A kávéház 2 (Befejezett)

🍵Huszadik🍵

Wei Wuxian pov.
Fogalmam sincs mennyi az idő. Hány óra telhetett már el? Vagy már napok? Nem adhatom fel! Meg kell védenem a babámat, újra látnom kell Mengxiant, újra Wangjihoz akarok bújni és elmondani neki, hogy szeretem.
– Drágám! – hallom meg a hangját, mire gombóc nő a torkomba. Felültem az ágyon amin eddig feküdtem és automatikusan átkaroltam a hasamat.
– Tessék? – hallottam, hogy kattan a zár és kinyílik az ajtó. Bejött hozzám és a fülem mögé simitotta a hajamat, majd megragadta az arcomat és erőszakosan megcsókolt. Amitől elfintorodtam.
– Vendégünk jön, drágám. Szeretném ha csinos lennél. – mondta és kinyitotta az egyik szekrényt. Egy dobozt vett ki belőle, majd azt a dobozt mellém tette.
– Ezt neked tettem félre. Még annó, az éjszakai műszakból. – suttogta a fülembe, mire libabőrös lettem, rossz értelemben. Kinyitottam a dobozt és azt hittem elájulok. Egy piros ruha volt benne, arany díszítéssel és egy fekete kesztyű.
– Megőrültél? Már nem vagyok a kurvád! – álltam fel és kiabáltam, mire megragadta a nyakamat és az egész testemet a falhoz csapta.
– Ne merj velem így beszélni és ne merj ellenkezni! Az enyém vagy! Azt teszed, amit mondok! Vagy talán azt akarod, hogy beadjak neked valamit amitől elmegy a fattyad? – kérdezte ijesztően nyugodtan, mire megráztam a fejemet. –  Nagyon helyes! Akkor vedd fel szépen ezt a ruhácskát és csináld meg a hajadat! – mondta, majd elengedte a nyakamat és kiment. Halálra rémültem.
Vett nekem sminket, ékszereket, ruhákat, de ez a ruha...ez a múltra emlékeztet. Arra a mocskos múltra, amiből Wangji mentett meg és adott nekem új életet. Erre visszaestem ebbe a pokolba, a legmélyebb bugyrába, ami pedig a legrosszabb, hogy magammal rántottam ide a gyermekemet.
Felvettem a ruhát és megcsináltam a hajamat, majd kikopogtam és kiengedett. Elégedetten nézett rajtam végig és megnyalta a száját, undorító. A vendég hamarosan meg is érkezett, de olyasvalaki, akire kicsit sem számítottam.
– Wen Qing?!