Az én titkom... [haikyuu fanfiction]

Az első benyomás

Gyűlölöm a sulit. Komolyan. Ki volt az a elvetemült vén barom aki kitalálta, hogy "Hé mi lenne ha fognánk a gyerekeket és 12 évig járatnánk őket egy pokol szimulátorba amit úgy hívnak "iskola" ?" egyszer megkeresem és megmondom neki a magamét.

Mivel elég messze lakunk a sulitól 5:30 kor keltem. De úgy mi a szent szar? A családom örül ha nem alszok délig!

A kedvenc részem az még mindig az volt, amikor Shoyo közölte velem, hogy biciklivel megyünk vagy 10 kilométert.
Ilyenkor az emberek azt mondanák, hogy "sportoló vagy" "liberó vagy" "ez semmi!" de valamit elmagyárok. Igen sportoló vagyok igen liberó de ez mind csak 10 óra után addig egy nagy szarkupac vagyok.

Persze egy szót se szóltam hisz Shoyo nagyon örült annak, hogy tegnap igent mondtam Daichinak és mostantól én leszek az új másodedzőjük vagy mi. Állításuk szerint nagyon ráfér a csapatra hogy lejjebb vigyem az egójukat egy fokkal így külön megkértek rá, hogy hangoztassam, hogy még közel sem érték el a maximumot.

Anya tegnap nem vásárolt be ezért ma sem reggeliztem semmit.

- Miért viszed a gitárod a suliba? - kérdezte Shoyo.
- Mert nem fogom magam szarrá unni miközben ti szarakodtok.

Biciklizés közben Shoyo magyarázott valamit arról, hogy mennyire örül valaminek de mivel mindig örül valaminek nagyon nem figyeltem rá. Helyette inkább Oikawát szidtam magamban. Bent ragadtatta Sato-kun nevét a fejembe.

Semmi kedvem nem volt most sírni ezért halkan dúdolni kezdtem egy dallamot, hogy inkább arra figyeljek.

- Rohadt Oikawa! - mondtam ki véletlenül hangosan is.
- Összevesztetek? - lassított kicsit le.
- Nem, csak felidegesített az a barom. - Shoyo erre már nem válaszolt. Ami azt illeti nem tudom mit vártam nem fogja helyeselni még el nem magyarázom neki, hogy mivan de arra várhat.

————————————————————

Mikor oda értünk a sulihoz elhúztam a számat. Semmi kedvem nincs ehhez hagyjanak már békén a fenébe is!

Besétáltan az épületbe és rögtön megkérdeztem Shoyot, hogy hol van a szekrényem. Mikor végre megtaláltam a 354-es szekrény bele pakoltam a gitáromat és elindultam az új osztályom felé.

A folyosón páran mutogattak rám és sugdolóztak. Egyáltalán nem érdekeltek ezért csak lazán felvettem a fejesem és hallgattni kezdtem egy random számot.
Oké egy idő után feltűnt, hogy már konkrétan majdnem mindenki engem bámul. Ezeknek mi bajuk van istenem?

A fejemet kicsit lejjebb hajtottam, hogy az emberek kevesebbet lássanak belőlem.

- Onara-chan! - hallottam valakit lihegni a hátam mögül.
Megfordultam és láttam, hogy az előttem lévő Daichi liheg.
- Szia - köszöntem vissza. - futottál?
- Hát az ajtóból megláttalak és gondoltam köszönök.
Halkan elnevettem magam és sétálni kezdtem ismét a folyosón de most ő is jött velem.

- Miért bámul engem mindenki? - kérdeztem furán.
- Fogalmam sincs - rázta a fejét furcsán. - Ma lesz az első edzésed. Várod? - miért kérdeznek tőlem ilyet az emberek? Fogalmam sincs milyen lesz ez az edzősdi de nagyon most nem is érdekelt.
- Fogalmam sincs - válaszoltam - a fiúkon múlik, hogy mi lesz, nem rajtam. - És ezzel beléptem az osztályterembe.

————————————————————
Tsukki

Végre vége a tanításnak és mehetek a tornaterembe amit ma még különösebben vártam. Hinata állítólag talált egy másodedzőt. Nem hiszem, hogy az a répa fej jót is talált de egy próbát megér. Hátha.

- Szerintetek milyen lesz a srác? - kérdezte Ennoshita.
- Lány - szólt közbe Daichi - én már találkoztam vele.

Annak a két baromnak persze azonnal felcsillant a szeme. Noya és Tanaka mintha valami állati nagy dolog lenne üvöltözni kezdtek és felugrottak dolgokra.
Mikor Daichinek elege lett belőlük rájuk szólt mire a két srác beszarva ült vissza a helyére.

- És milyen?
- Nem tudom - mélyedt bele a szekrényébe - egyeszerre kedves és bunkó és egyszerre sértő és állati vicces.

Nagyon nem érdekelt ez a beszélgetés és amúgy is már fel voltam öltözve így kimentem az öltözőből.

Bevallom úgy mentem be a tornaterembe, hogy már ott lesz, de tévedtem senki sem volt ott. Ukai meg valószínűleg kint cigizett.

Kis idővel Hintán kívül mindenki bent volt már a tornateremben. Még mindig nem jött az új edző.
A király látszólag unatkozott a vöröske nélkül. Általában a gyorsat gyakorolják de mivel nem volt itt Hinata most csak unottam játszotta fel maga elé a labdát.

- Hinata irt, itt vannak! - Mondta hirtelen Daichi.

Sugának hirtelen valami beindult és elkezdett minket az ajtó elé tornasorba állítani. Mielőtt Hinatáék jöttek volna szigorúan rák parancsolt, hogy mosolyogjuk.
Úgy néztünk ki mint valami utcáról jött csürhe. Voltak azok akik úgy voltak vele, hogy nem mosolyognak (Kageyama és én) voltak akik úgy mosolyogtak mint egy barom (Tanaka és Noya) és voltak aki normális emberként viselkedtek (a többiek).

Hirtelen kinyitódott az ajtó és Hinata lépett be rajta mögötte meg egy lány jött be.

Hinatával szinte ugyanolyan magasak voltak a lány csak 1-2 cm-mel lehetett alacsonyabb. Ugyanolyan vörösek voltak talán neki picit fakóbb volt de alig lehet észre venni.
A hülyének is feltűnt, hogy mennyire hasonlít hinatára.

Tanaka és Noya éppen kómásan bámultak szegény lányra és csorgatták a nyálukat rá rendesen.

Látszott rajta, hogy nem várt ilyen fogattatást ezért furcsán fordult Hinata felé.

- Miért mosolyognak? - kérdezte összevont szemöldökkel mire Suga nem kicsit érezte magát kínosan.
- Mert örülnek neked.
- Ó - ennyi volt amit ki tudott préselni magából. Csak most vettem észre, hogy egy gitár volt nála.
- Ügye tudod, hogy ez egy röplabda edzés? - nevettem el magam gúnyosan mire Suga szikrákat szórt felém. - Itt nem kell gitár.

- Ezek szerint Shoyo nem mutatott be - sóhajtotta. Mindenki sokba volt. Shoyo? Tényleg a keresztnevén hívta? Ennyire közel állnának egymáshoz?
A lány elindult a padok felé, nagyon nem akart bemutatkozni de előttem meg ált. Nem nézett rám csak előre. Nem tudtam hova tenni a szituációt. Lehajtotta a fejét mire a göndör haja lehullott a válláról.
Hirtelen felemelte a kezét belemarkolt a pólómba és lehúzott az ő szintjére. Sokkal erősebb volt mint hittem így kicsit sem volt nehezére ez a hadművelet.
- Ide figyelj szőke herceg - szólalt meg mérgesen - én nem olyan vagyok mint Shoyo, kicseszettül nem. Azért vagyok itt, hogy megmondjam neked, hogy mibe vagy szar és, hogy mit csinálsz rosszul vágod? Tudod miért hozom ezt? - emelte kicsit meg a gitárt - Azért, hogy legyen mit csinálnom miközben te a pályán próbálod összeügyeskedni azt, amit mondtam. Szóval - rántott le még lejjebb. - ne szólj bele abba amit csinálok!

Aztán elengedett és továbbment. Csönd. Mindenki olyan meglepetten nézett rá mintha most döntött volna meg egy világrekordot. Hinata idegesen nézett utána majd bocsánatkérően rám.

- Bírom - néztem a többiekre vigyorogva.