Nem hittem a fülemnek és nem hittem el, hogy képes volt kihallgatni amit mondott nekem az orvos. Abban a pillanatba legszívesebben visszamentem volna Győrbe. Oké én sem voltam ártatlan, de ő sem volt egy szent.
- Miért akartál hazudni? - folytatta a vallatást.
- Én csak.. - kezdtem bele, de nem tudtam hirtelen mondani semmit.
- Te csak mi? - faggatott tovább.
Nem akartam vele a klinika közepén vitázni, így fogtam magam és elindultam a kijárat felé. Haragos pillantást vetett rám és követett, de én nem álltam meg, csak mentem tovább mintha nem is létezne.
- Hova mész? - kiáltott utána.
Visszafordultam és közelíteni kezdetem felé, olyan mérges voltam rá mint eddig még soha se.
- Nem tartozik rád! - feleltem szinte kiabálva.
- Rám tartozik, mivel a gyermekünket várod!
- Nem, ő csak az enyém! Felejtsd el! - korholtam rá, mert még mindig bosszantott.
- Mégis hová akarsz menni? Arról ne is álmodj, hogy elfelejtem! Nem csak a tiéd, mert nélkülem nem lenne! - próbált meggyőzni, de ő nem kiabált velem.
- Van egy ismerősöm, aki pesti, beszélek vele és ott töltöm az időt karácsonyig és utána döntök, hogy mi legyen. Remélem a színházban a támogatásom nem akarod visszavonni, ha lesz lehetőségem visszafizetem az összeget. - magyaráztam, bár nem voltam benne biztos, hogy most ez a helyes döntés.
- Karácsonyig? De az még négy nap! Nem vonok vissza semmit, pedig nagyon rosszul esik amit tettél. - jelentette ki és már nem csillogott úgy a szeme mint azelőtt.
- Köszönöm. -nyögtem ki végül, aztán felhívtam az ismerősömet.
Azt mondta, hogy nyugodtan menjek csak úgyis egyedül van otthon és nagyon örül a társaságnak. Utoljára megkértem Hasit, hogy vigyen el a megadott címre. Egész úton nem szóltunk egymáshoz és elég kellemetlenül is éreztem magam. Szerettem őt, de fájt, hogy ennyi miatt így felkapta a vizet. Mikor kiszálltam az autóból hirtelen utánam szólt :
- Szeretlek és ne haragudj!
- Késő bánat..- mondtam és kivettem két kisebb bőröndöt. - A többit vidd haza. Gondolkodnom kell és ha a közelemben vagy egész nap, akkor nem fog menni. -tettem hozzá és elindultam az ajtó felé.
- De a színházban találkozunk, ugye? - tette fel az utolsó kérdését és ismét csillogni kezdett a szeme.
Legszívesebben már most visszaültem volna a kocsiba mellé, de valami belsőhang nem engedte.
- Persze, ki nem hagynám. - feleltem halvány mosollyal az arcomon.
- Vigyázz a fiamra! - kiáltott utánam.
Kissé elkeseredtem amikor elhajtott, de csak magamnak köszönhettem. Arra számítottam, hogy kiszáll az autóból és foggal-körömmel küzd azért, hogy vele menjek, de csalódnom kellett.
Fogtam a batyuimat és elindultam befelé az első emelet tizenötödik ajtajához. Bekopogtam és hamar ki is nyílt az ajtó.
* Hasi szemszöge*
Bement és én nem tudom miről van odabent szó. Egy hang a fejemben azt súgta, hogy muszáj lesz kihallgatnom azt amit beszélgettek, mert rossz előérzetem volt. Tehát körül néztem nincs-e senki a folyosón és a fülemet az ajtóra tapasztottam. Tudom, hogy hallgatózni nem szép dolog, de ezt most egy fontos dolog miatt tettem. Elképedve hallgattam amit a barátnőm mond.
Kiderült, hogy gyermeket vár és az is, hogy elakarja előttem titkolni. Kedvem lett volna letépni az ajtót és bemenni, de átfutott az agyamon, hogy mégis csak egy klinikán vagyunk és én sem vagyok egy vadállat, hogy jelenetet rendezzek mindenki előtt.
Mikor kijöttek az orvos ebben volt a hazugságba és úgy hazudott nekem mint a vízfolyás. Nagyon ideges lettem, nem tudtam elképzelni miért vernek át. Mikor kérdőre vontam Nórit, ő sem tudott magyarázatot adni rá, mert csak hebegett. Aztán kisétált a klinikáról.
Nem akart velem lenni, inkább valami ismerőséhez kellett elvinnem. Szótlanok voltunk egész odáig, aztán végül megszólaltam, mert már nem bírtam tovább.
Azt mondta, hogy gondolkoznia kell, de a közelemben nem tud, ezeknek a szavak hallatán mintha egy láthatatlan kést szúrtak volna a szívembe.
Megkértem, hogy vigyázzon a fiamra, majd elhajtottam. Bántam, hogy nem szálltam ki és nem harcoltam azért, hogy velem jöjjön. Annyira makacsak vagyunk mindketten, hogy amit a fejünkbe veszünk annak úgy kell lennie.
Hamarosan itt a szeretet ünnepe mi pedig éppen hadba állunk egymással. Csodás és még ajándékot se vettem neki..
Nem volt semmihez kedvem csak a színházhoz. A színház mindig segít, nekem legalább is és hamarosan úgyis próbán találkozok a szép szőke lánnyal.
A szokásos módon telt a napom csak a munkámmal foglalkoztam és nem gondoltam semmi negatív dologra. Néha azért eszembe jutott, hogy mekkora marha voltam.
Már nem sok idő volt a gyakorlati órájáig mikor hirtelen összefutottam Wundival. Micsoda véletlen, amikor egy helyen dolgozunk..
- Mi a baj haver? - kérdezte meglepetten, amikor látta rajtam, hogy nem vagyok valami fényesen.
- Semmi. - hazudtam.
- Az arcod is tud róla? - kérdezte viccesen.
- Nóri. -nyögtem ki nagy nehezen.
- Mi történt vele? Jól van ? -kérdezte aggódva, ami tőle meglepő volt.
- Nem vagyis igen. Gyermeket vár és nem akarta elmondani nekem, aztán összekaptunk és most egy ismerősénél van. - meséltem neki elkeseredetten.
- Micsoda? Apa leszel? Gratulálok! Remélem hamar kibékültök.
- Azt én is. - mondtam reménykedve.
- Sok sikert! Mennem kell próbára. - mondta és már ott sem volt.
Én is elindultam az igazgató irodája felé, mert ott kezdünk Nórival. Fura, hogy még nincs itt.
* Nóri szemszöge*
Széles mosollyal fogadott Roni, aki nem rég költözött ide Pestre és szorosan átölelt mikor beléptem hozzá az ajtón. Igazából ő nem csak az ismerősöm, hanem kétszer is osztálytársam volt. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egyszer általánosban és egyszer gimiben. Nagyon jóban voltunk csak egy ideje már nem beszéltünk. Tehát volt mit megbeszélnünk.
Kérte, hogy nyugodtan foglaljak helyet valahol, én pedig leültem a nappaliba.
- Kérsz egy pohár bort? - kérdezte mosollyal az arcán.
- Ilyenkor bort? Nem, köszönöm és amúgy se ihatok alkoholt. - jelentettem ki.
- Megünnepeltük volna csak, hogy találkoztunk és itt vagy. Miért nem ihatsz? - kérdezte meglepve miközben leült mellém.
- Hosszú történet. - mondtam a szememet lesütve.
- Van időnk. - felelte még nagyobb mosollyal az arcán.
Elmeséltem neki a legelejétől onnan, hogy az Edinával Pestre jöttünk előadást nézni és hogy belém esett, vitatkoztunk a lakásán kötöttem ki.. Lényegében minden olyan infót megosztottam vele, amit fontosnak tartottam, persze az intim részleteket kihagyva.
Elképedve nézett rám, hogy rövid időn belül ennyi minden történt velem. Azon meg még jobban meglepődött, hogy ez a fiú valóra akarja váltani az álmomat és színészt akar belőlem csinálni.
- Tulajdonképpen miért is nem vagy most vele? - kérdezte tátott szájjal.
- Mert nem tudom...Kicsit haragszom rá. - feleltem kissé bizonytalanul.
- De hisz a gyermekét várod.
- Tudom és szeretem is, de az is bennem van, hogy nagyon elhamarkodtam vele a dolgokat.
Még egy kicsit beszélgettünk aztán ránézem a falon lévő órára és felugrottam. A fenébe nekem már lassan a megbeszélésen kellene lennem, ehelyett itt csevegek gondoltam magamban.
Gyorsan elköszöntem és fogtam magamnak kint egy taxit, ami nem volt egy olcsó mulatság, de így is késésben voltam úgyhogy muszáj volt. A taxis se volt valami kedves, de szerencsére elég gyorsan odaértünk a Vígszínházhoz.
A portás egész kedves volt és elmagyarázta, hogy hol találom meg az igazgatót. Útközben összefutottam Wundival aki az egyik próbáról a másikra igyekezett.
- Ó szia! Hasi már vár téged! - köszönt oda nekem.
- Szia. Tényleg? - kérdeztem meglepett arccal vissza.
- Persze, de most sietnem kell bocsi, majd később összefutunk. - azzal rohant is tovább.
Mindig is sejtettem, hogy a színházban nagy a jövés-menés, de hogy ennyire azt nem gondoltam.
Bekopogtam az ajtón és Hasi már ott ült Péterrel szemben. Bátortalanul oda köszöntem és megkért az igazgató, hogy foglaljak helyet Hasi mellett. Nem kell mondanom elég kellemetlenül éreztem magamat a délelőtti összezördülésünk miatt, de próbáltam a dolgomra figyelni.
Vázolta, hogy egy héten legalább négyszer be kell mennem gyakorlatra és már meg is van, hogy miben fogok szerepelni. Elsőre már főszerepet akar adni nekem a Rómeó és Júliában.
Mindenképpen szerette volna, ha egy kis részt előadunk belőle és a kezembe nyomott egy szöveg könyvet. Ismét kellemetlenül éreztem magam, mert egész végig Hasi a hasamat figyelte és ezt észrevette Péter is:
- Valami baj van Miklós? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.
- Nem, én csak elbambultam kicsit, elnézést. - válaszolta zavartan
- Rendben akkor tíz perc múlva szeretném hallani ezt a párbeszédet szépen előadva. -jelentette ki, majd visszaült a helyére.
Kicsit meg rémültem a feladattól, de minden erőmet összeszedtem és olvasni kezdtem a sorokat amiket majd mondanom kell.
Hamar eltelt a tíz perc és eljött az én időm:
- Hát elbocsátsz, ily üres kézzel ím?- kezdett bele Hasi.
-Mit vársz, szerelmünk első éjjelin?- mondtam teljesen beleélve magam
-Szerelmi esküd', enyimért cserébe! - folytatta
-Hisz azt megadtam, mielőtt kívántad.
S megint szeretném: volna birtokomban! - fejeztem be végül a párbeszédet.
Péter megtapsolt minket. Nem is gondoltam volna, hogy tetszeni fog neki, de nagyon úgy tűnt.
- Remek volt! Holnaptól mehetnek a nagyobb próbák, a szöveget elvihetitek, bár Hasi szerintem te már tudod az egészet.
- Persze. - vágta rá.
- Oké, most elmehettek.
- Köszönöm szépen! Viszlát! - köszöntem el.
- Sziasztok.
Azzal kimentünk a helyiségből és megálltunk egymás mellett. Szembe fordult velem és a kék szemei csak úgy ragyogtak. Majdnem a szívem szakadt meg a látványtól, de nem akartam elgyengülni.
- Ne haragudj a délelőtti miatt. -kezdett bele a padlót bámulva.
Elgondolkodtam és arra jutottam, hogy nem neki kellene bocsánatot kérnie, hanem nekem, mert nem tudom mit gondoltam.
- Te ne haragudj. Én nagyon ostobán viselkedtem veled reggel. - kértem bocsánatot én is.
Mire hirtelen megcsókolt és én nem tudtam mit tenni. Ez a csók jó sokáig tartott, majd mikor eltávolodtunk egymástól megszólalt:
- Haza jössz velem?
(A fejezetben található egy rövid részlet William Shakespeare: Rómeó és Júliájából)
