- Akkor kezded? - türelmetlenkedett Noya.
- Nyugi törpe mindjárt. - sóhajtott.————————————————————
[Oikawa]- Mikor megismertem Onara-chant még csak általános iskolás volt - kezdte - ugyan olyan volt mint most. Egy szemtelen, önfejű, makacs lány aki oda van a zené-ért és a röplabdáért. Aztán mikor az utolsó évét töltötte az általánosban megismerte Sato-kunt...
[Emlék]
- Min vigyorogsz ennyire? - néztem fel a magazinomból.
- Semmin.
- Te sosem mosolyogsz ennyire - forgattam a szemem - Na miaz? Megismertünk valakit?
- Lehet - nevette el magát nekem meg kikerekedtek a szemeim. Ez most komoly? Ez tényleg Onara-chan lenne?
- Hogy hívják?
- Sato. Huron Sato - vigyorgott.
- Alapból azt mondanám, hogy ne jöjj össze osztálytárssal de látom nagyon nagy imádás van szóval áldásom rátok.
- Ezt úgy mondod mintha nem vágyódnál teli szívvel osztálytársadhoz és másik legjobb barátodhoz a híres Iwa-chanhoz.- És nem az osztálytársam - tette hozzá. Azért egy kis idő kellet, hogy felfogjam miről is beszél.
- Hanem?
- Évfolyamtárs.
- Ú de aranyos lehet! - mondtam ironizálva mire egy párnát vágott a fejemhez.[Emlék vége]
- Nagyon hamar ki is derült, hogy Sato-kun is hasonlóan érez a lány iránt...
[Újabb emlék]
- Oikawa viselkedj jól! - nézett a szemembe szigorúan.
- Nyugi, nyugi alig várom, hogy megismerjem a barátodat - tettem fel a két kezem a tarkómra.Csengettek.
Onara-chan az ajtóhoz ment és kinyitott azt. Egy fiú mosolyogva nézett vissza rá majd szorosan megölelte.
Nem nézett ki rosszul a srác. Nálam jobban nem, de attól még nem volt semmi. Bordó vörösre festett haja kócosan hullott a szemébe ami nagyon jól ált neki. Közép magasságú volt. Az arcát kis halvány szeplők lepték el, a ruhája meg egyszerű fekete farmer és egy lilás kékes pulcsi volt.
- Szia Sato vagyok! - mosolygott rám.
- Oikawa, legrosszabb rémálmod. - néztem vissza rá fafejjel.
- Ez nem igaz, kiskorában sírt, mer rátaposott egy nagyobb katicára. - nevetett Onara.
- Ne már Onara had legyek egyszer én is ijesztő mint te meg Iwa-chan! - hisztiztem.
- Most nagyon az voltál. - nézett rám a srác komolyan - nagyon megijedtem.Azért egy fél mosolyra elhúztam a számat. Bírom ezt a gyereket.
[Emlék vége]
- láttátok volna őket jobban össze illetek mint bárki más. Sato-kun rajongott mindenért amit Onara-chan csinált. Imádta, ha énekel imádta ha röplabdázok néhány meccs felvételen látszik is mennyire szurkol.
[Emlék]
A lelátón ültünk csöndesen mivel Onara-chan éppen kispadon ült.
- Sato-kun...
- Hm? - nézett oldalra rám.
- Ha szurkolsz ne legyél olyan hangos. Megijeszt.
- Oké bocsi - mosolygott rám. Volt valami Sato mosolyába ha rád mosolygott az olyan érzés volt mintha a melegben egy kellemesen hűvös szellő megcsapna.- Vissza jött már? - jelent meg Iwa-chan egy kólával a kezében.
- Még nem.
- Uh akkor jó. - Ült le Sato kun mellé, aki gyorsan észrevette a csalódott arckifejezésem így várt egy kicsit, hogy ne legyen gyanús aztán kiment "Wc-re" én meg Iwa-chan méllé csúszhattam.Onara végre kiment a pályára így feszülten figyeltük, hogy mit csinált. És kész. Onara hozta a formáját és egy gyönyörűt mentett.
Sato a hátunk mögött hirtelen mint az őrült elkezdett tapsolni amitől összerezzentem amit persze Iwa-chan is észre vett.
- Nyugi - mosolygott rám mitől azonnal boldogság járta be a szívem - mindjárt kifárad.
[Emlék vége]
- Minden nagyszerűen ment köztük aztán megtörtént a baj...
[Emlék]
Instagramon éppen a nekem készült Fan profilt nézegettem mikor egy üzenet érkezett Onara-chantól.
Onara: Most azonnal gyere ide! [link]
Oikawa: Dehát ez egy kórház
Onara: Tudom, baj van!
Oikawa: Mi???
Onara: Csak gyere ide!
Rohantam a kórházba mint az állat.
Mik oda értem berontottam az ajtón és lihegve néztem körül. Onara aggódó fejjel oda jött hozzám és szorosan megölelt.
- Mi történt?
- Sato-t elütötték. - suttogta. Hogy mi van?!
[Emlék vége]
- Sato-kun megúszta az ütést ami mindenkinek gyanús volt. Nem tört el semmije csak reped, mégis elég rendesen elütötték. Aztán a fiú egyik nap kidőlt. Az orvosok valami belső zúzódást mondott vagy valami ilyesmit nem emlékszem. A lények, hogy Sato-kun állapota romlott. Egy idő után úgy tűnt, hogy a fiú állapota lényegesen javult aztán egyszer csak...
[Emlék]
Éppen magyar órán voltam mikor felszólalt a csengőhangom. Onara hívott.
- Oikawa lerakná a telefont? - nézett rám felvont szemöldökkel a tánárom.
- Egy pillanat - mutattam neki majd gyorsan felvettem - gyorsan!- Gyere ki a sulid elé. - Hallottam Onara össze tört hangját.
Ne
Kirontottam a teremből végigrohantam az iskolán majd kicsaptam a bejárati ajtókat.
A sulival szemben Onara-chan állt kisírt szemmel.
Ne.
Egyre közelebb mentem hozzá és egyre jobban kirajzolódott az arca.
Ne.
Onara szorosan megölelt és zokogott.
Ne. Ne. Ne.Ne!
- Sato-kun... - szipogta. Ne, ki ne mond! Légyszi Onara ne azt mond amire gondolok. - Elment.
És kész én is bőgtem.
[Emlék vége]
- Onara-chan azóta próbál fel állni de nagyon nehéz neki ezt értsétek meg!
————————————————————
[Tsukishima]Mikor Oikawa abba hagyta a mesélést mindenki döbbenten meredt rá. Erre azért mi sem számítottunk.
Csönd lapult a társaságra. Onarának tényleg ilyen dolgok kellet végig mennie?
Oikawa szemei hirtelen kikerekedtek és a hátam mögé nézett.
Mi is hátra fordultunk.
Onara-chan ált mögöttünk egy fának dőlve fa arccal minket nézve.
Basszus.
Mielőtt bármit mondhattunk volna fogta magát és érzelem mentes arccal elsétált...
YOU ARE READING
Az én titkom... [haikyuu fanfiction]
Fanfiction- Shoyo? Miért nincs itt tej? - néztem rá furán. Anyának mániája volt hogy liszt,tojás,olaj,tej és cukor mindig legyen itthon hisz azok az alapok vagy mi. - Ja az - kezdett kuncogni. Ennek mi baja? - Az egyik barátom tegnap megitta. - A tejet? Miért...