A kávéház 2 (Befejezett)

🍵Tizenhetedik🍵

Wen Ning pov.
Wuxian és Mr. Nie kimentek a szobából én pedig még mindig Huaisang kezét szorongattam.
– Én... Nagyon sajnálom...– mondtam őszintén szemébe nézve.
– Minden megváltozott, igaz? Hisz' beteg vagyok. – fordította el a tekintetét. A bűntudat kése már háromszor is megfordult bennem, most már tízszer is.
– Nem csak arról van szó. Túl büszke voltam és makacs. Igazából már rég megbocsájtottam neked, csak nem akartam beismerni, még magamnak sem. – szipogtam.
— Tényleg? – kérdezte felvont szemöldökkel.
– Persze! Nem tudom, hogy köztünk ezután mi lesz, de nem fogom hagyni, hogy feladd! – szorítottam meg a kezét, mire elmosolyodott. Megkért, hogy hívjam be a bátyját és közölte vele, hogy megcsinálja azt a műtétet. Mr. Nie azonnal elment beszélni a doktorral, én pedig lementem egy teáért az automatához.

Wei Wuxian pov.
Hála istennek minden rendben volt. Telefonáltam Wangjinak, hogy tudjam mi a helyzet. Mengxian azonnal velem akart beszélni.
– És mikor lesz kistesóm? Lehet húgom? Hugit szeretnék! – hallom a kisfiam nevető hangját. Elmosolyodtam rajta és kértem, hogy adja vissza az apját.
– Minden rendben van? – kérdezte aggódva.
– Igen, ne aggódj! – mosolyodtam el.
– Jól van! Mindjárt érted megyünk. – mondta Wangji, közben benyitottam Huaisang szobájába.
– Nem hiszem, hogy baj lenne a... – lefagytam. Huaisang leszorítva feküdt, befogott szájjal. Mellette ott állt Ő. Egy injekciós tűt tartott a kezében, Huaisang nyakánál.
– Wuxian! – Wangji még vonalban volt.
– Vi... Visszahívlak! – hebegve letettem és dermedten néztem.
– Hello, Wuxian! – vigyorgott ördögien.
– Wen... Rouhan... – suttogtam nagyokat pislogva.
– Hát emlékszel rám, édesem? – kérdezte meghatottan. Csak Huaisang–ra tudtam figyelni.
– Ereszd őt el! – mondtam komolyan.
– Akkor gyere velem! – vigyorodott el.
– Hívom a biztonságiakat!
– Ha megteszed, beadom ezt a kis barátodnak! Ez itt heroin! Egy normális embernek nem okozna nagy gondot, de egy rákos embernek könnyen leállitja a szívét! – nyomta a tűt Huaisang nyakához. A szívem, majd kiugrott a helyéről. Nem hagyhatom, hogy megölje a barátomat! De ha elvisz...mi lesz a kisbabámmal?
– Wen Rouhan! Nézd! Nem tudom mit gondolsz vagy hiszel, de én mást szeretek! – néztem rá, hátha megérti végre, hogy én Wangjit szeretem.
– Én viszont nem! Nekem te kellesz! – sziszegte piszchopatikusan. Halálra voltam rémülve, nem tudtam mit tegyek.