*Hasi szemszöge*
Az egyik kereszteződésnél ahol nem volt tábla, de én voltam a főúton jötte egy vadabb sofőr és őrült módjára belém hajtott. Az autóm nem úszta meg én pedig kórházba kerültem, mert lehettem volna én is figyelmesebb, de nem voltam, mert máshol járt az eszem.
Egy ideig nem voltam magamnál és egy csomó vizsgálatot elvégeztek rajtam, pedig én egész jól éreztem magam a körülményekhez képest. Igazából sok minden dologra nem emlékeztem,többek között arra sem, hogy hogy kerültem ide és,hogy mi történt mielőtt eljöttem Győrből. Arra emlékeztem csak, hogy vissza kellett már utaznom Pestre, meg néhány csodálatos dologra és arra is, hogy megkértem a kezét, de a válaszára nem emlékszem.
Miután visszahoztak a sok vizsgálatról már elég fáradt voltam és ekkor megjelent ő.
Boldog voltam, hogy itt van velem, de láttam, hogy valami nincs rendben vele. Volt valami az arckifejezésében ami azt sugallta, hogy nincs minden rendben. Azt mondta,hogy rendbe fogok jönni.. de hisz nincs is olyan komoly bajom és amúgy se vagyok egy anyámasszonykatonája. Végül erre csak azt mondtam, hogy ez így igaz rendbe fogok jönni és feleségül fogom venni. Mondjuk ez lehet túl gyors reakció volt tőlem, mert megint éreztem rajt, hogy valami nem passzol. Aztán azzal jött, hogy valamit el kell mondania erre egy kicsit ideges lettem, hogy mi az ami miatt ennyire feszült, ezért próbáltam azzal oldani a feszültséget, hogy azt mondtam neki, hogy "tudom,hogy szeret".
Megígértette velem, hogy nem akadok ki, tehát valami komoly dologról van tényleg szó gondoltam magamban. Egyre jobban azt éreztem, hogy úgy jöttem el onnan, hogy nem voltunk teljesen rendben, de nem akartam közbe szólni, mert csak rontottam volna a helyzeten.
Így inkább bizakodóan vártam, hogy mit is fog mondani.
Nálam kell megszállnia mondta ki végül.. Továbbra is az motoszkált a fejemben, hogy nem ezt akarta mondani csak nem akarta, hogy sokkot kapjak vagy valami, ezért inkább csak visszakérdeztem és azt mutattam, hogy boldog vagyok emiatt ami részben igaz is volt, de aggódtam miatta. Igen tudom őrült dolog lehet, hogy ilyenkor mikor én fekszem itt ő miatta aggódok, de fontos nekem és talán nem is én lennék ha nem aggódok olyan ért, akit szeretek.
Gyorsan jött a témaváltás és hamar szóba jöttek a gyerekek is. Ismét láttam rajt valami furcsát és ekkor kezdtek vissza jönni azok az emlékek, amik elvesztek. Amikor elájult nagyon megijedtem és azonnal a nővérhívóhoz nyúltam. Nagy nehezen összeraktam fejben, hogy azt akarta elmondani nekem, hogy nemet mondott csak nem akart most összetörni, ezért a költözést mondta. De várjunk ha költözni akar, akkor lehet meggondolta magát végül is a gyűrű az ujján volt.
Az orvosok hamar megérkeztek. Elmondtam nekik, hogy nem először történik ez vele és szeretném, hogyha alaposan kivizsgálnák, azt is hozzátettem, hogy szeretném ha ide hoznák vissza mellém egy másik ágyba, de úgyhogy össze legyen tolva a két ágy.
*Nóri szemszöge*
Mikor felébredtem elég kómásan éreztem magam, de azt is éreztem, hogy egy kéz van a hasamon amit nem igazán tudtam hova tenni. Lassan felültem és leesett, hogy Hasinál vagyok a kórházban. De várjunk csak én mit keresek egy kórházi ágyban? És még egy nagyobb kérdés miért van a keze a hasamon? A meglepettségtől hirtelen megszólalni sem tudtam csak néztem rá mint borjú az új kapura. Az ő szemei viszont csillogtak a boldogságtó,l ami megint elég fura volt. Kezdtem magam úgy érezni, mint aki csak álmodja az egészet és akár melyik pillanatban felriadhat.
- Felébredtél hercegnő? - kérdezte mosolyogva és a keze még mindig ugyanott pihent.
- Hercegnő? - kérdeztem vissza meglepve.
- Igen, mi a baj ezzel? - kérdezett vissza széles mosollyal az arcán.
- Semmi csak megleptél ezzel. Mit keresek itt melletted? - érdeklődtem felfele .
- Elájultál ismét. - jelentette ki ugyan azzal a mosollyal.
Várjunk csak.. Miért mosolyog azon, hogy elájultam? Ez olyan örömteli hír lenne? Végül is dőlnek nap mint nap az emberek, mint a dominók.
- És ennek miért örülsz? - kérdeztem meg végül.
- Kivizsgáltattalak. - jelentette ki, majd elvette hirtelen a kezét.
- Tessék? - bukott ki belőlem.
- Igen és jó hírem van. - kezdett bele.
- Meg fogok halni? - kérdeztem vissza bután.
- Az mióta lenne jó hír? - kérdezte a fejét rázva.
- Valaki biztos örülne neki. - vágtam rá.
- Bolond vagy te.. Kis Hasi lesz. - bökte ki.
Tessék? Gondoltam magamba. Nem az nem lehet, én biztos,hogy nem, de ez megmagyarázná, hogy miért volt ott a keze. Kezdtem azt kívánni bárcsak tényleg egy álom lenne az egész. Félreértések elkerülése végett nem azért , mert ez olyan rossz dolog és főleg nem ,hogy tőle, de ez nekem túl gyors. Úgy érzem, hogy ő egy nagyon jó ember és én nem vagyok hozzá elég jó. Nem érdemlem meg ezt az áldást, de nem akartam őt lelombozni és ha már megtörtént a dolog én is ugyan olyan boldog leszek ,mint ő, mert ez egy fantasztikus dolog amúgy.
- Aztán miből gondolod, hogy fiú lesz? - kérdeztem vicces hangon.
- Megérzés. - vágta rá komoly arckifejezéssel.
- Aha, értem. Tudod szokták is mondani jó szamár megérzi. - viccelődtem el.
- Vicces egy lány vagy te. - vágta rá nevetve.
- Ugye-ugye? - kérdeztem vissza úgyhogy szinte már a könnyeim folytak.
Amikor hirtelen kinyílt az ajtó és az ajtóban hirtelen a szüleim álltak. Na mondom ez a nap fénypontja. Nem tudtam mi hiányzik. Biztos voltam benne, hogy Hasi értesítette őket valahogy, mert annyira boldog volt. Remélem Facebookra is kiírta, hogy mindenkihez eljusson a hír. Nem értem miért kellett szólnia nekik, de ha már itt voltak jó pofát kellett hozzá vágnom, végtére is csak a szüleimről van szó... Nem is fognak halálra szekálni vele...
- Nóri! Miért nem mondtad el? - rontott nekem egyből anyám a kérdésével.
- Hagyjad már még nem is tért magához! - szólt rá apám.
- Éljen kis Nemecsek lesz! - mondta dalolva az öcsém.
Oké most már ülőhelyzetemben is kezdett forogni a világ, pedig még szóhoz sem jutottam. Mondjuk ebbe a családba nehéz szóhoz jutni, mert soha nem hagynak beszélni és mindig az van végül amit ők akarnak. Így aztán nehéz egyről a kettőre jutni, ezért is mentem annak idején Győrbe távol a falutól ahol nevelkedtem. Az a falu még rosszabb volt, mint a város.
Az emberek jobban tudták mi történik velem, mint én magam vagyis ők ezt gondolták. Az egyik meglepő dolog az volt mikor egy régi 'szerelmem' rám írt, hogy azt mondják a faluba, hogy nekem minden héten másik pasim van. Gondoltam magamban, de jó nekem. Most megy itt vagyok egy pasival és még valakivel a hasamban és akkor még itt vannak a szüleim és most biztos nem menekülök a sok hülyeségtől.
- Gratulálok,fiam!-veregette meg Hasi hátát.
Látszott rajt, hogy ő is kissé zavarba jött és én is teljesen idiótán éreztem magam, de most már muszáj volt megszólalnom:
- Úgy hiányoztatok, de leginkább az ilyen kínos dolgaitok.
- Kínos? Mi abba a kínos, hogy gratuláltam a teljesítményéhez? - folytatta.
- Teljesítmény? Megőrültél? Gondolom anno huszonkét évvel ezelőtt neked is gratuláltak hozzá, bár én inkább az ilyen beszólásaid miatt néha a homokba dugnám a fejem. - akadtam ki teljesen.
Tényleg nagyon bosszantó tud lenni apám. Volt kitől örökölnöm az idegesítő személyiségem. Mondjuk édes anyám se piskóta. Hasi továbbra furán nézett, látszott rajt, hogy megvan döbbenve, hogy az apám ilyeneket mond.
- Nem kell felkapni a vizet! - próbált elhallgattatni az apám.
- Én nem kaptam fel a vizet csak tényeket közöltem. - vágtam rá mérgesen.
- Nyugalom! Neki nem szabadna most idegeskednie. - próbálta nyugtatni a kedélyeket Hasi.
-Ááá lehet te miattad idegeskedik többet ,nem fiam? - folytatta a por keverést apu.
- Miattam? - kérdezett vissza Hasi, majd odanyúlt a kezemhez és megszorította azt.
Tudatva ezzel azt, hogy neki komolyak a szándékai velem.
- Te egy ismert ember vagy. Sokan rajonganak érted.. Szerinted mi lesz vele ha visszamegy Győrbe te meg éled vígan az életedet Pesten? - folytatta a kötözködést.
- Nem megyek vissza Győrbe! - jelentettem ki bátran.
- Nem értem mire akar kilyukadni, ha arra hogy biztos találnák magamnak mást, akkor biztosítom, hogy nem kell nekem senki más. - mondta neki büszkén Hasi.
Most már kezdett hányingerem is lenni, de próbáltam magam türtőztetni. Mély levegőket vettem és megmarkoltam Hasi kezét, amikor hirtelen kopogás hallatszott és benyitott Hasi apukája.
- Szép Napot! - köszönt illedelemesen.
- Apu? Azt hittem nem jössz ilyen hamar ide. - mondta meglepődötten Hasi.
- Amint megkaptam az üzeneted azonnal elindultam. - felelte mosolyogva az édesapja.
- Szóval Ön az az apja? - érdeklődött az én apám.
- Igen, nem látszik hogy hasonltunk? Miklós vagyok. - mutatkozott be és nyújtotta a kezét.
- Most, hogy mondja igen. Én meg Gábor. - felelte és kezet fogtak.
Nagyon jó ez a családi idill gondoltam magamban. Mi jöhet még ma? Míg ők elvoltak magukkal észrevettem, hogy az öcsém mászik fel hozzám. Ő olyan aranyos és még nem érti, hogy ezek a csúnya emberek miről vitáznak vagyis ezt lehet csak én gondolom így, mert ő nagyon értelmes gyerek.
Végül beleült az ölembe, Hasi pedig oda hajolt a fülemhez:
- Remélem a mi fiúnk is ilyen aranyos és értelmes lesz, mint ő.
- És ha lány lesz?- kérdeztem vissza úgy, hogy észre sem vettem milyen hangosan tettem ezt meg.
Hirtelen síri csend lett és mindenki minket bámult, mintha el is felejtették volna, hogy miért is vannak itt.
*Hasi szemszöge*
Mikor visszahozták a terembe kicsit meglepődtem, mert az orvos mosollyal jött be az arcán. Miért örül? Minek most kaparták össze a barátnőmet a földről..
- Gratulálok! - szólalt meg végül.
- Mégis mihez? - kérdeztem még mindig meglepve.
- Nem tudja?
- Mit nem tudok? Összezavar. - mondtam a kiborulás határán.
- A barátnője gyermeket vár. - jelentette ki, majd mire észhez tértem a hír hallatán már el is tűnt.
Mégis igaza volt az Edinának, csak azt nem értem miért nem akart egy tesztet csinálni a Nóri, pedig abból lehet előbb kiderült volna. Szó mi szó kicsit most meghökkentem, de nagyon boldog vagyok, hogy így alakult. Remélem jól van odabent az a kis fickó. El se hiszem, hogy apa leszek, ez olyan hihetetlen és egyszerre fantasztikus érzés. Most még madarat is lehetne velem fogatni. El is felejtettem szinte, hogy miattam derült ki a dolog. Ha én nem kerülök kórházba még mindig nem tudom, hogy állapotos, mondjuk valószínűleg ő sem.
Mivel pontosan mellém kérettem az ágyát így szabadon át tudtam nyúlni az ő térfelére.Olyan édesen aludt,de nem bírtam ki,hogy ne érintsem meg a hasát.A hideg futkosott a hátamon,de nagyon jó érzés volt.
Nemsokára ébredezni kezdett.Olyan volt mintha nem igazán lenne magánál,de próbáltam pozitív maradni és fülig érő szájjal mosolyogtam rá,ami miatt úgy nézett rám mint aki szellemet látott legalább.
Úgy döntöttem ma a szokásosnál is kedvesebb leszek és hercegnőnek hívom,amitől ismét nézett rám és furcsállotta,hogy így szólítom. Megkérdezte mi történt, én pedig elmondtam, hogy elájult és kivizsgálták, mert megkértem őket. Nem igazán tetszett neki, hogy kivizsgáltattam, de már nem tudott tenni ellene semmit. Aztán kiböktem a dolgot, de csak így lazán,hogy 'kis Hasi lesz'.
Láttam rajt, hogy ezen most ő is meglepődött, sőt láttam rajt,hogy valami elgondolkodik. Remélem nem gondol arra, hogy nem kéne megtartanunk. Nem ilyenre biztos nem gondol,ő nem ilyen.
Hamarosan a szülei zavartak meg és a vége az lett, hogy belénk állt az apja. Nem volt túl kedves és azt feltételezte rólam, hogy cserbe hagynám a lányát. Még a feltételezés is bántó.
Aztán megjelent az én apám is és kicsit mintha már nem lett volna annyira feszült a hangulat.
Összeismerkedett a leendő apósommal és mintha jól kijöttek volna egymással. Mancsi meg felmászott hozzánk, én pedig egy halkan belesúgtam Nóri fülébe, hogy remélem a mi fiúnk is ilyen aranyos,értelmes srác lesz. Mire megint megkaptam, hogy és ha lány lesz. Nyilván akkor is ugyanúgy fogjuk szeretni.
Ezt a szép családi jelenetet az orvos zavarta meg:
- Rossz hírem van. - kezdett bele..
