*Hasi szemszöge*
Egy ideig gondolkodtam rajta, hogy hogyan találhatnám meg, aztán eszembe jutott, hogy Edina biztosan tudja, hogy hol lakik pontosan. Tehát úgy döntöttem felhívom. Tudom, hogy azt mondta távol akar lenni tőlem és gondolkodni akar, de én ezt nem akarom. Gyorsan előkotortam a telefonomat és előkerestem Edina számát. Még jó, hogy egy régebbi ügyből kifolyólag megadta.
Egész hamar felvette és mondta, hogy beszélt nemrég vele. Azt mondta neki, hogy nem Győrbe megy, mert ott biztosan keresném, hanem haza a faluba. Megadta a pontos címet én pedig autóba pattantam és egy hosszúnak tűnő útnak indultam. Győrtől legalább még huszonöt kilométerre van a falu, ahol azelőtt lakot, hogy Győrbe menekült volna. Mesélt róla már, hogy leginkább a pletykák miatt költözött el onnan. Azokat senki nem szereti, de most, hogy visszament oda, okot adott nekik az újabb pletykákra.
Egész úton azon gondolkoztam, hogy mit fogok neki mondani és abba is biztos voltam, hogy nem igazán fog örülni annak, hogy felbukkantam a szülői házánál. Amúgy az apja sincs odaértem, ezért imádkoztam, hogy ne legyen ott mikor odaérek.
Épp a vasúton hajtottam át már a faluban mikor egyszer csak elromlott a GPS így kénytelen voltam valakit megkérdezni, hogy hol van az utca amit keresek.
Nem volt velem túl kedves a hölgy, de végül elmondta, hogy a főutcáról van szó és biztos meg fogom találni csak vigyázzak, mert a házakat pár évvel ezelőtt átszámozták és nem mindenki cserélte le a házszámot.
Nagy nehezen végül sikerült megtalálnom a házat és be is csengettem, de senki nem jött ki ám mivel nyitva volt a kapu így bementem és kopogni kezdtem a bejárati ajtón, amikor hirtelen ajtót nyitott nekem az apja. Na pont erre nem számítottam és nem is igazán készültem . Egyből neki állt velem veszekedni, nagyon látszott rajta, hogy nem bír engemet.
- Mit keresel itt? - korholt rám.
- Nórit keresem. - feleltem.
- Ő nem kíváncsi rád! - mondta haragosan.
- Beszélnem kell vele. Engedjen be, kérem. - kértem végül, mert mindenképpen beszélni akartam vele.
- Szó sem lehet róla ! - kiáltott rám.
Aztán egyszer csak megjelent Nóri, megállt az apja mellett és egy ideig csak meredten nézett rám, majd szóra nyitotta a száját.
*Nóri szemszöge*
Csak álltam és meredten néztem Hasira néhány percig aztán végül megszólaltam:
- Nem tudtok halkabban vitatkozni? Amúgy mi folyik itt?
- Ez az alak beszélni akar veled, de te azt mondtad nem akarsz vele beszélni. - magyarázta apám.
Hasi meg csak állt és engem bámult, nem szólt semmit olyan volt mint akinek elvitte a cica a nyelvét. Olyan furán nézett ki, mintha nem lenne jól vagy nem érezné jól magát. Tudtam, hogy beszülnünk kell és azt is, hogy semmiképp nem odakint a hidegben.
- Rendben köszönöm, apu, de innen átveszem.Ő az én ügyem.
- Oké, de ha baj van vele szólj és kipenderítem. - mondta haragosan, majd bement a házba.
Miután bement becsukta maga után az ajtót én egy hirtelen ötlettől vezérelve odaléptem Hasihoz és megcsókoltam. Amikor hozzáértem beigazolódott a gyanúm, tűz forró volt. Tudtam, hogy azonnal be kell jönnie a szobámba és be kell feküdnie az ágyamba.
- Gyere be gyorsan. - mondtam amikor eltávolodtunk egymástól.
- Bocsánatot szeretnék kérni tőled, mert egy szamár voltam. - beszélt összevissza.
- Nem kell bocsánatot kérned csak gyere be. - mondtam és megfogtam a kezét, majd kinyitottam az ajtót.
- Nem mehetek addig sehová amíg meg nem bocsátasz és meg nem beszéljük. - folytatta akaratosan.
- Figyelj bent mindent megbeszélünk és meghallgatlak. Tudnod kell, hogy szeretlek. - vallottam be.
- Jó bemegyek veled, de csak azért, mert szeretlek. - felelte zavaros hangon.
Lassan bekísértem a szobámba és befektettem az ágyba, majd jól betakargattam. Mondtam neki, hogy ki kell mennem pár percre, ami nem igazán tetszett neki, de belement.
A fürdőbe mentem a lázmérőért, de közben összefutottam anyámmal aki kérdezgetni kezdett. Mondtam neki, hogy most nem érek rá, majd később beszélünk és már meg is ragadtam a lázmérőt.
Aztán vissza igyekeztem, de amikor kinyitottam a szobám ajtaját azt vettem észre, hogy kiszállt az ágyból és a szekrényen lévő nyomtatott képeket nézegette.
- Te mit csinálsz? Feküdnöd kellene. - korholtam rá és visszafektettem az ágyba.
- Ha tudtam volna, hogy egy ilyen nővér fog ellátni, akkor előbb megbetegedtem volna.
- Bolond vagy, de lehet pont ezért szeretlek. - mondtam miközben újra betakaróztattam.
- Lenne egy kérdésem. - mondta rekedtes hangon.
- Neked most pihenned kellene! - figyelmeztettem.
- Utána esküszöm, hogy pihenni fogok. - esküdözött és megfogta szorosan a kezemet.
- Oké, tessék. Mondjad csak. - egyeztem aztán bele.
- Te már ilyen régóta szeretsz?
Meglepetten néztem rá aztán leesett, hogy a képek miatt kérdezi. Igazából nem tudtam, hogy erre mit kellene válaszolnom, mert lehet, hogy holnap nem is emlékszik majd rá, de jobb ha őszinte leszek vele gondoltam magamban.
- Én akkor azt még csak rajongásnak mondtam volna. - feleltem végül. - Most pedig pihenj. - tettem hozzá.
- Csak úgy tudok ha átölelsz közben és ha megígéred, hogy ha utána beszélünk.
- Oké, átölellek és hajlandó vagyok veled beszélni még akkor is ha most kicsit mérges vagyok rád. - feleltem.
- Mérges vagy rám? - kérdezte meglepve.
- Igen, mert nem hallgattál rám és nem maradtál Pesten, de örülök is annak, hogy itt vagy. Be kell valljam, hogy már az állomáson fontolóra vettem, hogy maradok, de kellett egy kis távolság tőled, hogy rájöjjek... - szakítottam meg a mondatot.
- Mire jöttél rá? -kérdezte miközben odafordult hozzám.
- Arra hogy szeretlek és nem akarok tőled távol lenni. - vallottam végre be.
- Én is így érzek, de most nem érzem magam túl jól ha nem haragszol most visszafordulok. - mondta aztán nyomott egy csókot a homlokomra és hátat fordított nekem, én pedig szokásosan átöleltem.
Az ilyen pillanatok annyira emlékeztetnek a kezdetleges időkre. Annyira szeretném ha jobban lenne és vissza tudnánk mindketten menni Pestre agyaltam ezen hosszasan, mert tudtam, hogy a szüleim nincsenek túlságosan oda Hasiért.
Annyira agyaltam ezen, hogy aztán én is elaludtam. Nem volt semmi rémálmom és egész jól aludtunk bár nem este volt, hanem csak délután. Úgy éreztem boldog, hogy velem lehet és én is boldog voltam, hogy mégis ott volt velem.
Rémes fejfájással ébredtem és mikor kinyitottam a szemem azt vettem észre, hogy Hasi engem bámul.
- Te mióta nézel így? - érdeklődtem tőle mosolyogva.
- Nemrég óta,de imádom nézni ahogy alszol. - felelte ő is mosolyogva.
- Jobban vagy?
- Sokkal jobban, hogy itt voltál velem. Akkor most beszélhetünk?
- Persze.
- Rendben, először is sajnálom, hogy nem hallgattalak meg és hogy nem mentem veled haza azt meg még jobban, hogy olyan állapotban mentem haza és azt is, hogy elaludtam. - mondta szomorú hangon.
- Sajnálom, hogy látnod kellett, hogy az öcséddel csókolózunk, de tudnod kell, hogy egyikünknek sem jelentett semmit.
- Mi volt vele amúgy a célotok? - érdeklődött.
- Arra gondoltam, hogyha elhitetjük vele, hogy én nem téged szeretlek, hanem az öcsédet, akkor elenged minket, de arra nem számítottunk, hogy te jössz.
- Biztos, hogy nem jelentett neked semmit? - kérdezett vissza kételkedően.
- Ezer százalék. Én csak téged szeretlek meg a színházat. - feleltem , miközben eltűrtem a szemébe lógó hajtincsét. - Ugye hiszel nekem?
- Persze, de ha már a színháznál tartunk van egy jó hírem. - kezdett bele, de már fülig ért a szája.
- Mi az a jó hír? - kérdeztem, mert már nagyon felkeltette a kíváncsiságomat.
- Új szerep. - nyögte ki.
- Gratulálok. - préseltem ki a számon.
- Nem, nem félreértesz, neked lesz. Előadjunk a Rómeó és Júliát. Te leszel Júlia.
- De én.. még nem is tudják, hogy. - hebegtem.
- Ne aggódj, tudom nem kérdeztem meg tőled, de úgy éreztem el kell mondanom neki. - vallotta be, hogy már tudnak a dologról.
- De akkor se fogom tudni sokáig játszani. - idegeskedtem.
- Nyugodj meg, addig játsszuk ameddig tudod. - nyugtatott, majd felém hajolt és megcsókolt.
Amikor aztán hirtelen kinyílt az ajtó mi megugrottunkés apám állt ott. Nem volt túl boldog és már nyitotta is a száját.
