A kávéház 2 (Befejezett)

🍵Nyolcadik🍵

Wei Wuxian pov.
A kocsiban Mengxian és Wen Ning valami autós játékot játszottak. Én és Wangji pedig elől ültünk és, hát igazából csak  próbaltunk beszélgetni. Nagyon furcsa volt, annyira feszült és nem értem, hogy miért kellett Hong Kongból egyenesen az ország másik végére jönnünk.
– Szép a ház? – kérdeztem kíváncsian.
– Szép, bár három éves korom óta nem jártam ott. – mondta tömörten. Kezdem nagyon unni ezt a hozzáállást, de majd akkor vonom kérdőre ha Wen Ning és a kicsi már nem lesznek a közelben.

***

Hamarosan, négy keserves óra után megérkeztünk a helyre. Valamelyik erdei ösvényen hajtottunk, amikor a fák között végre megláttam egy szép, hagyományos faházat. Tradicionális formában épült, terasszal és kerek ablakokkal. Rendben volt és egész szépen karban tartott.
– Mami, nézd! – pattant ki Mengxian a kocsiból, amikor megálltunk, és egy kissebb dombhoz szaladt ami erősen hasonlított egy csúszdára. Az egyik odalát vastag fű fedte, míg a másik oldala lépcsős és köves volt.
– Óvatosan, kincsem! – szaladtam utána. Pár perc múlva már vidáman csúszkált, még szerencse, hogy a játszós nadragja volt rajta. Wen Ning mellettem állt, amikor is a telefonja rezegni kezdett. Leesett az állam, amikor megláttam, hogy Huaisang neve van a kijelzőn. Azonnal kinyomta.
– Hív téged? – kérdeztem az arcára pillantva.
– Két hete próbal hívogatni, egyszer se vettem fel. – sóhajtott fel.
– Nem lehet, hogy valami fontosról akar beszélni?
– Nem akarok vele soha többé beszélni. Azok után, amiket mondott. – szipogta, mire hirtelen Mengxian csapódott neki.
– Bántott valaki? Van egy bibid? — kérdezte ijedten, mire mindketten felnevettünk a cukiságán és nyomtunk egy puszit az arcára.
– Semmi baj, Mengxian. Menjünk be és segítsünk apunak kipakolni. – mondtam mosolyogva és megfogva a kezét visszamentünk. Wangji telefonált, de láttam, hogy a lábával dobol és csípőre tett kézzel áll, csak akkor csinálja ezt ha ideges.
– Jól vagy? – léptem oda hozzá, mire megint megugrott ijedtében. Mi a franc van vele?
– Persze, édesem! Menjetek csak be! Mindjárt megyek én is! – legyintett a kezével majd arrébb ment a telefonnal. Egy nő hangját hallottam a vonalban, csak remélem, hogy nem igaz, amire gondolok.