The Strings Of Our Hearts /Yoonmin/ /befejezett/

-20. fejezet

*Hoseok szemszöge*

-Anya~! – rohantam le a lépcsőn, egy órán belül már legalább ötödjére másnap reggel. – Hol van a Vans cipőm?
-A fekete? – nézett rám anyám.
-Egy Vansem van – jelentettem ki.
-Mit tudom én, melyik a Vans, nem nézem a márkákat – háborodott fel azonnal.
-Jó, igen, a fekete – bólogattam idegesen.
-Kint van az előszobában, a szekrényben, a többi cipő között – pislogott értetlenül.
-Logikus – gondolkoztam el, és kirohantam a nappaliból.

Az előszobában gyorsan az órára pillantottam, és ijedten konstatáltam, hogy háromnegyed tizenegy van. Kivettem a keresett cipőimet a szekrényből, és visszarohantam az emeletre.
-Hoseok, nyugodj már le! Elszédülsz az oda-vissza rohangálástól – szólt utánam nevetve anyám, de én úgy rohantam tovább, mintha meg sem hallottam volna.

A fürdőszobában gyorsan kicsit elrendeztem a hajam, még egyszer fogat mostam – aznap már legalább harmadjára -, majd berohantam a szobámba, és beledobtam a táskámba a fogkefémet, fogkrémemet, illetve a telefonomat, és telefontöltőmet. Abban a pillanatban, hogy behúztam a táskám cipzárját, csengettek, én pedig azonnal elindultam kifelé a szobámból, miközben még egyszer átgondoltam, hogy mindent eltettem-e.

Ahogy leértem az előszobába, Jungkook már bent állt, és éppen anyámmal beszélgetett. Ahogy engem meglátott, felcsillantak a szemei, mire én szégyenlősen elmosolyodtam.
-Szia! – köszönt vidáman a fiú, amikor odaléptem mellé, majd egy apró csókot adott ajkaimra, amitől én teljesen elpirultam. Vörös arcom láttán kissé felnevetett, és vállamnál fogva fél karral magához húzott egy rövid ölelésre, miközben én folyamatosan mosolyogtam, mint a vadalma (amúgy olyan fura ez a hasonlat. Miért mosolyog a vadalma? XDDDDD – í.m.).

Gyorsan felvettem a kabátomat, illetve a cipőimet, addig a fiú anyámmal beszélgetett, majd mikor készen lettem, Jungkook mellé álltam.
-Mehetünk? – nézett rám a fiú, mire én csak némán bólintottam. – Nincs hangod, vagy mi történt? – nevette el magát. Ettől én csak újra elvörösödtem, de végre megtaláltam a hangom.
-De, van – mondtam, miközben folyamatosan a cipőm orrát néztem. Jungkook erre újra elnevette magát, majd megfogta a kezem, és újra anyámra nézett.
-Viszont látásra, Mrs. Jung! – hajolt meg Jungkook.
-Szia, anya! – köszöntem el én is mosolyogva, mire anyám csak intett nekünk, mi pedig kiléptünk a ház ajtaján.

-Zavarban vagy? – nézett rám mosolyogva Jungkook sétálás közben, mire én ismét csak pironkodva bólintottam. – Remélem, nem leszel végig néma, amíg velem vagy – nevetett fel.
-Nem, csak még feszült vagyok, de majd elmúlik – mondtam halkan, miközben a sálamat igazgattam.

Ezután körülbelül egy perc néma csend következett.

-Anyukád nagyon kedves ember – törte meg a csendet Jungkook.
-Igen, éppen ezért nagyon szeretem őt. Meg persze apámat is, de ő üzletember, szóval ritkán jön haza – meséltem neki, miközben halványan mosolyogtam.
-Melyikük személyiségére hasonlítasz jobban? – nézett rám a fiú.
-Anyukáméra – mosolyodtam el szélesebben, de folyamatosan csak a járdát néztem.
-Külsőre is hasonlítasz rá – jegyezte meg, mire én végre ránéztem.
-Tényleg? – kérdeztem, továbbra is mosolyogva.
-Igen – bólintott, az arcomat fürkészve.
-Anyám szép nő. Én nem látom magam annyira szépnek – néztem újra a járdára. Mondatomra Jungkook azonnal megtorpant, és magával szembe fordított.
-Nézz rám, Hoseok! – utasított lágyan, én pedig megtettem a kérését. Néhány másodpercig csak nézte az arcom. – Te tényleg nem vagy szép – jelentette ki, nekem pedig azonnal könnyek kezdték el marni a szemeimet. – Gyönyörű vagy – mosolyodott el. Ahogy ezt kimondta, könnyek kezdtek el végigfolyni arcomon. – Figyelj, ha nem lennél gyönyörű, szerinted érdekelnél? – kérdezte, miközben arcomra simított, ezzel letörölve egy könnyemet. – Tudod, hogy milyen voltam eddig, éppen ezért nem lennék most veled együtt, ha nem lennél ilyen gyönyörű. Túlságosan is fontosnak tartottam a külsőt mindig is. Most pedig részben miattad kezdtem el megváltozni, és úgy érzem, hogy ez jó – magyarázta. Ahogy ezt végigmondta, magához húzott egy szoros ölelésre. És neki elhittem. Elhittem, hogy igaza van. Bármit elhittem volna neki. Hiszen annyira nagyon szerelmes voltam belé.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Ehh, ez a rész annyira nem tetszik 😂
Na mindegy, majd a következő hátha jobban sikerül^^'

2020.12.09. 22:13