Az én titkom... [haikyuu fanfiction]

4 nap.

Onara

Aaaaaaaaaaa

Nem akarom. Nem akarom. Nem akarom. NEM AKAROM!

Az egész teljesen el van cseszve! Nem akarok erre a szarra menni! Nem akarom le égetni magam azok között az emberek között!

A szám se jó!

Mit is gondoltam?!

THE MOON AND THE SUN? Mi a szar ez? Mintha egy 12 éves írta volna félálomban!

Le fogom égetni magam! Bárcsak megtartanák a versenyt!

Eleve is, minden szar!

Oke kész nem csinálom!

Vagy mégis...

Aaaaaa fogalmam sincs!

————————————————————————
Natsu

- Onara-chan kissé... furcsa manapság - néztem Shoyóra.
- Onara-chan olyan mint egy kész szappan opera. - csámcsogta a fiú fel sem nézve telefonjáról - Mindig van valami baja és sosem normális.

Mondatán elgondolkodtam.

Tudom, hogy Onara-chan magányos. Vagyis... Shoyo ezt mondja. De ez nem volt mindig így.

Mielőtt Onara elment volna nem volt egyedül. Sato. Satoval volt.

Szerettem Satot. Hozott nekem csokit akkor is, ha nem lehetett volna. És szerette Onarát, és Onara is szerette Satot.

De... akkor miért van Onara egyedül?

[Visszaemlékezés]

Saláta. Nem szeretem a salátát. De senki sem. Anya csöndben szedte ki nekem a jó nagy adag salátát. Apa csak össze vissza kotorgatta a zöld zöldségfoszlányt. Shoyo némán ült és ette az ebédet. Onara viszont nem szedett ki magának semmit. Rezzenéstelen arccal nézte az üres tányérját.

Miért csinál anya salátát ha ennyire nem szereti senki?

- Ha nekem kell ennem salátát akkor Onarának miért nem kell? - kérdeztem.
- Nem vagyok éhes. - vágta rá Onara.

Miért mindenki ilyen komoly?

Történt valaki?

Ez valami játék?

Engem miért hagynak ki?

————————————————————————

Az elmúlt napokban mindenki csöndes. Valami történt, de senki nem akarja elmondani nekem, hogy micsoda. Onara szeme vörös. Sír?

Hol van Sato? Régen még olyan gyakran jött most meg már sosem.

Lehet ő is szomorú?

————————————————————————

Onara-chan sír. Lassan el kell mennie messzire. Nagyon messzire. De ő csak sír.

Nem izgatott?

Sato mostanság már nem jön. Shoyo azt mondta, hogy néha az emberek elmennek sétálni és nem jönnek vissza.

Sato elment?

De miért tette ezt?

Nem szeretett minket?

[Visszaemlékezés vége]

Azóta Onara-chan boldogabb és nyugodtabb.

Persze attól még, hogy gyerek vagyok nem leszek tudatlan tudom, hogy Sato meghalt.

Nekem is hiányzik. De ez nem magyarázza meg Onara-chan mai viselkedését.

——————————————————————
Onara

- Megyek! - jelentettem ki. - Vagy várjál...
- Onara-chan én már tényleg nem hiszlek el! Hatvannegyedszerre játszod el ezt!
- Akkor mond meg nekem, hogy menjek e vagy sem! - téptem a hajam.
- Menjél! - tanácsolta Oikawa.
- De nem akarok.
- Akkor ne menjél!
- De menni is akarok.
- Na látod, pont ezért nem vonzódok a lányokhoz. - nézett vissza fáradtan a telefonjába.

A beszólást figyelmen kívűl hagyva járkáltam tovább fel-alá a szobában.

- Amúgy ugye tisztában vagy vele, hogy hivatalosan az van bejelölve, hogy mész?
- Nem segítesz.
- Mondom, hogy csak menjél el.
- Hogy le égessem magam?
- Nekem tetszett a dalod.

————————————————————————
Shoyo

- Szóval hivatalosan is ez egy randi? - pislogott nagyokat Kageyama.
- Lényegében igen, csak senki se tudja meg - mosolyodtam el.
- Miért is? - vonta fel szemöldökét.
- Amíg nem komoly az, ami köztünk van addig nem akarom, hogy bárki megtudja. - magyaráztam - Remélem ezt nem bánod.
- Nem nagyon - húzta lágy mosolyra a száját.

Csendben sétáltunk a havas utcákon. Kageyama kissé összehúzta magát és szorosan zsebre dugta a két kezét.

Elismerem, nem a legromantikusabb mínusz fokokban kint ácsorogni az utcákon de jobb ötletem nem volt hirtelen.

- Nézd! - csillant fel a szemem - Egy Mochi stand! - mondtam boldogan és csuklón ragadva Kageyamát rohanni kezdtem a stand felé.

(Mochi: Japán édesség)

- Szereted? - kérdezte mikor oda értünk a pulthoz.
- Nagyon. - bólogattam hevesen.
- Akkor meghívlak. - vette elő a tálcáját kabátzsebéből.
- Ohh ez... igazán nem szükséges - vörösödtem el.
- Hé! Te mondtad, hogy ez egy randi. Szóval engedj fizetni! - mosolygott rám.

Szeretem ha mosolyog.

- Milyet szeretnétek? - kérdezte az árus lány.
- Hét zacskó Kiwi-s Mochit. - válaszolta Kageyama én meg csak csendben néztem minden mozdulatát.

- Tessék - adta oda nekem a kis papírzacskót, majd arrébbsétáltunk.
- Köszönöm - vörösödtem el.

————————————————————————
Heyy

(Kicsivel rövidebb rész tudom, tudom)

Lehet, hogy már észrevettétek, hogy már nagyon a story végén tartunk (utolsó részeknél) szóval előre is megköszönöm, ha olvastátok:)

A második dolog, hogy miután befejeztem ezt a könyvet egy új kagehinát akarok elkezdeni egy szerintem eléggé érdekes történettel.

Abban a könyvben valószínüleg hosszabb de kevesebb részek lesznek szóval ha ez is érdekel titeket majd nézzétek meg:)