Az én titkom... [haikyuu fanfiction]

5 nap.

Shoyo

Lassan nyitottam be az ajtón félve húgom haragjától.

Mikor beléptem a meleg lakásba a konyhában sürgő forgó anyukámat pillantottam meg aki amint meglátott engem széles mosolyra húzta a száját.

- Szia - mosolyogtam rá. - Onara?
- Natsuval. - válaszolta. - Baj történt? - vonta fel szemöldökét.
- Dehogy - eresztettem el egy kis hazugságot.

Nem akartam rányitni a lányokra, hisz köztudott, hogy Onara találkozik legkevesebbet a húgunkkal.

————————————————————————

Oikawa az idők során nagyon belopta magát a szüleim szívébe (főleg anyáéba). Amióta kirúgták és beköltözött már-már úgy tekintenek rá mint a legidősebb fiúkra. Ami klassz. Mármint mindig is akartam egy idősebb testvért de semmiképp nem gondoltam volna, hogy Oikawa lesz ez a figura a családban.

Belestem Onara szobájába ahol a feladó békésen üldögélt a matracán és telefonozott.

- Szia - nyitottam be hozzá.
- Shoyo? - nézett fel és arrébb rakta a telefonját.
- Mennyire haragszik rám? - utaltam legjobb barátjára és leültem a földre.
- Picit felvitted a lázát és kidőlt, de nem hiszem, hogy bármit felfogott volna a veszekedésből.
- Igen ezt én is sejtettem...

Itt egy kis néma csönd tárult a szobára. Én a padlót bámultam Oikawa meg a falat.

- De miért veszekedtetek? - Kérdezte.
- Nem is tudom igazából csak kiborultam és a fejéhez vágtam minden hülyeséget. De nem érdekelte ezért...
- Felemlegetted Satot - szólt bele a mondatomba.
- Igen - suttogtam.
- Miért?
- Egyik "sértésemet" sem vette komolyan bármit a fejéhez vágtam nem érdekelte és ez engem még jobban felidegesített és azt akartam, hogy olyan dolgot tudjak a fejéhez vágni amit komolyan vesz...
- Hmm... - gondolkodott el Oikawa. Bár azt hittem mérges lesz rám mivel ilyeneket mondtam a düh semmi jelét nem mutatta ki.
- Van valami abban amit mondasz.
- Tényleg? - lepődtem meg.
- Tényleg.

- Tudod amióta Onara-chan vissza jött a válogatottból nincs nagyon mivel foglalkoznia. Ezért van ideje gondolkodni és Onara nem gyenge és már egy ideje nem is tűnik olyan megviseltnek. - kezdett el hadovázni de semmit sem értettem belőle.
- Ezzel mire akarsz kilyukadni?
- Szerintem Onara-chan szépen lassan elengedi Satot.
- Úgy gondolod?
- Úgy. - bólintott - Nézd, ezt találtam! - kezdett el matatni az íróasztalon majd a kezembe nyomott valamit.

Egy dalszöveg.

- Mi ez? - kérdeztem.
- Emlékszel még a pályázatra? Ezzel indult olvasd el! - intett.

The Moon and the Sun

A dalszöveg Angolul van írva, és Onara-chan kézírásával, szóval duplán nem tudtam elolvasni csak két versszakot.

"it was a beautiful summer day
a warm and sunny Friday
but that day even the birds cried
for that day the sun died"

"and that day I was the moon
who cried like a fool
who missed his partner all day
and who sought for a better way"

- Hát ez... - adtam vissza Oikawának a lapot - Nem tűnik túllépésnek.
- Dehogynem! Még sosem tudta leírni mit érez sőt még azt sem, hogy Sato-kun meghalt.
- Van benne valami... de nem hiszem el, hogy nem akar elmenni erre az előadással - ráncoltam a homlokom.
- Nem akar titeket ott hagyni a versenyen.
- A verseny! - vágott fejbe a gondolat és felugrottam a földről. - Daichi mondott valamit a versenyről! Fel kell hívnom! - rontottam ki a szobából és a telefonomhoz kaptam.

Bepötyögtem Daichi számát és hívni kezdtem.

- Mit mondtál a versenyről? - rontottam rá amint felvette.
- Neked is szia Hinata.
- Nahhh mit mondtál? - sürgettem.
- Nem kéne levezetnünk ezt a beszélgetést a figyeltél volna - sóhajtott - De mindegy annyi volt az egész, hogy átrakták jövő hétre.
- Ez azz - örültem meg.
- Hinata nem is ismerek rád minden rendben van?
- Persze persze de most mennem kell szia! - és ezzel kinyomtam az értetlen barátomat.

- ONARAA - rontottam be Natsu szobájába ahol idősebbik húgom a szőnyegről pislogott nagyokat rám.
- Mi az? - kérdezte.
- Elnapolták a versenyt! - lihegtem boldogan - Vagyis, jővő héten lesz!
- És ennek azért örülünk mert...? - próbálta kitalálni miért örülök ennyire.
- Így mehetsz a tehetség bemutatóra! - lelkendeztem.
- Tényleg...
- Mond hogy elmész kérlek!
- Miért akarod hogy ennyire elmenjek?
- Mert nem lesz több ilyen lehetőséged. - vontam vállat.

Itt egy kis csönd beállt közöttünk.

- Amúgy... bocsi az előbbiért - utaltam a reggeli veszekedésünkre.
- Semmi baj - sóhajtotta.

Kimentem a szobából és azonnal tátcsásztam Kageyamát.

- Onara megy a tehetség bemutatóra!
- Tényleg? - lepődött meg. - nem verseny lesz akkor?
- Nem mert azt átrakták egy héttel későbbre.
- Akkor örülök neki - mondta lágyan. - És már minden oké köztetek? - kérdezte.
- Fogjuk rá. - vontam meg a vállam majd picit elkomolyodtam - Sajnálom, hogy csak így elzavartalak...
- Semmi baj, megértem - mondta kedvesen mitől megborzongtam.

Még egy kis beszélgetés után larakram Kageyamát és fáradtan bedőltem az ágyamba. Ez hosszú nap volt...

——————————————-
Heyy
A dalszöveg szörnyűségét
kérlek tekintsétek el:)