A kávéház 2 (Befejezett)

🍵Tizennyolcadik🍵

Wei Wuxian pov.
Nem sok időm volt agyalni. Megfordult a fejemben, hogy harcolok, de erősebb mint én, mindig is az volt és lehet, hogy ártanék a babámnak. Bólintottam, mire egy kendőt nyomott Huaisang arcára, aki ájultan rogyott a parnára.
– Csak egy kis kloroform. – lépett elém és magához rántva benyúlt hátul a pulcsim alá. Valamit a hátamnak nyomott.
– Gyere, édesem! – vezetett a karomnál fogva. Távolról úgy nézett ki mintha csak kedvesen kivezetett volna. Odakint beültetett egy kocsiba és elhajtottunk onnan. Szomorúan néztem vissza a korházra.

Lan Wangji pov.
Amikor megérkeztünk a kórhazba ijedten láttam, hogy itt a rendőrség is. Berohantunk és megkérdeztem Nie Huaisang szobáját. Odabent a rendőrök kérdezősködtek.
– Mi történt? – kérdeztem nagyot nyelve.
– Lan Wangji!
– Lee nyomozó! Mi folyik itt? – kérdeztem aggódva.
– Mr. Lan, sajnálattal kell közölnöm, hogy amitől féltünk bekövetkezett. Wen Rouhan belopózott a kórházba és elrabolta Wei Wuxiant. – mondta a nyomozó, mire földbe gyökerezett a lábam. A levegő teljesen belémszorult és alig álltam meg a lábamon. Leültem a székre, mire Mengxian mellettem termett.
– Apu! Hol van mami? – kérdezte félve. Magamhoz öleltem, hogy erőt gyűjtsek.

Wei Wuxian pov.
A fekete kocsi kifelé hajtott a városból. Wen Rouhan elvette a telefonomat és kihajította az ablakon, hogy ne követhessenek minket. Ahogy elhagytuk Hong Kong–ot, bekanyarodott egy földútra és megállt egy kis ház előtt.
– Ez a miénk. Tetszik? – kérdezte miközben kinyitotta nekem az ajtót. Szóra sem méltattam, undorodtam tőle. Bevezetett a házba, ahol rögtön a nappaliba léptünk és leültetett a kanapéra.
– Ez lesz a mi otthonunk! És te...végre az enyém vagy. – már épp megcsókolt volna, de elhajoltam előle. Már a puszta érzés, hogy a kezeivel a vállamat fogja, hányingert vált ki belőlem.
– Wen Rouhan! Miért én kellek neked? Miért? Nekem van életem és az otthon vár! – kérdeztem hisztérikusan, mire megragadta az arcomat és erőszakosan megcsókolt. Kezemmel próbáltam eltolni magamtól.
– Mert megbolondulok tőled! A külsőd, az illatod, a hangod...az őrületbe kerget és nekem kell ez! Azt akarom, hogy mindened az enyém legyen! A tested, az elméd és a lelked! Mindened! – vigyorgott rám gonoszan, amitől kirázott a hideg.