A kávéház 2 (Befejezett)

🍵Tizenhatodik🍵

Lan Wangji pov.
Mereven és idegesen fogtam a kormányt és nem szóltam már három órája senkihez sem. Wuxian szerintem érezte a belőlem áradó feszültséget.
– Ne aggódj! Nem lesz baj! — fogta meg a kezemet.
– Remélem igazad lesz. Legalább te nem idegeskedsz már. – sóhajtottam fel.
– Wangji! Jól vagyok és a kicsi is jól van! – simított a hasára. Most, hogy terhes, csak még inkább van okom félni, hisz' így Wen Rouhan már számomra két fontos személyt is bánthat. Eleinte attól féltem, hogy Wuxian folyamatos stresszelése miatt elveszítjük a kicsit, de ő már nyugodtnak és türelmesnek látszik.
Fél óra kocsikázás után érkeztünk meg a kórházhoz, aminek Nie Mingjue megadta a címét. Wuxian és Wen Ning mentek be  addig én elvittem Mengxian–t fagyizni, hogy közölhessem vele a kistesó érkezését.

Wei Wuxisn pov.
Wen Ning meg Wangji—nál is idegesebb volt. A recepción rákérdeztünk Huaisang–ra, majd miutan megkaptuk a szobaszámot, felmentünk. A szobában Nie Mingjue ült az ágy mellett, amiben Huaisang feküdt élettelenül és egy oxigénmaszk fedte az orrát és a száját.
– Wei Wuxian? — állt fel Nie Mingjue, de amikor meglátta Wen Ning–et a mosoly leolvadt az arcáról és azt hittem ott helyben megfolytja a barátomat.
– Mr. Nie! Wen Ning nem tudta, hogy Huaisang beteg! Ha tudja egész biztos nem tesz ilyesmit! – mondtam komolyan.
– Beteg vagy nem beteg! Nem volt joga ezt tenni! Ha a testvérem most meghal, az az ő hibája lesz! – morogta mérgesen. Alig bírtam visszafogni a hatalmas alakját.
– Hagyjátok abba! – hallatszott az ágy felől. Mind oda pillantottunk. Huaisang fáradt arccal nézett minket és a tekintete megakadt Wen Ning–en, aki sírva odarohant hozzá és leborult mellé.
– Sajnálom! Nem adhatod fel! Én nem érek annyit! Nem adhatod fel csak úgy! Harcolnod kell! Élned kell Nie Huaisang! Miattam ne csaináld ezt! Kérlek, élned kell! – zokogta keservesen. Huaisang arca fáradtságon kívül semmit sem tükrözött.
– Kimennétek egy kicsit? – kérdezte, mire mind a ketten bólintottunk és kimentünk kórteremből.