg is pillantottam Yoongit, akihez azonnal odasiettem, és átöleltem őt. Arcom kabátjába fúrtam, és mélyen beszippantottam illatát.
-Milyen napod volt? – kérdezte tőlem.
-Unalmas – morogtam kabátjába, mire ő felnevetett.
-Hiányoztál – mondta halkan.
-Te is nekem – mondtam, majd elengedtem, és mindketten Jinre néztünk.
-Olyan megható – törölgette – nem létező – könnyeit Jin, mire én szokás szerint megforgattam szemeimet. – Na, menjetek! – intett, immár normálisan. – De azért ne fajuljanak el a dolgok – kacsintott, és ott hagyott minket.

Mi is elindultunk Yoogival, és először sétáltunk nap közben kézen fogva úgy, hogy nem éreztem semmi feszültséget emiatt.
-Ott is alszol nálunk? – kérdeztem a fiútól.
-Nem hoztam magammal semmilyen ruhát, tisztálkodási szereket vagy bármit – húzta el a száját.
-Van otthon tartalék fogkefe, amit nem használ senki, ruhát pedig tudok kölcsönadni, mivel nem vagy magasabb nálam – próbálkoztam.
-Oké, de akkor holnap mielőtt mennénk a főpróbára, menjünk át hozzánk, mivel sem a hangszerem nincs nálam, sem pedig a fehér szettem, ami a koncerthez kell – mondta, én pedig bólintottam.

Hamar odaértünk a házunkhoz, és be is mentünk.
-Van itthon valaki? – kiáltottam el magam.
-Igen, én – hallottam anyám hangját a konyhából, így miután levettük a kabátunkat – plusz én ledobtam a sarokba az iskolatáskám -, a konyhába mentünk.

-Jimin, három éve ugyanott dolgozok, és azóta is két hetente kettőkor végzek. Ha tegnap itthon voltam, mikor hazaértél, akkor ma is itthon vagyok, nem gondolod? – nézett rám anyám. – Egyébként sziasztok! – mosolyodott el, mire kissé felnevettem. – Most nem sütöttem süteményt, de van a szekrényben keksz, chips meg mindenféle – nyitotta ki a szekrényt, amiben a nasik voltak, de alig érte el. Persze én sem voltam magas, de anyámnál egy fejjel magasabbként odaléptem hozzá.
-Anya, majd én kiveszem – mondtam, és felmásztam, majd letérdeltem a pultra, ami a szekrénysor alatt húzódott.
Yoongi mellém lépett, és egyik kezét derekamra helyezte, gondolom azért, hogy le ne essek.

-Mit ehetünk meg? – néztem anyámra, aki mosolyogva nézett minket.
-Bármit – legyintett, mire én visszafordultam a szekrényhez, és turkálni kezdtem benne.
-Umm... keksz? – néztem le Yoongira, kezemben egy csomag csokis keksszel. A fiú csak némán bólintott. – Gumicukor? – mutattam neki az említett édességet, mire ő újra bólintott. – Csoki? – kérdeztem, mutatva egy nagy tábla csokit, ő pedig megrázta a fejét.
-Ezt nem szeretem – mondta.
-Akkoor... ezt? – mutattam neki egy másikat, amire már bólintott.

Becsuktam a szekrény ajtaját, és leugrottam a pultról, majd megfogva azokat, amiket elővettem, elindultunk az emeletre.
-Yoongi, itt alszol? – kérdezte anyám, mielőtt kiléptünk volna a konyhából, mire a fiú visszafordult felé.
-Csak ha nem zavarok – mosolyodott el halványan.
-Jaj, dehogy zavarsz, maradhatsz nyugodtan – legyintett anyám, mi pedig mostmár tényleg felmentünk a szobámba.

Ledobtam az asztalomra azokat a szörnyen egészséges dolgokat, amik a kezemben voltak, és leültem az ágyam szélére, Yoongi pedig mellém. Közelebb hajolt hozzám, homlokát halántékomnak döntötte, és egy puszit adott arcomra, amitől én azonnal elpirultam.
-Aranyos, hogy mindentől zavarba jössz – nevetett fel, majd eldöntött az ágyon, és fölém hajolt.
-Mit csinálsz? – ijedtem meg.
-Nyugi, semmi olyat – nevetett fel újra, és kisimított szememből egy hajtincset. – Annyira szép vagy – mosolygott, miközben közelebb hajolt hozzám. Automatikusan (Jézusom, már az előző könyvem óta agyalok ezen a szón XDDDDDD – í.m.) hunytam le szemeimet, mielőtt megcsókolt volna, majd immár teljesen természetes módon viszonoztam csókját. Ujjaim felvezettem a tarkójánál a hajába, ő pedig egyik kezét becsúsztatta pólóm alá.

Lassan elválasztotta ajkait enyémektől, de nem húzódott el, hanem helyette elkezdett végigcsókolni állvonalamon, majd nyakamon. Ezzel apró sóhajokat váltott ki belőlem, de szörnyen élveztem a helyzetet.
Elhúzta pulóverem nyakát, és egészen kulcscsontomig csókolt, ahol fogai közé vette a vékony bőrt, és megszívta azt. Erre kissé felnyögtem, és meghúztam a haját.

A fiú visszahúzta pulóverem nyakát az eredeti állapotába, és újra állvonalamra csókolt, amitől egy nagyobb sóhaj hagyta el ajkaimat.
-Szeretlek – suttogta, a fülemhez hajolva.
-Én is téged – sóhajtottam halkan, ő pedig egy utolsó puszit adott halántékomra, mielőtt felült volna az ágyban.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2020.11.28. 0:50