Teljesen magamba voltam zuhanva. Percekig csak ültem ott szótlanul, miközben Hasi letérdelt hozzám aggodalmaskodva. Nagyon aranyos volt tőle, hogy így aggódott miattam.
-Mi történt? Mi a baj? Jól vagy? - kérdezte idegesen.
Egy darabig csak ültem és magam elé nézem, mert annyira lesokkolt a hír, hogy nem tudtam mást tenni, ekkor éreztem, hogy átölel és úgy kérdezi ismét:
- Mi a baj? Nekem elmondhatod. Ha nem mondod el nem tudok segíteni.
- Az öcsém.. - kezdtem bele.
- Mi a baj vele? - kérdezte tovább aggódva.
- Kórházba van be kell mennünk hozzá! - válaszoltam sírva.
Gondolkodás nélkül felálltunk és neki álltunk átöltözni, hogy besiessünk a kórházba hozzá.
Magamat is megleptem, hogy egy Vecsei H. Miklós pólót kaptam fel,de őt még jobban csak egy halvány mosollyal nyugtázta az egészet.
Előállt a kocsival és el is indultunk. Anyuék ott vannak már bent, ezért figyelmeztettem Hasit,hogy vegye elő a legjobbik énjét, mert édesapám nem egy könnyű eset. Nem csak a színészekkel nem jön ki, hanem úgy általában a barátaimmal se.
- Nem tudom hol kezdjem, de ott van apu is és ő nem egyszerű. - kezdtem bele.
- Ezt hogy érted? - kérdezte értetlenkedve.
-Úgy hogy nem nagyon kedveli az embereket főleg nem a fiúkat. Sőt akiket én kedvelek, ő hát hogy is mondjam őket még kevésbé. - magyaráztam.
- Egyet se aggódj, engem bírni fog. - jelentette ki bátran.
- Erre nem vennék mérget. - vágtam rá.
- Nem bízol bennem?
- Benned igen, de benne nem .- feleltem szemforgatás közben.
Hamarosan oda is értünk, gyorsan ki is szálltunk. Bent a kórházban megkérdeztük, hogy hol találjuk pontosan az öcsémet. A hölgy egész kedves volt az információs pultnál és el is navigált minket.
Anyu és apu kint ültek a folyosón csak akkor pillantottak fel a padlóról amikor meghallották a lépteinket.
- Sziasztok! - köszöntem oda.
- Jó estét! - köszönt Hasi is.
- Már hogy lenne jó ? - bökte rá apu.
- Gábor! - mordult rá anyu.
- Különben is ki ez az alak? - zsörtölődött tovább.
- Elnézést Vecsei H. Miklós vagyok.
- Ő a barátom. - helyesbítettem.
Erre felállt a székből és jól szemügyre vette őt is és engem is. Sejtettem, hogy ez az este nem fog jól alakulni, főleg most, hogy tudomást szerzett rólunk.
- Te vagy az az alak a tévéből, akibe halálosan beleesett a lányom. De az nem lehet, hogy ti együtt vagytok. Nézz magadra aztán rá.. Teljességgel lehetetlen! - kezdte a lejárató kampányát ellenem.
- Igen, én vagyok és nem lehetetlen. Nagyon fontos ő nekem. - vallotta be büszkén Hasi.
Ezt a drámai helyzetet egy nővér zavarta meg aki elmondta,hogy mi a helyzet az öcsémmel:
- Elnézést ha megzavarom Önöket, de híreket hoztam a kisfiúról.
- Hogy van az öcsém? - kérdeztem aggódva.
- Eltört a karja és vérre lesz szüksége. Van Önök között valaki akinek azonos a vércsoportja a kisfiúéval? - érdeklődött.
- Az enyém nullás. Ha kell azonnal tudok adni. - vágtam rá hirtelen mielőtt még valaki más megtudott volna szólalni.
Azt mondta a hölgy, hogy tíz perc múlva visszajön értem és leveszik a vért. Tudni illik nekem nem ez az első véradásom. A tizennyolcadik szülinapom után három nappal már véradóként büszkélkedhettem. Gyerekkori álmom volt, hogy másoknak segíthessek a véremmel . Mindig is azt gondoltam, hogy segíteni jó dolog és ki tudja, hogy mikor lesz nekem is szükségem segítségre. Hasi csak nézett rám, szerintem még nem teljesen értette, hogy mit fogok tenni most vagy csak büszke volt rám és lefagyott.
Azt vettem észre,hogy apu félre hívta beszélgetni, én pedig addig anyutól tudakoltam meg,hogy mi is történt pontosan az én egyetlen öcsémmel.
-Hogy történt ez az egész?
-Sportkörre ment vissza az iskolába aztán nem voltak ott a tanárok még. Ők átöltöztek és kettő erősebb osztálytársa lelökte a színpadról az iskolatitkár hívott telefonon. - mesélte könnyes szemekkel.
*Hasi szemszöge*
A hívás után teljesen összetört én meg hirtelen nem tudtam, hogy mit csináljak először ösztönösen letérdeltem elé, majd mikor még összetörtebbnek tűnt átöleltem. Soha nem láttam még ilyennek mondjuk nem is olyan régóta ismerem, de nagyon rossz volt őt így látni. Végül sikerült kihúzni belőle, hogy az öccsével történt valami. Gyorsan átvettük a ruhánkat és útnak indultunk a kórház felé ami nem volt annyira messze a lakásától. Útközben figyelmeztetett, hogy az apja nem egy túl kedves ember és jobb lesz vele vigyázni,persze én egy kicsit elvicceltem a dolgot.Ahogy odaértünk gyorsan bementünk az ajtón és megkérdeztük,hogy merre is van a kiskrapek.
Amikor megtaláltuk azt a helyet, ahol már a szülei is aggódva várták a híreket a kisfiúról.
Az anyukájával már találkoztam ezelőtt is, de az apukájához még nem volt 'szerencsém'.
Ami késik nem múlik.. Igaza lett a Nórinak, nem egy kedves alak, de próbáltam a helyzetet úriemberként kezelni. Nagyon meglepett ahogy a lányával beszélt és az is miszerint ő úgy gondolta vagyis én a szavaiból először úgy vettem ki, hogy én nála jobbat érdemlek.
A családi drámát a nővér zavarta meg, aki tájékoztatott bennünket, hogy eltört a keze és vérre van szüksége. Nóri egyből jelentkezett ami egy kicsit meglepő volt számomra, mert a lányok félni szoktak tőle. Milyen bátor egy csaj és milyen jó lelkű.. Lehet,hogy inkább én nem érdemelném meg őt... Nem is értem mit eszik rajtam..
Nem sokkal később az apja félre hívott beszélgetni, ő pedig ott maradt az anyjával beszélgetni míg a nővér vissza nem ért.
- Fiam, mik a szándékaid a lányommal? - érdeklődött mogorva hangon.
-Hát én ö..-dadogtam.
- Színész vagy, de egy értelmes mondatot nem tudsz kinyögni? - kérdezte dühösen.
- Én csak.. Figyeljen mi még nem beszéltünk annyira a jövőnkről. Nemrég ismerkedtünk csak meg és előttünk az egész élet. Nekem hamarosan vissza kell mennem Pestre, ő pedig megígérte, hogy nemsokára fel jön hozzám. - kezdtem bele.
- Ó te tényleg azt gondolod, hogy fel fog utánad menni Pestre? Akkor el kell,hogy keserítselek, mert soha nem lesz annyi bátorsága, hogy oda költözzön, főleg nem hozzád. Hány évvel is vagy idősebb nála?
- Hattal, de a kor csak egy szám és én bízok benne. - jelentettem ki büszkén.
-Én nem tenném. Ez a lány megbízhatatlan, de egyet mondok neked ha össze mered törni a szívét, én a csontjaidat fogom össze törni, világos? - fenyített be az öreg.
- Soha nem tennék ilyet. - feleltem, majd visszanéztem a szőke lányra, aki látszólag sírt.
-Soha ne mondd,hogy soha!
Ez az ember tényleg elég idegesítő tud lenni,de meg kell barátkoznom vele ha egyszer szeretem a lányát. Vicces amúgy, hogy először azzal jön, hogy nem illünk egymáshoz és tuti, hogy nem fog Pestre jönni utánam, aztán pedig össze akarja törni a csontjaimat ha én összetöröm a lánya szívét ... Ki érti ezt?
Miután véget ért ez a kiváló beszélgetés írtam egy üzenetet, hogy mégse tudok holnap visszamenni Pestre, mert ilyen állapotban nem tudom őt itt hagyni és lelkiismeret furdalásom is lenne miatta.
Hamarosan visszaért a nővér és bevezette Nórit egy kórterembe, ahová én is követtem.
Meglepődtem, hogy ilyen jól bírja a tűt, közben a hölgy kérdezgette.
Mikor végeztek várnia kellett egy kicsit hátha elszédül,de kutyabaja se volt.
*Nóri szemszöge*
Hamarosan visszaért a nővér és Hasi bekísért a terembe ami nagyon jól esett.
Meglepő volt, hogy a hölgy egyből megtalálta a vénát,mert nálam ez nem szokás.
Hasi végig velem volt és láttam rajt, hogy büszkeséggel tölti el amit most tettem.
Az éjjel megműtötték az öcsémet és mivel már mi nem tehettünk többet hazamentünk.
Hulla fáradt voltam és eléggé rosszul is voltam.
Mikor beértünk a lakásba ledobtam magam a kanapéra és úgy éreztem magam, mint aki be van rúgva. Nem csak úgy éreztem úgy is viselkedtem. Hirtelen felkeltem onnan és megindultam Hasi felé. Megöleltem és megcsókoltam majd kinyitottam a számat:
- Akarom, itt és most. - hadováltam össze meg vissza.
- Ez nem lenne túl ésszerű most. Csak a fáradság beszél belőled, én pedig nem akarlak kihasználni. - tiltakozott.
- Szeretném ha kihasználnál. - jelentettem ki.
- Az nem én lennék. Nem vagyok rá képes, ne haragudj . - mondta, majd lehuppant a kanapéra.
Odamentem hozzá lehajoltam az arcához és adtam egy puszit neki.
- Tudom,ezért szeretlek. - jelentettem ki miközben érzetem, hogy az előbb ostobán viselkedtem, de akkora már felvilágosodtam. - Bocsánat, hogy ostobán viselkedtem az előbb. - tettem hozzá és leültem mellé.
- Érthető, lehet én is így viselkednék ha valamelyik testvéremmel történne valami. - nyugtatott meg.
- Attól még ostobán érzem magam.
Erre már nem szólt semmit, szembefordult velem és a fülem mögé tűrte szőke tincseimet és mélyen a szemeimbe nézett, ahogy szokott. Nem szóltunk egymáshoz egy szót sem csak néztük egymást, ezt a romantikus pillanatot vad kopogás zavarta meg.
-Ki lehet ilyenkor?-kérdezte meglepve.
- Fogalmam sincs. - feleltem miközben felálltam,hogy kinyissam az ajtót.
Az ajtóban Edina állt és kellően idegesnek nézett ki.
- Azt hittem ki se nyissátok! - mondta kissé hangosan bár lehet, hogy csak nekem tűnt annak.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Itt volt a zaklatód.-jelentette ki.
Ezt meghallva egyből mögöttem termet Hasi is, aki már ezt meghallva is forrt az idegességtől és a dühtől.
- Tessék? - kérdeztem vissza ingerülten.
- Igen, itt volt és ezt a levelet hagyta az ajtódnál. - mondta és átnyújtotta a levelet amin ez állt:
"Ha még mindig azzal a szőkével kavarsz meglásd a családodnak annyi"
*Hasi szemszöge*
Miután végeztünk a kórházban hazavittem és amikor beértünk a házba teljesen furcsán viselkedett, mint aki megkattant. Nem is értettem először, majd próbáltam megértő lenni.
Mindenáron engem akart, mármint úgy, de én képtelen lettem volna kihasználni őt és amúgy is pár perccel később magához tért és marcangolta magát a viselkedése miatt.
Kezdtünk kissé romantikus hangulatba kerülni, mikor valaki annyira kopogtatott, hogy még az ajtó is majdnem betörött.
Nóri felpattant, hogy kinyissa azt és nagy meglepetésünkre Edina állt ott eléggé feldúlva.
Annak hallatán, hogy itt volt a zaklatója felkeltem én is a kanapéról és odamentem hozzájuk.
Edina egy levelet nyújtott át ami egy fenyegetés állt. Eddig is elég ideges voltam, hogy ez itt ólálkodott, de most, hogy még azt is megtudtam, hogy fenyeget is...
A szőke lány azután, hogy elolvasta ami a papíron állt térdre rogyott és sírni kezdett.
Ismét olyan helyzetben voltam amit nem tudtam, hogy hogyan kezeljek. Legszívesebben megkerestem volna azt a gyökeret és addig vertem volna amíg meg nem ígéri, hogy leszáll rólunk, ehelyett csak letérdeltem mellé..
