Még mindig nem hittem a szememnek, hogy előttem elájult. Biztos voltam benne, hogy csak színészkedik, mert színész akar lenni és a SZFE-re felvételizik. Nem tartottam valószínűnek,hogy egy kis verekedéstől össze kell esnie csak úgy mint egy zsák krumplinak. Eközben Hasi még mindig ott állt ahol az előbb, de úgy mint aki földbe gyökerezett legalább . Mindenesetre gyorsan felálltam és elindultam egy pohár vízért, de amikor vissza akartam menni hirtelen forogni kezdett a világ a pohár kiesett a kezemből és nem sokára én is utána borultam.Halványan emlékeszem, hogy Hasi oda sietett hozzám és jobban érdekelte az én állapotom,mint azé a másik lányé.Még azt is hallottam, hogy mentőt hívott és némi motoszkálást is.Valószínűleg véget ért a színészet és magához tért.
Mi van velem, hogy még ájulás után is képzelődöm? Arra gondoltam abban a pillanatban, hogy mi van hogyha tévedtek abban a kórházban és mégis csak az első diagnózis a jó. Mi van hogyha tényleg terhes vagyok?
Az esés következtében éreztem, hogy egy kissé megvágott az egyik üvegszilánk, de nem hiszem, hogy komoly lett volna vagyis ezt én gondoltam. Aztán elvesztettem az eszméletemet. Nem érzékeltem az égvilágon semmit se.
Aztán pár óra elteltével kezdtem magamhoz térni és hallottam, hogy Hasi hozzám vagyis nekem beszél:
- Csak térj magadhoz, kérlek! Akkora hülye voltam, hogy elfogadtam, hogy segítek annak az őrült lánynak. Esküszöm ha kikerülünk innen sokkal megfontoltabb leszek mint eddig. Ha az én hibámból most nem ébredsz többet fel azt én nem élem túl. - mondta miközben megfogta a kezem és ráhajtotta a homlokát.
- Nem a te hibád!-húztam ki a kezem és emeltem fel az állánál fogva.
- Nóri!El sem hiszem, jól vagy? Annyira aggódtam érted!-mondta öröm könnyekkel a szemében.
- Azt hitted itt hagylak? Rosszul hitted, mert én még sokáig foglak boldogítani téged.
Láttam a szemébe a könnyt és némi megnyugvást, hogy magamhoz tértem.
*Hasi szemszöge*
Visszamentünk a házba, mert láttam rajt, hogy teljesen átfagyott és azt vettük észre, hogy Vanda még mindig ott van. Ezután teljesen kiborult a bili. Jobb lett volna ha nem segítek neki vagyis nem próbálok meg neki segíteni, mert nem a segítség miatt jött hanem azért, hogy rám nyomuljon. Nem elég, hogy előbb kínos szituációban voltam, most meg még adja Nóri alá a lovat azzal, hogy életemnek szólít. Nem akartam még nagyobb vitát ezért mondtam neki, hogy menjen el erre jött az a megjegyzése, hogy velem szívesen elmenne. Sejtettem, hogy ebből már semmi jó nem fog kisülni.
A két lány verekedni kezdett, de én meg se bírtam mozdulni olyan volt mintha oda betonoztak volna.Hihetetlen, hogy miattam képesek verekedni vagyis hát a csajnak nem tudom mi érdeke származott abból,hogy leállt bunyózni.
Ennek az lett a vége, hogy a kis csaj színészkedésből összeesett mire Nóri megrémült. Én meg csak álltam és meg se mozdultam. Nóri olyan kétségbeesett, hogy elindult neki vízért, de amikor jött volna vissza kiesett a kezéből a pohár és nem sokkal később ő is összeesett.
Egyből megtudtam mozdulni és oda rohantam hozzá. Előkaptam a telefonomat és tárcsáztam a mentőket. Teljesen megrémültem és nem tudtam mitévő legyek. Elmozdítani nem akartam, mert hátha csak nagyobb bajt csinálok vele. Észre vettem, hogy egy üvegszilánk egy kicsit megvágta az arcát, majd arra is felfigyeltem, hogy az a szégyentelen lány is felállt.
-Nagyon jól sikerült a tervem. - jelentette ki büszkén.
- Te megőrültél?Milyen terved? - fakadtam ki rá.
- Az volt a tervem, hogy összeugrasztalak titeket, de ez se rossz, hogy a földön hever. - mondta szinte nevetve.
Erre már elég szépen felment bennem a pumpa és az volt a szerencséje, hogy lány, mert ha nem lenne az már rég helyre pofoztam volna. Ehelyett úriemberként dobtam ki:
- Jobb lesz ha távozol, mert ha nem a mentősöknek azt fogom mondani, hogy te miattad történt minden. - fenyegettem meg, mert hirtelen nem volt jobb ötletem.
- Te nem tudsz hazudni. Soha nem tudnál hazudni. Jobb lesz ha kitalálsz valami mást, mert a végén itt maradok. - vicceskedett.
- Nem vagyok vevő a humorodra.. Most pedig távozz vagy én magam foglak kidobni! -fenyítettem tovább bár ez tényleg nem az én műfajom.
Felkapta a táskáját és elindult felém,majd egy kicsit meghátrált:
- Nem néz ki valami jól. Nagyon sajnálom... Ja nem. Remélem soha nem épül fel! És te egyszer az enyém leszel! - kiabálta oda nekem.
- Szép álom! Még ha történne vele valami, akkor sem állnék össze veled. Nagyon gyerekes vagy és amúgy se vagyok pedofil. A másik meg, hogy nem lesz semmi baja, mert én azt nem hagyom! -vágtam vissza.
- Te bajod! - azzal fogta és kilökte maga előtt az ajtót.
Nem sokkal később megérkeztek a mentősök és egy csomó mindent kérdeztek. Próbáltam mindenre pontos választ adni,de a helyszínen nem tudták meg mondani mi lehet a baja.
Megkértem őket, hogy egy magán klinikára vigyék, de nem ugyanabba amelyikbe mi voltunk, mert ott nem tudtak rá vigyázni. Felötlött a fejemben az a gondolta, hogy mi van ha csak megvoltak keveredve abban a kórházban és tényleg gyermeket vár.
Ahogy elvitték a mentősök én követtem autóval és útközben felhívtam a szüleit és Edinát is. A szülei nem voltak elragadtatva a hírtől és az apja elég agresszív volt még telefonon keresztül is. Éreztem, hogy ha megjelennek abból semmi jó nem lesz márpedig megfognak jelenni, mert azt mondták. Ők is engemet hibáztattak megint. Úgy éreztem mindenről én tehetek, mert úgy is állították be.
Hosszú ideig várakoztam,mert nagyon sok vizsgálatot végeztek el rajta, de eredmény csak másnapra volt várható. Már vagy két órát bent ültem nála a kórterembe,de még semmit nem reagált. Azt mondták, hogy lehet fel sem fog ébredni ma, de én kitartó voltam vagyis csak próbáltam az lenni.
Végső elkeseredésemben beszélni kezdtem hozzá. Esküdözni kezdtem, hogy ezután jobban átgondolok mindent, azt is mondtam, hogy ha az én hibámból valami történik vele azt nem élem túl. Aztán hirtelen csoda történt, mert megszólalt és azt mondta nem az én hibám. Nagyon magam alatt voltam és ez valószínűleg látszott is rajtam. Hirtelen könnyes lett a szemem is, mert olyan boldog voltam, hogy mégis csak magához tért ma. Olyan boldog voltam, hogy hallhatom a hangját, hogy szerintem abban a pillanatban madarat lehetett volna fogatni velem.
- Miért könnyes a szemed? - kérdezte meglepve.
- Annyira boldog vagyok, hogy magadhoz tértél csak ezért. - feleletem kurtán.
Láttam rajt, hogy nem igazán hisz abban, amit most mondtam neki, de hirtelen megzavartak bennünket. A szülei voltak azok és nem voltak valami vidámak.
- Mit műveltél a lányommal? - mordult rám az apja.
Olyan hirtelen ért ez a vád, hogy megszólalni se tudtam így Nóri szólt vissza:
- Nyugodjatok már le! Nincs semmi bajom és nem ő tehet róla. Ő csak arról tehet, hogy szeretem.
- Szép kis szerelem mondhatom. Míg te kórházban vagy ő holmi tinikkel hetyeg a lakásán..
- Én nem hetyegtem senkivel! -szólaltam meg végül.
- Akkor mit kerestél ott egy másik lánnyal? - folytatta.
- Szállj már le Hasiról! - szólt közbe Nóri.
- Te csak ne szólj bele! Holnap meg jössz velünk haza! -mordult rá agresszívan.
- Én egy lépést se megyek nélküle! Szóval jobb lesz ha elfelejted, sőt jobb lesz ha most haza mentek vagy legalábbis innen el, mert csak rosszabbul leszek. - folytatta Nóri.
- Vagy elvisel vagy elmegy vagy ha úgy akarja ki is dobathatom innen. - szólaltam meg én is, most már bátrabban.
-Most elmegyünk, de holnap haza jön velünk! - jelentette ki bosszúsan.
Azzal kézen fogta a feleségét és a fiát és kimentek a kórteremből.
Nóri arcán láttam az elkeseredettséget és ez a kis veszekedés engemet se érintett túl jól. Aztán végül felült és oda hívott magához. Leültem az ágya szélére, ő pedig szorosan átölelt.
*Nóri szemszöge*
Azt állította,hogy boldog és azért könnyes a szeme,de én ezt nem egészen hittem el neki. Egyszerűen azon a napon olyan furán viselkedett, de nem sokáig tudtam ezen gondolkodni, mert berontottak a szüleim. Na már csak ők hiányoztak, gondoltam magamba. Apám egyből Hasira támadt. Állandóan azt gondolja, hogy mindennek ő az oka, pedig ez nem igaz. Szokásomhoz híven neki álltam vele veszekedni. Annyira frusztráló tud lenni, hogy beleköt abba akit szeretek. Neki a jó se jó. Soha senki se tetszett neki még eddig és Hasi főleg nem szimpatikus neki, mert ismert és azt gondolja ez majd egyszer befolyásolja az érzéseit, majd végül egyszer faképnél hagy. Befenyített, hogy holnap haza fog vinni, de én bátor voltam ismét és ellenszegültem. Nem vagyok öt éves, hogy megmondja mit tegyek és mit nem. Ha én itt akarok maradni a szőke hercegemmel akkor itt fogok maradni!
Tanácsoltam nekik, hogy jobb ha most elmennek, mert ezzel nem segítenek rajtam, sőt még rosszabbul leszek. Így aztán Hasi kitette őket.
Oda hívtam magamhoz, ő leült az ágy szélére én pedig szorosan át öleltem, majd a fülébe súgtam:
- Szeretlek, és soha sem hagynálak el.
Majd eltávolodtunk kicsit egymástól és mélyen egymás szemébe néztünk.
- Szeretlek. - mondta végül.
- Én jobban.
- Vitatkozni akarsz? - kérdezte mosolyogva.
- Nem. - feleltem, majd közel húztam magamhoz és megcsókoltam.
- Ezt miért kaptam?
- Mert fantasztikus vagy és mert szeretlek. - feleltem büszkén és eltűrtem egy rakoncátlan hajtincsét.
- Olyanok vagyunk most mint két tini. - jegyezte meg.
- És az olyan nagy baj? - kérdeztem furcsállva.
Erre már nem válaszolt csak megrázta a fejét és csillogó szemekkel nézett rám. Ez az ember olyan csodálatos.
Amikor hirtelen se kopogás se semmi nélkül berontott egy orvos és miután ránk meredt szóra nyitotta a száját:
- Elnézést a zavarásért,de híreim vannak...
